Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-146

Az országgyűlés hépmselóházának 146. ülése 1928 március 20-án, kedden. 129 az egyik «községben, amelynek egész, termése kétszáz vagon búza, ebiből a kétszáz vagon búzából február hónapig, amig kiint jártam, eladtak előre 150 vagon búzát, 18 pengős árban. (Zaj jobbfelől. «*> Patacsi Dénes: Most pedig 35 pengőért veszik!) Ma 30—35 pengőért veszik, és nem tudjuk, hogy vájjon a gazdásági konjunktúra folytán ez a 36 pengős ár hova fog fejlődni. Az a szerencsétlen gazda le van kötve ezzel a 18 pengős árral, melyet kénytelen volt elfogadni, legnagyobb részben azért, hogy a januáriban kivetésre ikerülő és attól kezdve kamatozó adóját ki tudja fizetni. (Ugy van! jobbfelől.) Meg akar menekülni a magas kamattól az adónál, és belecsöppen a másik rettenetes kamatba, tudniillik most 50, áöt 100%-os kamatot is kénytelen a 18 pengős búza után fizetni. T. Képviselőház! Én el vagyok ragadtatva attól a haladástól, amelyet mindenféle építkezések terén teszünk, de legsürgősebbnek tartanám a szövetkezeti gabonar'aktárak felépítését. (Ug'Ú van! U&y van! a jobboldalom) Az a kisgazda csak egy kis segítséget lásson az államtól, a hatóságoktól, összeáll és egymás között a megfelelő válogatást megtévén, megcsináJljia a maga szövetkezeti gabonaralktárát. A szövetkezeti gabonaraktár tőke lévén, mint tőke, összeköttetésbe tud lépni a mozgó tőkével, a pénztőkével és arra a gabonára már hitelt tud igénybevenni, melynek behajtását garantálja és igy a szövetkezeti gabonaraktár alapja lesz ama gazdák számára, akik abban részt vesznek, egy hitelképes alakulatnak. Ha egy kis állami támogatással az állam segítségére jön, ugy a szövetkezeti gabonaraktár felállításánál, mint a mezőgazdasági hitel folyósításánál, ugy feltétlenül el tudjuk kerülni azt, hogy lelkiismeretlen üzérek, a falu szipolyozol 18 pengős féláron vásárolják össze a gabonát és ezzel tegyék tönkre a magyar nemzet legértékesebb rétegét, a kisgazdaközönséget. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon.) Mindig ismételni fogjuk ezt, amig meg nem tudjuk csinálni, hiszen ez olyan égbekiáltó hibája és mulasztása a magyar társadalomnak, amelyet a legelső percben, amelyben lehetséges, feltétlenül reparálnunk-kell. (Ugy van! Ugy van!) Bízom abban, hogy amikor olyan földmivelésügyi ministerümik van, aki a kiiSgazdatársadaloinból nőtt fel, akinek minden sziveverése ennek a magyar földnek szive dobogását visszhangozza, ő megérti ezt, és mindent, ami csak lehetséges, el fog követni ezen a téren, hogy a kisgazdatársadalmat az uzsorásoktól és kiszipolyozóktól megmentse. (Simon András: Exisztenciák mennek tönkre!) Nem pusztán abból a szempontból érdekel ez bennünket, hogy exisztenciák mennek tönkre, mert az ország is tönkremegy, hiszen annak a tőkének, amely ma itt bevonul az országba, amelynek segitségévl az üzérek összevásárolják a búzát, igen nagy része külföldi. A legnagyobb aggodalommal várom az 50 holdon felüli birtokok statisztikájának végső eredményét, hogy mennyi lesz a magyar földet terhelő kölcsönökből dollár-, font-, és általában külföldi kölcsön, mért ez annyit jelent, hogy annyi millió és millió dollárral és fonttal vagyunk kiszolgáltatva a külföldnek. El kell készülnünk arra, hogyha bármely ok miatt a pengő értéke esetleges változásoknak lehet kitéve, ebben az esetben az a külföldi kölcsön, amely ma még látszólag kedvező, leküzdhetetlen terhet fog jelenteni a nemzeti vagyonnal szemben, amellyel kapcsolatban