Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.

Ülésnapok - 1927-128

46 'Àe országgyűlés képviselőházának 128. ülése 1928 február 15-én, szerdán. tartottam azt, hogy például a jogi egyetemen 624 hallgató volt egy tanárhoz beiratkozva, akinek auditóriumában hetvenen, nyolcvanan fértek el, s akárhogy összepréselődtek a hallgatók, azok egy ötödrészét a teremben máir lehetetlenség volt elhelyezni. Ez lehetetlenség, ez nem tanulás, ez nem egyetemi tanitás. Én tehát ezeken a tisztán ülőhelyekre korlátozható egyetemi fakultásokon sem tartom megengedhetőnek a korlátlan számban való beiratkozást. De itt van a másik ok: Trianon. Be kell látnunk, hogy Trianon akkora területet kapcsolt le Magyarországról, hogy annak szellemi vezetőit, annak az intelligenciáját eddig képező egyetemek teljes termelését lehetetlenség nekünk egyelőre a teljes Nagy-Magyarország visszaállításáig megengedni. De kétségtelen az is, hogy Trianon óta a megélhetés lehetőségei, különösen ezeken a pályákon, meglehetősen alábbszállottak. Trianon óta az utánpótlás az idemenekült intelligenciának lassú felszivásával következett be és az egyetemet végzett ifjak elhelyezkedési lehetősége ma úgyszólván teljesen ki van zárva. Ma a B-listák és a menekültek korszakában, nem áll az egyetemről kikerült ifjúság előtt a megélhetés lehetőségének az a tág mezeje, amely állott Nagy-Magyarország idején. Ma túltermelés van minden téren. Ma látunk koplaló orvosokat, Budapesten nyomortanyákon szenvedő diplomás orvosokat, akinek keresetük nincs. Nemrégen voltam kénytelen egy diplomás ügyvédnek könyöradományt adni, akinek 20 éve van Budapesten iradája s most képtelen megélni a nagy konkurreneia, a rendkivül sok ügyvéd miatt. De itt van a szomorú példa a budapesti szellemi szükségmunkánál. Méltóztatnak tudni, hogy székesfővárosunk már két esztendeje kénytelen a nyomorgó intelligencia számára szellemi szükségmunkákról statisztikai felvételek utján gondoskodni. Ezt a szellemi szükségmunkát havi 80—90 pengővel díjazza, mégis 600 helyre 5000 intelligens ember jelentkezett. Szomorú kiáltó példa tlZ cl körülmény is, hogy a székesfővárostól autótaxi engedélyt kért a Műegyetemi Segélyegylet 50 autórendszámra azért, hogy 100 okleveles gépészmérnököt helyezhessen el a volánnál. Arra képesiti a^ műegyetem a gépészmérnököket, hogy soffőrként keressék meg kenyerüket? Boldog lenne a Műegyetem, ha ezt az 50 autórendszámot megkaphatná és 10O okleveles gépészmérnöknek — legalább borravalókból — nyújthatna kenyeret. Az ilyen szellemi túltermelést nem nézheti közömbös szemmel az állam nemcsak az Ő szempontjukból, hanem az államrezon szempontjából sem, mert hiszen köztudomású, hogy az ilyen szellemi proletariátus a legveszedelmesebb az államra nézve. A csalódott intelligens emberekből keletkezik a destrukció vezérkara, mert azt, aki 16 esztendeig tanult abban a reményben, hogy el tud helyezkedni, aki 16 esztendeig dolgozott, várt, és festett maga elé légvárakat, amikor ily keservesen csalódik, nem lehet visszatartani attól, hogy éhesen, fázva és rongyosan ne szegődjék olyan tendenciák szolgálatába, amelyek az állam felboritását tűzték ki maguk elé, amely tendenciákkal a múltban már egy izben találkoztunk. Azt hiszem, nemcsak a szellemi proletariátusnak, hanem minden proletariátusnak teljes megszüntetése és teljes kiirtása az államhatalom legelsűrendü feladata, hiszen az államnak gondoskodnia kell arról, hogy mindenkinek legyen megélhetési lehetősége