Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.
Ülésnapok - 1927-141
Az országgyűlés Jcépviselőházánah 141. ülése 1928 március 8-án, csütörtökön. 369 — mondom, — a közigazgatásnak, a magán- és büntetőjognak széles vidékét érinti, letárgyalására nem illetékes. Ennélfogva tisztelettel javaslom -=- azt hiszem, ebben a tekintetben a házszabályok rendelkezéseinek alapján állok —- hogy ezt a törvényjavaslatot az illetékes két szakbizottság is tárgyalja le, mert hiszen most az előadó ur előterjesztésében is hallottuk, hogy minő rendelkezések foglaltatnak benne. Adja vissza ezt a Ház a bizottságoknak, mert ebben a tekintetben a Ház teljesen vétlen, mert a Ház nem tudhatta, amikor a javaslat beterjesztetett, hogy az mit szabályoz, most azonban, amikor már látjuk ezt, az én tiszteletteljes nézetem az, hogy a szakbizottsági tárgyalás alól ezt a javaslatot sem vonhatjuk el. Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Petrováez Gyula! Petrovácz Gyula: T. Képviselőház! Mielőtt a javaslathoz magához hozzászólnék, némi megállapításokat tartozom tenni azokkal az uj ságközleményekkel szemben, amelyek tegnapi pártértekezletünkről a mai nap folyamán megjelentek. (Helyeslés.) Tartozom kijelenteni, hogy ezek a félreértésre alkalmat adó ujságközlemények egyrészt nem a párt részéről kerültek a sajtóba, másrészt ezek a párt tegnapi értekezletének sem tárgyalási módját, sem hangulatát nem hiven tükrözik vissza, hanem legnagyobb részükben önkényes és a valóságnak meg nem felelő kombinációk. (Helyeslés a .jobboldalon.) Ezt tartottam mindenekelőtt szükségesnek kijelenteni. Ami ott történt, az semmi egyéb, minthogy objektiv előadásban ismertettem ennek a javaslatnak rendelkezéseit ós ismertettem azokat az aggodalmaimat is, amelyek a javaslat eredeti szövegével szemben fennállottak, amelyeket a közoktatásügyi bizottság ülésén is már részletesen kifejtettem és amelyeket ott is bejelentettem. Hogy a minister urnák, illetőleg a közoktatásügyi bizottságnak megértése azonnal elfogadta, illetőleg honorálta mindezeket az aggodalmakat, (Jánossy Gábor: Egyhangú vélemény volt!) annak nyoma benne van a mostani módositott szövegben. Ennek következtében pártomnak azt javasoltam, hogy a törvényjavaslatot ebben a formájában a tárgyalás alapjául fogadja el. Mélyen t. Ház! Ennek megállapítása után kénytelen vagyok a törvényjavaslattal való foglalkozásnál a nyilvánosság kellő tájékozása végett ezeket az aggodalmakat szintén megismételni, illetőleg némileg megokolni, hogy miért kivántam ezeknek a javaslatoknak, ezeknek a módositásoknak a törvényjavaslaton való keresztülvitelét. Mi azt a gondolatot, hogy a vidéki muzeumügyet, a vidéki könyvtár- és levéltárügyet bizonyos magasabb Iátkörü szerv vezetése alá helyezzék, hogy a ministernek ezek felett való felügyeleti jogát törvényben biztosítsák és hogy a minister ezt a felügyeleti jogot egy olyan szerv által g'yakorolja, amely arra természetszerűen hivatott, alkalmas és megfelelő is, a magunk részéről teljesen helyeseljük és jónak tartjuk. Azt mondjuk, hogy bár már régebben lett volna ilyen szerv (Ügy van! a jobboldalon.) és bár már régebben lett volna ezekre az ügyekre vonatkozóan törvényszerű rendelkezés, amely meggátolta volna azt, hogy a múltban Magyarország műkincseinek igen nagy része a külföldre kerüljön. (Ugy van! a jobboldalon.) Mi ismerjük azt a nagy