Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.
Ülésnapok - 1927-132
Az országgyűlés képviselőházának 132, ülése 1928 február 22-én, szerdán. 143 Az életben eddig használt fegyverek ma már nem alkalmazhatók. (Zaj és közbeszólások.) Elnök: Cendet kérek! Kénytelen leszek az állandóan közbeszóló képviselő urakkal szemben személy szerint eljárni. (Berki Gyula; közbeszól.) Berki Gyula képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni. Szilágyi Lajos: Nem tudom, hogy t. képviselőtársam itt volt-c beszédem kezdeténél? Ha itt volt, akkor hallhatta, hogy beszédemnek egyetlen szava sincs, amely a zsidóság számára meghajlást, dicséretet, vagy hajbókolást jelentene, ilyesmire nem vagyok kapható, ezt végezze el más. (Zaj a jobboldalon.) Erre nem vagyok kapható, ellenben igenis objektive kezelem a kérdést a magunk szempontjából is és ha megvárta volna gondolatmenetem másik részét, bizonyára nem is szólt volna közbe a t. képviselő ur. (Láng János: Csak a magam fiatalságát védem. — Pakots József: Az a mi fiatalságunk is, nemcsak az önöké! — Jánossy Gábor: Hagyjuk a mi fiatalságunkat! A mienk már elmúlt! — Derültség.) Gyermekeink nevelésénél ezentúl igenis, több időt és több gondot kell fordítanunk a pénz megbecsülésére, az igénytelenségre, az alapos munkára (Jánossy Gábor: Az egyszerűségre!) és a gazdasági ismeretekre. S én, mint apa büszkén hivatkozhatom erre, mert én szabad pályára adtam fiamat s ezt ugy kezdtem, hogy kiadtam egy gyárba közönséges munkára, délelőtt a szociáldemokrata munkásokkal együtt hónapokon keresztül dolgozott a gyárban, gyári munkás volt, délután pedig úgynevezett ur volt, mert nyelveket tanult, mert nyelvmester járt hozzá. (Láng János: Én még nem tudtam gépészmérnököt odaállittatni a satu mellé, mert nem vették fel! —• Malasits Géza: De kalauznak odatette! — Láng János: Elég szomorú!) Én abból indulok ki, amit magam körül láttam. Láttam, hogy annyi főszolgabíró és huszártiszt rokonom van, (Berki Gyula: Az egész vármegye!) aki nem él boldogul és "jó anyagi viszonyok között, hanem gondterhelten él az apa, gondterhelten él az anya és gondterhelten néznek a jövő elé a gyermekek. Én ebből tanultam s azt hiszem, a főszogabirói és huszártiszti rokonságból minden középosztálybeli okosan gondolkozó embernek elég volt már (Jánossy Gábor: Ugy van! — Egy hang a jobboldalon: De arra is szükség van!) és a jövő zenéje az, hogy a középosztálybeli gyermekeket a szabad pályák felé kell irányítani. Az ősi erényeket senki sem akarja sutba dobni, az ősi erények gyönyörűek, azokra büszkéknek kell, lennünk mindnyájunknak s áruló lenne az, aki ezt nem tenné. Azok nagy értékek, amelyekhez hozzányúlni ma sem szabad, hanem ápolni kell őket s bele kell nevelni a gyermekekbe ma is, de azokhoz még ujat is kell hozzánevelni. Nem nemzetgyalázás, ha azt mondom, — hiszen a ministerelnök ur is mondott már a magyar nemzetről bátran elitélő kritikát — ha hiányzik belőlünk például az alaposság, ha hiányzik belőlünk a kitartás, akkor az ősi erényekkel egymagukkal nem megyünk semmire sem. Bele kell tehát nevelni a középosztálybeli nemzedékbe még azt is, ami hiányzik belőle az alaposság és a kitartás, hiányzik belőlet az alaposság és a kitartás. (Forster Elek: A takarékosság!) Ezekkel a tulajdonokkal felvértezve fognék össze a zsidókkal mint keresztény ember abban a tekintetben, hogy Trianont együttes