Képviselőházi napló, 1927. X. kötet • 1928. március 14. - 1928. március 30.

Ülésnapok - 1927-146

116 Az országgyűlés képviselőházának J tárcának sok, hanem a többinek kevés! Mondjuk igy!) Lehet, hogy akaratomon kivül a kultuszminister ur ellenszenvét is ki fogom magiam ellen hivni, bár nem akarom azt mondani és vitatni, hogy nem nagy koncepciójú, nem nagy tehetségű kulturpolitikus, hanem csak azt szeretném megállapitani, hogy mindezekből a szempontokból olyan nagy, hogy még a békebeli Nagy-Magyarországnak, vagy Németországnak, vagy Franciaországnak is nagy lett volna, de az ő személyes nagysága mindenesetre meghaladja a szegény magyar nemzet teberbiróképességét. Rá alkarok mutani arra, hogy amikor a kultusztárca a gazdasági és a nyomorenyhitő tárcákkal szemben ilyen számszerű túltengést mutat, akkor ez egészséges állapot nem lehet. Mert kulturberuházások megfelelő gazdasági beruházások nélkül nem lehetnek hasznosak és nem folytathatók huzamosan. Kérdem az igen tisztelt minister urat, hogy amikor hatalmas kultúrpolitikájának gyümölcsei, az egyetemi hallgatók ezrei színes sapkával a fejükön, lobogó fáklyával a kezükben és a fiatalság ezer reménységével a szivükben minden évben Miklós napján, a Kormányzó ur őfőméltóságának névnapján felvonulnak a várba, nem nézi-e szomorúsággal, búval és gonddal ezeknek a fiatalembereknek ezreit, nem gondolja-e, amikor a fiataloknak jövőjére gondol, hogy a magyar intelligenciának sokszoros túltermelését biztosítja az ő kulturprogrammja, és nem fél-e attól, hogy az a sok ezer egyetemi hallgató akkor, amikor sok év keserves szenvedésének, küzdésének, munkájának emlékével és egy kihasználhatatlan diplomával a tarsolyában az utcára kerül, nem fogja-e csalódásában és elkeseredésében megrendíteni a magyar királyságnak, a magyar kultúrának és a magyar nemzeti létnek alapját? Arra nézve, hogy a magyar egyetemek intelligencia-túlprodukciót végeznek, nem akarom a statisztikai adatok halmazát összegyűjteni. Minek ez a statisztika akkor, amikor maga az élet bizonyit, amikor minden segédtiszti, minden fogalmazói, minden kvalifikációhoz kötött állást a pályázóknak ötvenszeres száma akar ellepni, (Ugy van! half elől.) amikor minden képviselőtársam a saját tapasztalatából, a saját postájából és dossziéjéből meggyőződhetik erről, anélkül, hogy a Statisztikai Hivatal erre nézve adatokat adna; amikor minden ministériumban, minden vállalatnál az elintézhetetlen kérelmek ezrei hevernek egész rakásokban, amikor végzett jogászok kalauznak akarnak menni, (Meskó Zoltán: Mérnökök is!) amikor sokan egyszerű pályamunkási állásra pályáznak, mérnökök, hogy kenyérhez jussanak?! Maga az élet bizonyit, az élet, amely diploma birtokában is csak akkor nyújthat megélhetést, ha a gazdasági helyzet a diploma érvényesítését megengedi. Azt hallom azonban ezzel szemben, nyilván hozzá nem értő emberektől vitatni, hogy ezt a fiatal magyar intelligenciát Nagy-Magyarország kulturellátására nevelik. (Ügy van! a jobboldalon,) Én erre azt válaszolom, hogyha ilyen kultúrpolitikát folytatunk. „ akkor magának Nágy-Magyarországnak újjáalakítását veszélyeztetjük és tesszük jóformán lehetetlenné. (Jánossy Gábor: Nem ugy van!) Én hiszem és vallom a trianoni békepa- • rancs tarthatatlanságát, (Ugy van! Ugy van!) hiszem és vallom, hogy ezek a magyar határok nem véglegesek és szilárd bizalommal remélem, hogy nemcsak a magyarfaju és magyarnyelvű volt állampolgáraink, hanem