ebben a hazában. Az államnak tartozó kötelessége gondoskodni arról, hogy sem az. éhezőkben, sem munkanélküliekben ne gyűlhessen fel olyan elégedetlenség, amely később az államszerkezet kereteit szétrobbantja. Sokkalta erősebb a szociális gondoskodás, mint azok a szuronyok, amelyekkel az állam egyébként ez ellen védekezik. Ha ez általában áll, fokozottan áll a szellemi proletariátusra, amelynek túltermelését az államnak bizonyos korlátozásokkal meg kell akadályozni. Én azt mondom, hogy ameddig Trianon van, ameddig csonka Magyarország van, addig korlátlan egyetemi termelés nem lehet. És ha ez igy van, ha ezt korlátozni kell, akkor az én igénytelen felfogásom szerint csakis a számarány az, amely igazságos, a számarány az, amely jogegyenlőséget tartalmaz és egyenlő jogokat biztosit mindenkinek. Szerintem a törvényben épen ezért semminéven nevezendő igazságtalanság nincs és nincs oka a zsidóságnak ezt a törvényt magára nézve sérelmesnek tartani, mert hiszen ez mindenegyes fajra és nemzetiségre egy és ugyanazon mértékkel mér s ha ők ennél több érvényesülést követelnek, akkor Ők a mi jogainkból is követelnek egy részt, akkor ők azt a részt kivánják a maguk számára megszerezni, amelyre nekünk van evidens és az egyenlő elbánás elve alapján jogunk. (Esztergályos János: Azért van több, mint kétezer zsidó deák külföldön!) Kedves képviselőtársam, hétszázhatvanat mutat ki az itteni zsidó iroda. (Esztergályos János: Ezerhatszáznál több a szegény hallgatók száma külföldön!) Pontosan hétszázhatvanat mutat ki, később rátérek én erre is. Azt mondom tehát, hogy amikor a zsidóság megkapja érvényesülésének azt a százalékos lehetőségét, amely őt az ő számaránya tekintetében megilleti, akkor itt igazságtalanságról szó sem lehet. (Várnai Dániel: A képviselő ur nagyon jól tudja, hogy ezt sem kapja meg!) Mélyen t. képviselőtársam, igenis megkapja, sőt: megkapja a kétszeresét; leszek bátor azonnal igazolni ezt, nem az én szavammal, amelyet esetleg méltóztatnak kétségbevonni, hanem vagyok bátor igazolni ismét a magyar királyi kormánynak Genfben tett előterjesztésével, amely szóról-szóra a következőket tartalmazza erről a kérdésről. (Várnai Dániel: Nagyon objektiv forrás !i) A magyar királyi kormány feltétlenül objektiv forrás ezen a téren (olvassa): »De amiatt sem érheti gáncs a numerus clausus-törvényt, hogy a zsidóknak a lakosság összességéhez vászonyitott arányban biztosítja az egyetemi tanulmányokhoz való bocsátásukat. Ellenkezőleg, ez érdeme ennek a törvénynek. Ez nem jogfosztó vagy jogkorlátozó, hanem jogerősitő törvény. E törvény hiányában megtörténhetett volna, hogy tekintve azt,' hogy a főiskolák autonómiát élveznek s tekintettel egyéb körülményekre is, a zsidók előtt vagy egyáltalában nem nyitnának meg a főiskolák kapui, vagy pedig még jóval szűkebb korlátok közé szorult volna a felvételük. Ez ellen megvédi őket a kritika tárgyává tett törvény. Viszont, ha a zsidókat az összlakosságbán elfoglalt arányszámuknál nagyobb mérvben engedik a főiskolákra, ez számukra oly privilégiumot jelentene, ami a lakosság többi elemeire, tehát a többségre sérelmes volna. Ha a zsidóság nem elégszik meg azzal, hogy olyan arányban boesáttassék a főiskolai tanulmányokra, mely az ő népességi arányának megfelel, hanem annál kedvezőbb arányra pályáznak, ezzel privilegizált helyzetet követelnek a maguk szániára, mert az ő főiskolai arányszámuknak minden emelkedése leszorítaná -a lakosság egyéb rétegeinek arányszámát az egye-