Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.

Ülésnapok - 1927-136

'Az országgyűlés Icépviselöházának 13 inkább csak rozsot fogyasztott. A háború után a katonák megérezték, megizlelték a fehér ke­nyér nagy előnyeit és ma már Németország lakosságának nagy része a rozsfogyasztásról áttért a buzafogyasztásra. Csodálatos, de meg kell állapítani, hogy az emberek ízlése is foly­ton változik a fogyasztás tekintetében, amivel számolni kell a kivitelnél és a termelésnél is. Szar vasmarhakivitelünk, — mint mondot­tam — valamikor állatkivitelünk 37%-át képvi­selte, s ez most lefutott 29%-ra. Mi következik ebbőll Okvetlenül az, hogy tervszerű gazdál­kodást kell folytatni. Ez az illető hatóságokat arra a tudatra kell hogy ébressze, hogy az or­szág termelésének és állattenyésztésének szá­molnia kell ezzel a divattal, mert ha leszorul­tunk ezekről a helyekről, az nem ok nélkül történt, annak súlyos, nagy világgazdasági okai vannak, (Ugy van! bal felől.) amivel szá­molnunk kell, s a tervszerű gazdálkodásban okvetlenül figyelembe kell venni az európai népek húsfogyasztásának ezt az irányzatát. Baromfitenyésztésünk máról-holnapra óriási lendületet kapott épen a fogyasztás divatja. miatt. Baromfikivitelünk még néhány eszten­dővel ezelőtt állatkivitelünk 13%-át képvi­selte. Most felszaladt 33%-ra. • Ebből óriási előny származik a magyar mezőgazdaságra, amelyből hasznot kell meríteni. Az okszerű gazdálkodás és az okszerű kormányzási szük­sége okvetlenül arra kényszerit minket, hogy minden figyelmünket a baromfitenyésztés foko­zására fordítsuk. (Barthos Andor: Nagyon he­lyes!) Nem akarok rátérni ezekre az apró részle­tekre, hiszen csak azért van értelme annak, hogy ezt felhozom, hogy a baromfi-pestisre és a baromfipusztulásra később rá tudjak mutatni. Ha azonban a mi adatainkat összehasonlítom más nemzeteknek ezen a téren elért eredmé­nyeivel, akkor azt kell megállapít an om, hogy a magvar baromfitenyésztés még nagyon a kez­det kezdetén van. Azokat az állatokat viszik ki innen, amelyeket a magyar tanyák termelnek, azokat a tojásokat viszik ki. amelyeket a vigé­cek, az ügynökök összegvüjtenek a vidéken. Szóval tervszerütlenség mellett is képesek vol­tunk óriási nemzeti bevételt szerezni a magyar nemzet sízá.mára. Hátha még ez tervszerűen fog menni, hátha az állam gondot fog erre fordi­tani, akkor minőségben is. Quantitative is min­den tekintetben me» tudiuk állani helyünket az európai piacon. (Gaál Mihály: A piacon van még felvevők ép es SÁS*!) óriási felvevőképesség van mindenfelé. Méltóztassanak azt a fáradsá­got venni, hogy megnézik az európai nemzetek külkereskedelmi forgalmának részleteit. Mél­tóztassanak figyelemmel átkutatni azokat a statisztikai adatokat, amelyeket időnkint a Statisztikai Hivatal ad ki, meg méltóztatnak látni, bogv a baromfi iránti érdeklődés óriási egész Európában. Az okos és okszerű gazdál­kodás tehát azt kivan ja, hogy ennek teljes erővel feküdnünk neki s ne várjuk, mig más nemzetek e téren is felveszik velünk a versenyt. Egy nagyon érdekes tényre akarom fel­hívni a mélyen t. Ház figyelmét. Sertésből a múlt évben a kivitelünk 107.000 darab volt. Fertőzött betegségekben elhullott összesen 108000 darab állatunk. (Reischl Richárd: Jóval több! Ötször annyi!) Igaza van, képviselő ur, én csak a_ hivatalos adatok, a hivatalos becs­lések alapján mondtam. Okvetlenül több pusz­tult el, (Reischl Richárd: Ötször annyi!) ami­ről azonban a hivatalos statisztika abszolúte nem tud. Ha pedig az állatbetegségek követ­keztében leromlott állatok értékét nézem, akkor I ». ülése 1928 február 29-én, szerdán. 