Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.
Ülésnapok - 1927-127
40 Az országgyűlés képviselőházának ben, úgyhogy Istóczy Győzőnek az a szándéka» hogy elsősorban az, ő szükeb hazájának, Vas vármegyének fiatalságába oltsa belé az antiszemitizmus lényegét, csütörtököt mondott. Foglalkoztak azután mások is evvel. Ott van a hires Verhovay Gyula, aki olyan hirtelen tűnt fel a magyar politikai égen és akinek pályafutása olyan nem is egészen dicsőséges véget ért. »Nil nisi bene«, hiszen nem ezt akarom elmondani. Ő is talán csak egypár hónapig, talán egy esztendeig kísérletezett az antiszemitizmussal. Ott van az akkori magyar közélet egyik legkiválóbb embere, dr. Vadnay Andor, aki épen Forster t. barátomuram és bátyám kerületében választatott meg képviselővé ugy tudom, a tapolcai kerületben és a legszélsőségesebb antiszemita elveket vallotta a választás előtt és a választás után is egy hónapig, a harmadik vagy második hónapban már belépett az akkori szabadelvű pártba, főispán lett és olyan felséges tanulmányokat irt a magyar Alföld népének elhagyatottságáról, hogy ma is forrásmunkául és útmutatásul szolgálhat a földmivelésügyi kormánynak ahhoz, hogyan emeljék ki évezredes elhagyatottságából a magyarság legtökéletesebb inkarnációját, a magyar Alföld népéi (Sándor Pál: »Nem mehettem be a Házba lóháton, hát bementem szamáron« — azt mondta.»} Erre az igen szépen megkonstruált körmondatra nem tudok válaszolni. (Sándor Pál: Vadnay Andor mondta: »Nem mehettem be lóháton...« — Zaj. — Elnök csenget) Szamárról, lóról, nem tudom miről van szó. (Derültség.) Eszembe jut egy történelmi anekdota, méltóztassanak megengedni, hogy elmondjam, majd valahogyan összefüggésbe hozom a numerus clausussal. Tudniillik egy hires francia király elküldötte egy marsallját a spanyol udvarhoz, hogy őt reprezentálja. Mikor azután visszajött, jelentést tett az uralkodónak, hogy hogyan, miképen történt az egész ceremónia. Elmondotta a marsall, hogy: nagyszerűen fogadtak felség, amikor megjelentem, az egész udvar várt az állomáson — illetőleg akkor még nem is volt vasút — és arannyal, bársonnyal feldiszitett öszvérháton vonultam be a királyi udvarba. Azt mondotta őfelsége: szóval szamár lovagolt az öszvéren. Erre azt mondotta a marsall: igen felség, mert magát képviseltem! (Derültség.) Azt hiszem, már legitimista hangot is hallottam itt megütni. A legitimizmusról, a királykérdésről sem lehet szó ma Magyarországon, semmiről másról nem lehet szó, mint arról, hogy először is talpraállitsuk a már-már pusztulásra itélt, a magyar államot fentartó magyar népet, osztályra, vallásra való tekintet nélkül, (Ugy van! a jobboldalon.) és egyesítsük erőinket, ennek a tiszteletreméltó gyülekezetnek, a Háznak erejét, a magyar társadalom erejét, a Rothermere-i akciónak, (Ugy van! Éljenzés a jobboldalon.) a magyar integritás akciójának alimentálására, (Ügy van! Taps a jobboldalon.) mert — és ezt legyen szabad a mélyen t. demokrata és szociáldemokrata képviselőtársaimhoz és barátaimhoz intéznem — azt mondotta az a nagy ember, akinek nevét imádságomba foglalom, mert száz meg ezer magyarnál különb ember, hogy a magyar igazság diadala, a Magyarországon történt igazságtalanságnak jóvátétele nem függ a demokráciától, nem függ a belső politikai viszonyoktól; a Magyarországon történt igazságtalanságot — mert önmagában véve igazságtalanság, világtörténeti gonosz cselekedet ez — magában véve kell