Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-146

Az országgyűlés Mpviselöházának 146. ülése 1928 március 20-án, kedden. 135 ban, mint a közigazgatás legutolsó reprezentánsa, szükséges, hogy az ilyen súrlódási felületeket— amennyiben ez a köz kára nélkül lehetséges — megszüntessük. Én felvetem «aa eszmét, hogy legalább az adóvégrehajtást a községi tisztviselők kezéből vegye ki a kormányzat és bízza a pénzügyi kormányzat szerveire. Azoknak az adóknak ellenében, amelyeket az állam a községi háztartások részére átengedett, a községi, ia közigazgatási tisztviselők fizetését az állam tovább nem vállalta. Ennek is vannak meglehetősen kellemetlen és hátrányos oldalai. Mivel a községnek kell fizetni a családi pótlékot és a szolgálati idő nagyságának megfelelő fizetési többletet, akárhány helyen lehetett tapasztalni jegyzőválasztás alkalmával, hogy tekintettel voltak a választók arra, hogy fiatalabb és ne családos ember kerüljön be a községi jegyzői állásba. Az állam a szanálási rendelet előtt az alapfizetés és a tényleges fizetés közötti differenciát magára vállalta. Valahogyan módot kell találni arra, természetesen nem uj adóemeléssel, hanem valamelyik adónemnek ebben &,% irányban való felhasználásával, hogy ezt a különbözetet ismét vállalja el az állam. Ma a falunak egyik sérelmes pontja az, hogy a vármegyei pót adó megszűnt és helyébe a vármegyei hozzájárulás lépett. A régi jó időkben a vármegyei pótadó az egyéb *adók három-négy százalékát tette ki, ma a vármegyei hozzájárulás 20—30 százalékát teszi ki az adóknak. Ennek az a kellemetlen oldala is megvan, hogy negyedévenként előre kell a vármegye pénztárába befizetni, tekintet nélkül arra, hogy van-e ott pénz vagy pedig valami függő kölcsönből kell-e ezt fedezni. Ha munkatöbbletet jelentene is a régi állapothoz való visszatérés, a község nyugalma érdekében jó volna megfontolás tárgyává tenni, hogy ezt a vármegyei hozzájárulást milyen alakban szüntessük meg és a megyei pótadó régi alakját hozzuk ismét be. A földreform szintén azok közé a jelszavak közé tartozik, amelyekről pro és kontra ebben a Házban és a Házon kivül már nagyon sok szó esett. Itt az embereknek, a magyar állampolgároknak az a része, amely akár mint földetadó, akár mint földetkapó. ebben a kérdésiben érdekelve van, nem lehet illetékes arra, hogy elfogulatlan kritikát mondjon a földbirtokrefoirmíról és annak járulékairól. Annyi bizonyos, hogy amikor ezt a törvényt hoztuk, akkor ez olyan szükségletet elégített ki, amely szükséglet kielégítése árán itt a kedélyek lecsillapultak, és ezt olyan áron éirtük el, amilyenre a nagybirtokosok a forradalmi időkben nem is gondoltak volna. Az bizonyos, hogyha ennek a földbirtokreformnak hatását vizsgáljuk, ehhez különféleképen lehet hozzászólni, azonban az, is bizonyos, hogy ezt a földbirtokreform-kérdést végre-valahára már nyugvópontra kell vinni. A földibirtokreform-kérdést nyugvópontra kell vinni olyan szempontból, hogy ennek finanicális oldalát véigire-valahára el kell intézni, mert a földbirtokreformnak olyatén végrehajtása, hogy földeket elvettek ellenérték nélkül, igazságtalan és azoknak a nagyobb gazdasági üzemeknek kárára történt. Más részről, ha megtörtént az a mulasztás, hogy azokat a kisexisztenciákat bizonytalanságban hagyták abban a tekintetben, hogy az a föld az övék-e, — mert hiszen a magyar ember addig nem tartja a földet sajátjának, amig a telekkönyvbe rá nincs irva és amig az, ára