erővel döntsük meg. A magyar egyetemi ifjúság javára, hasznára ki ne szavazna meg egy törvényjavaslatot? Van-e itt olyan hitvány országgyűlési képviselő, van-e itt olyan becstelen, nyomorult országgyűlési képviselő, aki az ifjúság javára meg nem szavazna valamit? Az ifjúság a mi szivünkhöz is van annyira odanőve, mint azok szivéhez, akik velünk ebben a kérdésben politikai ellenfélként állnak szemben. Az 1920. évi XXV. te. azonban nem az ifjúság javát, nem az ország javát szolgálta. Állitom, hogy csak egyesek javát szolgálhatta, vagy szolgálhatta egy párt javát, szolgálhatta egy politikai párt érdekeit. Akik 1920-ban a politikai harcokban résztvettünk, emlékezzünk osak egy kissé 1 . A forradalom után két jelszó volt: az egyik antiszemita jelszó alatt igyekezett táborába tömöriteni a tömegeket, a másik pedig, földet igért a népnek és ezen a címen* igyekezett a maga táborába tömöriteni a tömegeket. így alakult ki az 1920-as nemzetgyűlésen két hatalmas nagy párt. az Agrár Kisgazdapárt, és az úgynevezett Keresztény Nemzeti Egyesülés pártja, Jelszó volt tehát az antiszemitizmus s aki ezt tagadja, nem vallja be az akkor történtek igaz voltát. Azt mondtam, hogy jelszó volt a numerus clausus, jelszó volt eredmény nélkül a magyar ifjúság s a magyar középosztály számára. És amiként eredmény nélküli jelszó volt ez, ugyanolyan volt a rossz •földreform. (Berki Gyula: Majd elmondom miért volt rossz a földreform! Sok ember el fog innen menni akkor! — Farkas Elemér előadó: A megszavazásánál ott volt! — Berki Gyula közbeszól. — Zaj.) , . Elnök: Berki Gyula képviselő urat masodizben is kérem, méltóztassék csendben maradni. Szilágyi Lajos: Volt tehát 1920-ban ket hatalmas pártunk és két rossz törvényünk. Az egyik követelte az antiszemitizmus érdekében a numerus clausust — megcsinálta rosszul; a másik követelte Ígéretei folytán a földreformot, — megcsinálta rosszul. A numerus clasus kárt okozott a zsidóságnak, anélkül, hogy hasznot hozott volna a kereszténységnek; a rossz földreform kárt okozott a birtokosoknak, anélkül, hogy hasznot hozott volna az egész vonalon a kisembereknek. Én visszaemlékezem 1920-ra. 1920-ban az egyetemi ifjúság szervezete kétségtelenül legnagyobb erőssége volt az antibolsevizmusnak. Koncedálom, hogy abban az időben ennek az erősségnek kiépítésére és szilárdítására ez is szükséges volt, ellenben ma 1928-ban egészen más a helyzet. Azt látom, hogy van itt egy kormány, háta mögött egy óriási többséggel; látom, hogy ez a kormány rendkivül ügyesen eltakarított az útjából mindent és majdnem mindenkit. Teljesen szabad az ut a kormány előtt, majdnem azt mondhatnám, azt csinálhatja, amit akar. Szemmelláthatólag szabad az útja, olyan szabad, mint a léghajóé, (Rothenstein Mór: Csak azt nem tudja, hová vezet!) ellenben látom, hogy a kormányelnök éppen olyan rejtelmesen elzárkózik, mint egy léghajós. Nem tudjuk, hová készül, nem tudjuk, mi a célja. (Jánossy Gábor: Én tudom! A régi Magyarország! — Malasits Géza: Az egyetlen ember Magyarországon, akinek megmondta. — Jánossy Gábor: A történelmi Magyarország a célja! Ezért követem! — Várnai Dániel: Minek mondta el ezt a nagy titkot? Az ilyet az ember megtartja magának! — Zaj és derültség a szélsőbaloldalon. — Jánossy Gábor: Ez komoly dolog, nem nevetséges! — Rothenstein Mór: Milyen naiv!) És ha őt egy léghajóshoz hasonlítom és az előtte álló szabad utat á