257 azt látom, hogy ezek hihetetlen nemzeti va­gyont képviselnek. Nekem az a hitem, hogyha már többtermelésről beszélünk, akkor inkább arra kellene az államnak ráfeküdnie, hogy eze­ket az életrehozott kis állatokat, meglevő állat­állományunkat megmentse minden eszközzel, minden módon, mert az a legreálisabb és leg­egyszerűbb többtermelés, ha a megszületett ál­latokat megmentjük a jövő számára. Arra nézve, hogy a különböző állatfajok mikép pusztulnak el különböző fertőző betegségek következtében, nagyon érdekes a következő adat. Az 1921—25. évek átlagából mondom a következő adatokat: A ragályos fertőző beteg­ségekben elhullott állatok 0-5% -a ló volt, marha 4-4%, a juh 5%-ban volt képviselve, a sertés azonban 90%-ot képviselt, tehát .'épen az az állatfaj pusztult el legnagyobb mértékben, amelyből a szegény kisember él és táplálja családját. Rendkívül érdekes, ha összehasonlí­tom a fertőző betegségek tekintetében, a mos­tani állatpusztulásokat az 1911. évi adatokkal, amikor is azt látom, hogy a sertéseken kívül minden állat egészségügye javult, azonban a sertéseké rosszabbodott. 1911-ben a fertőző be­tegségekben elhullott állatok 80%-a volt sertés, most pedig már 90%. Ez kétségkívül intőjel számunka, hogy ezen a téren segíteni kell. Próbáltam kutatni, mi annak az oka, hogy a nagy állatok nem pusztulnak el olyan nagy számban ezekben a fertőző betegségekben, el­lenben az elpusztult kis állatok száma óriási módon emelkedett s azt találtam, hogy ez első­sorban azért van, mert a kisembereknél lévő állatokat nem kezelik állatorvosok, a kisembe­rek nem vehetik igénybe a gyógyszerek külön­böző nemeit, nem vehetik igénybe épen tőke­hiány miatt azokat az eszközöket, amelyeket a modern állatorvosi tudomány termelt. Viszont, ha nézem, hogy állategészségügyi szolgálatunk miként fejlődött, örvendetes jelenséget látok. Helyhatósági állatorvos volt az ország mai te­rületén 1920-ban 315, 1926-ban pedig már 399 volt az állatorvosok száma, tehát örvendetesen fejlődött. A magánállatorvosok száma, akikről­Malasits igen t, képviseőtársam beszélt, 1920­ban 121 volt, most pedig felszaporodott 390-re. Mindezek Örvendetes jelenségek, amelyek ered­ményei mutatkoznak a fertőző betegségek le­küzdésében is. Ez adatok taglalását nem aka­rom tovább folytatni, mert az elmondottak is elegendők ahhoz, hogy a levonandó konzekven­ciát alátámasszák. A törvényjavaslatban van egy rendkívül helyes intézkedés épen az állatorvosok számá­nak szaporítására vonatkozólag. A javaslat a törvényhatóságok kezéből kiveszi az intézke­dési jogot arra nézve, hogy mely községeknek kelljen állatorvost tartamok és a minister sa­ját kezébe veszi át ennek a rendelkezésnek jo­gát, ami nagyon praktikus, mert a ministernek ezzel mód adatik arra, hogy azokat a községe­ket, amelyek esetleg apró-cseprő anyagi szem­pontokból vágy feladatuk át nem értése miatt nem akarnak állatorvosokat alkalmazni, rá­kényszerítse arra, hogy állatorvosokat alkal­mazzanak. Ez rendkívül helyes és praktikus intézkedés és ebből látszik, hogy a minister ur teljesen tisztában van azzal, hogy sok helyen csak kényszerrel lehet az embereket rászorí­tani a jóra, a tökéletesre. Nagyon helyesnek tartom, hogy a minister ur á határmenti községekben bizonyos rend­szabályokat életbeléptetett. Az utolsó évben különösen a mételykór volt az, amely leginkább pusztította állatállományunkat. Szakemberek véleménye szerint az ország szarvasmarha-

Next

/
Oldalképek
Tartalom