nincs kifizetve — ebben à tekintetben azt lehet mondani, hogy ezt a mulasztást minél előbb helyre kell hozni. T. Képviselőház! Több képviselőtársam, ha jól emlékszem a pénzügyminister ur is, felemiitette expozéjában, hogy az adózás nagyságára, súlyosságára nagy befolyást gyakorol az a körülmény, hogy az egyházak és a községek túlrnagasan adóztatják az embereket. Hivatkozom mindazok tapasztalatára, akik falun jártak és nyugodtan merem állitani, hogy én még olyan falusi embert nem láttam, akit ugy kellett volna rábeszélni valami újításra, az előző évinél csak valamivel is nagyobb adó megfizetésére, akit ugy kellett volna rábeszélni valami elkerülhetetlenül szükséges építkezés keresztülvitelére, mert hiszen a falusi ember természeténél fogva takarékos. Másrészről az is bizonyos, hogy a falunak vezetői, akik ilyen költségvetést tárgyaltatmak, akár a rómiai katholikus hitközségekben, vagy más hitközségekben, vagy pedig a községházán meggondolják százszor is, hogy valami nagyobb építkezésbe, valami nagyobb beruházásba belemenjenek-e, azért, mert falun még lehet érezni a pénzhez tapadó izzadságnak és annak a sok sóhajtásnak, sok álmatlan éjszakának hatását, amivel az a szegény falusi ember adóját, egyházi adóját is, meg köz ségi adóját is meg tudja fizetni. Azt gondolom, hogyha a pénzügyi kormányzat e tekintetben nehézségeket támaszt, ez végső eredményben az egyházaknak és a községeknek érdekét szolgálja. Amikor a pénzügyi kormányzat kifogásolja ezeket a magas adózásokat és nem akarja együttes kezelésbe venni az állami adóval, ezzel tulaj donképen annak a kisebb közületnek használ, mert hiszen ma már túlhaladott álláspont az. hogy az embereket minden körülmények között és rendes időkben is felülről jövő parancsszóval lehessen csak vezetni. Ma, különösen ilyen megcsonkított országban és gazdaságilag nem egység-es országban arra kell törekedni, hogy itt az emberek öntudatát, az embereknek az autonómiához, az önkormányzathoz való érzékét növeljük, ápoljuk. Itt az egyes kisebb közületeknek érdeke az, hogy nekik a költségvetési jogot és az ^dóbehajtási jogot megadjuk, és ők ezeket a jogokat gyakorolják a később elkövetkezhető nehezebb idők esetére, T. Ház! Régi panasza már a falusi kántortanítóságnak az, (Jánossy Gábor: És jogos panasza!) hogy a kántori jövedelmet a tanítói fizetésibe beszámítják, úgyhogy ezek a kántortanítók a kántori teendőket ingyen, minden ellenszolgáltatás nélkül végzik. (Ugy van! jobbfelől.) Nem tudom, milyen akadálya volt e kérdés rendezésének, — a kérdést annyira nem ismerem — (Jánossy Gábor: A szanálás!) azonban ez nem jelentene már olyan nagy terhet. Ezt a jogos panaszt tehát véére meg kellene hallgatni s akármilyen alánból és akármilyen alakban ezt a kérdést meg kellene oldani és a kántori jövedelmet a tanítói ' jövedelemtől szigorúan el kellene választani. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a középen.) T. Ház! Nem kevésbé gyakran emlegetett témája a magyar közéletnek az, hogy a megyei törvényhatóságok 1914 óta nincsenek kiegészítve. Erről is beszélnek az emberek különféle formában s hatásait különféleképen mérlegelik. Az az egy azonban bizonyos, hogyha az emberi szenvedélyeknek, az emberi keserűségnek valami levezető csatornát nem találunk, amilyen volt pl. a megyegyülés, akkor ez a keserűség talán kellemetlenebb formában ^s talán a magyar földön nem is otthonos formában, olyan titkos beszélgetés, titkos lázítás for-