Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.

Ülésnapok - 1927-128

50 'Az országgyűlés képviselőházának 128. ülése 1928 február 15-én, szerdán. gyarsága, amig az hasznos volt? Mert katoli­zált! Azért lehet róla beszélni-) T. Képviselőház! Én ezt csak egyéni jelen­ségnek tartom és azt hiszem, nem lehet egyéni jelenségből általánosítani. Ellenben vannak politikai, történelmi dokumentumaim is. Er­délyben Brassóban összegyűlt a Magyar Párt Barabás Béla vezetése alatt és felszólította az azelőtt mellüket verő magyar hazafi zsidókat, hogy ebbe a magyar pártba lépjenek be és jo­gaikat ezen a Magyar Párton át próbálják megvédelmezni. Ekkor az ottani Zsidó Nemzeti Szövetség diszelnöke, Fischer Tivadar, akihez ez a f elszólitás ment, a következő refus-t adta a magyar pártnak (olvassa): »A zsidóságnak, még a magyar nyelvű zsidóságnak is olyan kü­lön érdekei vannak, amelyeket a magyar párt keretében nem lehet megvalósítani. A helyzet az, hogy épen azért a romániai zsidóságnak mielőbb külön politikai pártba kell tömörülnie, amely pártszervezet neki mint etnikai kisebb­ségnek épen olyan instrumentuma kell, hogy legyen, mint a magyar kisebbségnek a magyar párt-« Ugyanennek a Zsidó Nemzeti Szövetség­nek ügyvezető elnöke a következő hivatalos iratot küldte át a magyar párthoz (olvassa): »Az utolsó öt esztendőben keresztülgázolt a történelem az asszimilációs politikai mentali­táson. Az Erdélyben élő zsidóság meg nem cá­folható tényekkel demonstrálta, hogy vissza­tért a maga népiségéhez, nem vallja magát sem magyarnak, sem románnak, csak zsidó­nak. Nyomatékosan figyelmeztetem tehát a Magyar Párt vezetőségét, hogy a zsidóság saját maga sorsának akar ura lenni és ezért a magyarság mellett küzdhet mint hasonló sorsú kisebbség, de nem vele egy táborban«. Mindezek igazolják, hogy ha a zsidóságot nem csupán felekezetnek, hanem fajnak is te­kintjük, olyan felekezetnek, amely rátapad erre fajiságra, ezt a magam részéről megindo­kolható módon sem hántásnak, sem sértésnek, sem sárga foltnak soha el nem ismerem. Előt­tem vannak a katholikus egyház bizonyos szer­tartásai, például a nagypénteki csonka mise, amikor a katholikus egyház imádkozik min­denkiért, imádkozik a zsidóságért is. (Malasits Géza: Egy évben értünk, eretnekekért is in­gyen imádkozik!) Az eretnekekért, a tévelygő­kért és mindenkiért imádkozik. (Rothenstein Mór: Akkor értünk is! — Várnai Dániel: Nem a tévelygőkön volt a hangsúly, hanem az, olcsó­ságon.) Azt mondja: »örök mindenható Úr­isten, aki a hűtlen zsidóknak sem tagadod meg irgalmasságodat, hallgasd meg könyörgésein­ket, amelyeket e nép vaksága elhárítására fel­ajánlunk, stb.« És utána felhangzik a kóruson a »Populemeus, quid feci tibi«-nek a panasza, amelyben a keresztrefeszitett Krisztus el­mondja, mennyi jóval halmozta ő el a zsidó népet, mi mindent adott annak idején neki és mivel fizet neki ezért a zsidó nép. Ezt az éneket magyar szövegében »Én nemzetem, zsidó né­pem...