többi 46. ülése 1928 március 20-án, kedden. idegen nemzetiségű testvéreink is vissza fognak térni Szent István koronájának abroncsai alá. (Ugy van! half elől.) De ez a visszatérés és még inkább a visszatérés után a megmaradás csak önkéntes lehet. (Ugy van! Ugy van! jobb felől.) Csak őrült gondolhat arra, hogy itt, Európa közepén, egy szál karddal a kezünkben, erőszakkal hódítsuk vissza a legmodernebb háború isim éretlen, de szörnyű veszélyei között apáink örökét (Ugy van! balfelöl.) és kényszeritsük a mi uralmunkat azokra, akiket a győzelmes entente annakidején nem felszabadított, hanem elszakitott tőlünk. Hiszen a saját igazságunk fényét homályositanók el akkor, ha az elszakitottakkal szemben erőszak alkalmazására gondolnánk és vállalkoznánk* Itt minden az integritással vonatkozásban lévő lépésnek alapja a beleegyezés, a consensus omnium kell hogy legyen: beleegyezése azoknak, akik valaha a magyar állam polgárai voltak, még akkor is, ha erőszaknak kellene megnyilvánulnia azok elnyomóival szemben. (Jánossy Gábor: Valamennyi visszavágyik már! Nemcsak én mondom!) Mármost, ha visszaemlékezünk, hogy a magyarországi nemzetiségek legsúlyosabb panasza velünk szemben épen az ő nemzetiségi intelligenciájuk állitólagos náttérbeszoritása volt; ha tudjuk, hogy a Felvidéken a mi tót és rutén testvéreink a csehek uralma ellen épen azért tiltakoznak a legjobban, mert a cseh intelligencia özönlötte el a Felvidéket és vette ki a kenyeret az ő szájukból; ha tudjuk, hogy bizonyos fokig ugyanez a helyzet Erdélyben is fennáll, annak ellenére, hogy tudás, arravalóság és karakter szempontjából az erdélyi románság magasabb fokon áll, mint a regátbeli: akkor nekünk károsnak és veszélyesnek kell tartanunk egy olyan kultúrpolitikát, amely Magyarországon a hivatalnoki pályára és a magasabb kvalifikációhoz kötött foglalkozásokra képesitett fiatalemberek ezreit látszik tartalékolni, mintegy azzal a célzattal, hogy őket adandó alkalommal a megszállott területekre lehessen kibocsátani. Hiszem és vallom, hogy fognak még magyar mérnökök, orvosok és kereskedők megélhetést találni Pozsonyban, Kassán, Kolozsvárott és Brassóban, de csak akkor, ha tót, rutén és román testvéreink ugyanakkor Budapesten, Szegeden, Debrecenben és Szombathelyen el fognak tudni helyezkedni. (Éri Márton: Azelőtt is igy volt! — Meskó Zoltán: Ugy van! Ezeket dédelgettük állandóan!)) Mi soha sem követtünk eddig ilyen kultúrpolitikát, ilyennek tehát még a látszatától is óvakodnunk kell, mert ha ilyen gyanúra okot szolgáltató kultúrpolitikát folytatunk, akkor a nemzetiségek ellenséges érzelme elsöpör minket az apáinktól örökölt földről, még akkor is, ha az európai konstelláció folytán a t megszállott területeket külföldről nyújtott

1 ajándékképen visszakapnánk. Minthogy pedig ez időszerint ilyen konstellációt, ilyen ajándékozást elképzelni nem tudok, magának a visszaszerzésnek a lehetőségét is aláássa az a gyanú, — amely a megszállott területeken a hozzánk visszavágyó nemzetiségek szivében is él — mintha a mi fölös számban termelt és itt elhelyezkedni nem tudó intelligenciánkat majdan az ő intelligenciájuk helyére akarnánk behelyezni. {Ellenmondások jobb felől és a középen. — Meskó Zoltán: Ott nagyrészt borbélyok a főszolgabirák, meg az egyetemi tanárok! — F. Szabó Gcfea: —gr. Huny ady felé: Ez veszedelmes tétel!) Ez a kultúrpolitika a veszedelmes! (Jánossy Gábor; Nem a kultúrpolitika veszedelmes, hanem veszedelmes