sok ezer és ezer magyar hold eluszhatik. (Egy hang a jobboldalon; Stabil -Hengo mellett - nem!A. . Stabil pengő mellett is, mert amennyire a termelési viszonyok rosszabbodnak, épen annyira nehéz lesz azokat a mia még kedvezőnek látszó, de a jövőben mind súlyosabb és súlyosabb külföldi kamatterheket viselni, arra pedig a gazdaközönség el lehet készülve, hogy a mostani nemzetközi versenyben a termelési viszonyok nem hogy javulnának, hanem mindinkább rosszabbodni és rosszabbodni fognak. Ma már Németországban versenyeznie kell a magyar gabonának a külföldi, az amerikai, kanadai, sőt az ausztráliai gabonával is. Ezt a lehetetlen versenyt még jobban meg fogja nehezíteni há Oroszországban a konszolidáció helyreáll, vagy ha Romániáiban becsületesebb éra következik be — bár ez majdnem lehetetlenség — (Derültség.) és akkor az egykori magyar Bánát búzája nekünk, a Duna—Tisza köze, Tiszántúl és Dunántúl búzájának fog majd leküzdhetetlen versenyt okozni. El kell tehát készülnünk arra, hogy itt mindig nehe zebb ás nehezebb termelési viszonyokkal fogunk széniben állani. Ezzel szemben mármost fel kell vérteznünk a gazdaközönséget azzal, hogy amikor még meg tud küzdeni a viszonyokkal, ma segítsünk rajta olyan kölcsönnel, amelyet vissza tud fizetni s ugy segítsük talpraállani, ugy tegyük termelőképessé, hogy egy általán ne legyen kölcsönre szorulva. Nem lehet elhallgatnom azt sem, hogy a magyar földnek ez az eladósodása — megint a refrénemre térek vissza — azután érezteti hatását az elnémuló gazdasági udvarokban, a kis gazdaháziakban. Nem lehet hallgatással mellőznöm azt sem, hogy bizonyos tekintetben a földmives és általában a gazdaköizönség gondolkozásában is van bizonyos hiba. Az igények megnövekedtek anélkül, hogy meggondoltuk volna, vájjon a megnövekedett igényeket ki tudjuk-e kellőképen elégíteni ? Az a magyar könnyelműség, az eb ura fakó, nem törődünk vele, hogy mi lesz holnap, ez a magyar gondolkozás felülről terjed lefelé. Nemrégiben egy nagyibirtokossal volt alkalmaim tárgyalni, aki kölcsönt akart felvenni. Kétféle ajánlat volt előtte. Az egyik olcsóbb, azt két hét múlva lehetett volna lebonyolitani, a másik drágább, azt másnap le lehetett bonyolítani. A nagybirtokos a másnap lebonyolitható drágább ajánlatot választotta, mert harmadnapra feltétlenül a Riviérára kellett elutaznia. Ahol ilyen a gondolkozás, ahol egy rivieriai utazás elhalasztása leküzdhetetlen akadály és inkább egyszázalékkai magasabb kölcsönt vesz fel az illető, ahol ilyen gondolkozású ember csak egy is van, — de feltétlenül több is van ilyen — ott az emberek gondolkozásában, az emberek felfogásában olyan hiba van, amelyre őszintén, nyíltan, becsületesen rá kell mutatnunk és amelynek követésétől óvnunk kell a falu népét. T. Képviselőház! A falu népének másik rétegével most nem kívánok foglalkozni, csak a kép teljessége kedvéért idézem őket. Ezek a kisiparosok. A kisiparos és mezőgazdasági munkával foglalkozó lakosság között érdekellentét nincs, sőt a kisiparosban látom én azt az erős, gerinces nemzetréteget, amelyre feltétlenül támaszkodnunk és épitenünk kell. Ha a földmivesosztályra azt mondjuk, hogy féllábbal a sirban van, a kisiparos osztály már bele is feküdt ebbe a sirba. Kisiparososztályunk a tönkremenés szélén áll, pedig a legértékesebb elemek egyike, mert például több tanoncot nevel az iparostársadalom, mint a gyáripar együtt, sokkal több önálló exisztenciát teremt és ez az önálló exisztencia forradalomra nem kapható, mert forradalomra csak