« kezdettel énekeljük a templomba 11 és szintén elmondjuk ezeket a panaszokat. De nagyon szeretnők, ha egyszer mód lenne arra is, hogy ugyanezeket a panaszokat nem­csak a felfeszitett Krisztus, hanem a megcson­kított Magyarország is elmondhatná a zsidó­ság felé: én nemzetem, zsidó népem, mi min­dent tettem én neked és mivel fizettél nekem? — ha megkérdezhetné^ a csonka haza tőlük: én nemzetem, zsidó népem, mit vétettem én elle­ned ezer esztendőn keresztül és mivel fizettél te nekem ezekért vissza? {Várnai Dániel: Mintha csak 1920-ban volnánk!) Nagyon meg­tisztelő ez rám nézve, mélyen t, képviselőtár­sam. (Várnai Dániel: Nem megtisztelő, hanem megbélyegző!) Ez a felfogásom 1877-től áll fenn. mert akkor születtem, azelőtt még* nem állhatott fenn. De ha azt méltóztatik látni, hogy 1920-ban is igy gondolkoztam, biztosítom, hogy 1910-ben, 1900-ban és azt megelőzőleg is igy gondolkoztam és ha Isten éltet, 1950-ben még mindig ugyanigy fogok gondolkodni. (Várnai Dániel: Vannak emberek akik nem fejlődnek, nem tanulnak. — Derültség a bal­oldalon. — Rothenstein Mór: És nem felejte­nek! — Viczián István: Némelyik meg túlfej­lődik!) Egyik ellenargumentum a tanszabadság­kérdése, amelyet feltétlenül téves értelmezés­ben állitanak be akkor, amikor a tanszabadság alatt azt értik, hogy a tanszabadság csak az, ha a zsidóság korlátlanul iratkozhatik be az egyetemekre. Van tanítási szabadság és van tanulási szabadság. Én a tanitási szabadságot sem tartom korlátlannak, mert az államnak igenis, gondoskodnia kell arról, hogy felfor­gató, az állaim élete ellen irányuló tanításokat (Felkiáltások balfelől: Pikier!) szabadon senki még a katedráról se hirdethessen. Annál ke­vésbé tartom korlátlannak a tanulási szabad­ságot. De különben is a tanulási szabadság álta­lában megkülönböztetendő a képesítési kötele­zettségtől. Mert tanulni ezidőszerint is minden­kinek szabad az egyetemen, rendkívüli hallggató­ként ezidőszerint is bárki beritkozhatik az egyetemre, csak a 18 éves kort kell igazolnia. Ha tehát csak tanulni, művelődni akar valaki, joga van az egyetemre beiratkozni a zárt szá­mon kivül is. Nálunk azonban az a sajátosság tapasztalható, hogy ahol csak ismeretek szer­zéséről van szó, ott nem igen tolakszanak az emberek, ott ellenben, ahol egy parányi kis oklevél megszerzéséről van szó, tolakodnak. Nekem volt alkalmam ipariskolai tanár ko­romban több kurzuson előadni, — már akkor is »kurzuson« adtam elő — ahol például kizá­rólag csak képességfejlesztésről, kizárólag csak egy ipari tudás fokozásáról volt szó és amely kurzusnak, tanfolyamnak semmi néven neve­zendő papiros-végbizonyitványa nem volt. A beiratkozás nagyszerű volt: 100—120-an je­lentkeztek, a második előadáson azonban már csak 50-en, a harmadikon 40-en voltak és igy decrescendo, úgyhogy a tanfolyamot tulajdon­képen nem lehetett^ befejezni, mert annyira le­csökkent a hallgatók száma, azoké, akik tény­leg tanulni akartak. Elleniben mondjunk egy egészen egyszerű kis tanfolyamot, mondjuk a kazánfűtők tanfolyamát, amely ad egy olyan kis papirost, hogy az illetőnek jogában áll mezőgazdasági és ipari kazánokat fűteni; erre a tanfolyamra már háromszázával jelentkez­nek és végig- is hallgatják, végig is tanulják. Miért? Mert az egy kis papirost ad kezökbe. A tanulási szabadság és a képesítési kötele­zettség. között tehát én óriási határvonalat, különbséget állapitok meg. De nálunk tanulni lehet máshol is, nem­csak az egyetemeken, hiszen egész sora van a főiskoláknak, amelyekre a numerus clausus törvénye nem vonatkozik. Itt yan például az állatorvosi főiskola, itt van például a képző­művészeti főiskola, a Bányászati és Erdészeti Akadémia; itt vannak a mezőgazdasági aka­démiák és mégis a statisztika azt mutatja, hogy az utolsó öt esztendőben az olyan inté­zetekben, amelyekben nincsen numerus clau­sus, például az állatorvosi főiskolán a zsidó hallgatók száma 4'1, 4*6, 3-8, 3-2, 3*1% voilt, vagy a gazdasági akadémiáikon a múlt észten-

Next

/
Oldalképek
Tartalom