küzdelmet, amelyet a kultuszkormány kénytelen most például a bécsi udvari muzeumokkal szemben folytatni olyan műkincsek és olyan objektumok visszaadása miatt, amelyek leihelye Magyarország, (Ugy van! a jobboldalon.) amelyek a magyar nemzet tulajdonát képeznék és amelyeket tőlünk annak idején elidegenitettek. (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) Értem ez alatt például azt a megbecsülhetetlen értékű kincset, amelyet Attila kincse cím alatt ismerünk, amely aranylelet magyarországi lelet lóvén, csakis annak következtében kerülhetett egy bécsi múzeumba, hogy akkor még ilyen, a nálunk talált ingó műkincseket védő törvényünk nemi volt a Corpus Juris-ban. Mit kell miost még dolgoznunk azért, hogy a Corvináink egy részét a bécsi udvari könyvtárból visszaszerezzük és mennyit kell dolgoznunk egyéb nagyértékü magyar könyveinknek és a könyvpiac uniikumai közül mindazoknak visszaszerzésére, amelyek csak e törvény hiánya folytán kerülhettek ki az országból. Hai tehát a múltban ez elmulasztatott, akkor legalább pro f uturo meg kell védeni a ma gyár államot és magyar nemzetet attól, hogy elidegenitessenek olyan javak, olyan kincsek, amelyek: Magyarországnak természetszerű szellemi tulajdonát képezik. Ebből a szempontból is szükség van tehát ennek a javaslatnak elfogadására. A javaslat a maga összeállitásábam meglehetősen képviseli azt a felfogást, amelyet Olaszország ezen a téren követ. Bár valamivel enyhébb, mint az olasz lex Pacca és az ide vonatkozó olasz törvény, mindamellett azonibän kétségtelen, hogy benyúl a magánjog területére, mert hiszen ezt másként nem is lehet megcsinálni (Jánossy Gábor: Közérdekből!) és ebből a szempontból mindenesetre van olyan része, amely bizonyos aggodalmat kelthet. A magam részéről Budapest székesfőváros szempontját képviseltem, hiszen annak képviseleté ben ülök itt és Budapest székesfővárost kénytelen vagyok ugy beállítani, mint a műgyűjtők között Magyarországon egyik legelső helyen álló kommün itást, hiszen köztudomású, hogy Budapest székesfővárosnak a legmagasabbfoku múzeumai vannak, és a legmagasabb fokon álló könyvtára és levéltára van. Budapestnek ezidőszerint van három működésiben lévő múzeuma,; a fővárosi múzeum, amely a főváros történelmi kincseit tartal'miazzia, azután itt van a Zichy Jenő múzeum, aimely különösen németalföldi mesterek és a legrégibb magyar festők, tehát Kupcezky, Mányoki képeiből tartalmaz körülbelül 400 darabos szép kollekciót, míg maga a fővárosi múzeum 35.0G0 tárggyal szerepel. Itt van azután a székesfőváros aquincumi múzeuma, amely a székesfőváros területén talált római leleteknek rendszeres és európai hírű gyűjteménye. E három létező múzeum mellett most kap majd helyiséget a fővárosi képtár, mert hiszen a székesfővárosnak ezidőszerint a hivatali helyislégeiben, az egyes tanácsnokok és polgármesterek szobájában elhelyezve óriási értékű képgyűjteménye van, amely megérdemli azt, hogy egy központi székesfővárosi képtár-épületben helyezzék el. A magam részéről legszivesebben a Wenkheim-palotát szeretnénr erre a célra megszerezni, amelyet könyvtár céljára a főváros megszerzett, de melyet e célra átalakítani építészeti bűnnek tartanék. Én tehát azt szeretném, ha ezt a szép palotát a fővárosi képtár számára lehetne lefoglalni és a fővárosi képtárat végre központilag és méltó környezetben elhelyezni. (Gr. Klebelsberg Kunó val56*