megdönteni, összerombolni 127. ülése 1928 február 14-én, kedden. és helyreállítani először ugy, amint ő tervezte, azután pedig ugy, ahogy mi álmodjuk, ahogy mi akarjuk és ahogy ezer esztendő óta volt és további ezredéveken át lesz. (Ugy van! Ugy van! Taps <i jobboldalon-) Nincs nálunk antiszemitizmus, idegen a magyar nép lelkétől, pszichéjétől ez a felekezetieskedés; még a más vallásúak között sincs, nemcsak a zsidók és keresztények között, hanem a keresztény vallásfelekezetek között sincs és tulajdonképen nem is volt türelmetlenség, (Meskó Zoltán: Nem is lesz!) akik ezt mondták, akik ezt állították, azok talán csak szerették volna, hogy legyen, hogy abból bizonyos politikai tőkéket kovácsoljanak és bizonyos politikai pecsenyéket megsütögessenek. Ezeket a hasonlatokat azóta tanultam, amióta képviselő vagyok. (Derültség. — Meskó Zoltán: Jól megtanulta!) Mondom, hogy mennyire nincs nálunk antiszemitizmus, azt mutatja az, hogy közvetlenül a kommunizmus, a zsiványuralom megdöntése után, — mert hiszen zsiványok uralkodtak akkor ezen szerencsétlen, elhódított nemzeten — ... (Meskó Zoltán: Nem kell a bakonyi betyárokat megsérteni!) A bakonyi betyárokról jut eszembe — összefügg a tárggyal,, — hogy egyszer egy igen derék, kiváló, azóta, fájdalom, őseihez megtért barátom elment a Bakonyba, biciklin Budapestről és ott fel-alá karikázott; megcsodálták őt a Bakonyban a juhászok és a pásztorok, s egyszer csak megállítják és azt mondják: kit keres a tekintetes ur? — A bakonyi betyárokat keresem, merre vannak? — Itt nincsenek, ott vannak, ahonnan a tekintetes ur jött, tessék csak visszamenni Budapestre. (Derültség.) Hogy milyen aranyosan emberies érzésű a magyar nép, amelynek a világon nincs párja, (Ugy van! Ugy van!) annak egy nagyon kedves, megható bizonyságát is tudom mondani a legközelebbről múlt időkből. Amikor megszűnt az a bizonyos uralom, nálunk Vas megyében egy pár helyen történtek helytelenségek, szabálytalanságok, fejbeverések. Vas megye egyik falujában, ahol csak egyetlenegy zsidó család volt évszázadok óta —- az azután mái* tejesen asszimilálódott, csak mindig kereskedőcsalád volt — ez az egyetlenegy zsidó család kezdett nyugtalankodni, forrónak érezte a lába alatt a földet és elkezdett pakolni. Meghallotta ezt a falunak nem mondom, hogy földesura, hanem legelső embere, tekintetes, nemes, nemzetes és vitézlő Kiss Imre bátyánk, maga köré gyűjtötte a legényeket és azt mondotta: hát fiaim, éjjel-nappal őrizzétek Jakab boltját meg házát, hogy meg ne lépjen és Jakabnak hajaszála se görbüljön meg, mert ha csak egy hajaszála is meggörbül, soha egy pohár bort nálam meg nem ihattok, — pedig mindennap ihattok, ha megszomjaztok és azonfelül majd kikaptok tőlem. Hát őrizték Jakabot és családját napokig; Végre elmultak a bajok; Jakab megkérdezte a legényektől, miért őriztek engem olyan nagyon, miért féltetek engem, miért szerettek ti engem? — Szereti a 77-ik öreg anyánk — mondták neki a legények — Jakab mester, de nemzetes Kiss Imre tekintetes ur megparancsolta, hogy magát őrizzük. — Erre elment tekintetes Kiss Imre bátyánkhoz és megköszönte neki ezt a jóságát, szeretetét. — Hát tudod, Jakab, nem mondom, hogy nem szeretünk. Dehogy nem szeretünk. De nem egészen azért őriztettelek, hanem azért, hogyha valami általános dolog ütött volna ki, ne maradjon a falu szégyenben: nekünk is kellett valaki, akit esetleg majd mi is kupán üthessünk, (Derültség,)
