Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.

Ülésnapok - 1927-131

118 Az országgyűlés képviselőházának 131. ülése 1928 február 21-én, kedden. Szinte érezte ennek súlyát az a törvényhozás, amely megalkotta a numerus claususról szóló törvényt. Szinte tudat alatt működött benne ennek felismerése akkor, amidőn abba a bizonyos 3. §-ba beleillesztette azt a szelekciós prineipiumot, amely a valláshoz, vagy felekezethez tartozásból formált korlátot a tanulás szabadsága ellen, ezt azonban nem mondotta ki nyiltan, mert sehol a »vallás«, sehol a »felekezet« kifejezés elő nem fordul, hanem szó van népfajról, vagy nemzetiségről, így tehát ez a törvény nem expressis verbis, hanem hallgatólag a zsidóságot, amelyet eddigi törvényeink mindenkor kizárólag felekezetnek tekintettek, amelynek viszonyait a magyar törvényhozás mindenkor mint felekezet viszonyait szabályozta, megtette népfajnak, avagy nemzetiségnek. Nagyon helyesen jegyezte meg a kultuszminister ur, hogy ennek az elkeresztelésnek most már vége lesz s a zsidóságot ismét annak fogjuk tekinteni, aminek alkotmányunk mindenkor tekintette: felekezetnek, s ebből a szempontból fogjuk a zsidóság ügyeit ezentúl is mindenkor rendezni. Ez az időleges minősités, amely nyolc esztendeig tartott, nemcsak, hogy beleütközik a mi alkotmány rendszerünkbe és nemcsak, hogy beleütközik tételes törvényeinkbe, de azonkívül már azért is elvetendő, mert hiszen ez semmi egyéb, mint az utódállamok eljárásának nagyon sajnálatos utánzása. Az utódállamok egészen tudatosan tették azt, hogy a zsidóságot külön nemzetnek nyilvánították. (Ugy van! a szélsőbaloldalon-) Ez a tudatosság egyenesen a magyar érdekek ellen irányul, ők ugyanis a magyarság számát minél kisebbnek igyekeznek kimutatni, a statisztika számait akarják redukálni. E végből tették meg a magyar zsidóságot külön nemzetnek, oly külön nemzetiségnek, amelyhez tartozók nem szerepelhetnek a magyarság kataszterében. Abban a harcban, amelyet mi folytatunk elszakított testvéreink érdekében, természetesen legelsősorban is azt az igazságtalanságot tárjuk fel a világ előtt, hogy negyedfélmillió magyart szakítottak: el aiz anyaországtól és kényszeritettek idegen uralmak alá. Természetes tehát, hogy szomszédaink, akik osztozkodnak a mi testünkön és vérünkön, mindenkép azon vámnak, hogy ezt a mi éirvüniket lehetőleg gyengítsék azáltal, hogy a magyarok számat lefokozzák és a statisztikában egészen más adatokat tüntetnek fel, mint amilyenek a valóságnak megfelelnek. De felhasználják ezt az eljárást az utódállamok más, ugyancsak a nemzeti kisebbségek ellen irányzott célok elérése érdekében is. Ismerek egy utódállamot, amely a zsidók által fentartott magyar nyelvű iskolákat egyszerűen becsukja, becsukja pedig azzal az okfejtéssel: távol áll ugyan tőle, hogy megakadályozza azt, hogy egy nemzeiti kisebbség a maga anyanyelvén tartson fenn iskolát, de hiszen a zsidóság nem magyar, a zsidóság külön nemzet, külön nemzetiség, a zsidóság nem magyar anyanyelvű, hanem héber, tessék tehát neki hébernyelvü iskolát fentartani, vagy pedig az állam anyanyelvén való iskolát, de magyar iskolát nem tarthat fenn, minthogy a zsidók nem magyar anyanyelvűek. Ismerek egy másik utódállamot is, amely a nemzeti kisebbségeknek az iskolafentartás, illetőleg az iskola nyelvének megállapítása körül való jogait bizonyos numerikus kritériumhoz köti, ahhoz a feltételhez, hogy a nemzeti kisebbség bizonyos százalékos arányszámot tudjon felmutatni. Ez a megkívánt arányszám rendszerint 20% körül forog. Természetes tehát, hogy mindenféle csalafintaságot követnek el avégből, hogy ez a számarány ki ne jöjjön. Erre nagyon alkalmas mód a zsidóknak külön nemzetté nyilvánitása, aminek folytán nem veszik számba őket a magyarok sorában. Nagyon méltatlan volt hozzánk, t. Képviselőház, hogy mi az utódállamok példáját követtük akkor, amidőn a zsidóságot külön nemzetiségnek minősítettük, szerencsére csak átmenetileg, nyolc esztendőre. (Sándor Pál: Nagy hiba volt! — Bródy Ernő: Szégyen volt!) Épen olyan hiba, méltatlanság volt, amilyen nagy politikai hiba volt annak idején még a háború előtt, hogy Ausztriától átkölcsönöztünk egy intézményt, egy betegséget: magunkévá tettük az obstrukciót, amely Ausztriából importáltunk. Emlékezzünk csak vissza azokra az időkre: mélyreható nemzetiségi ellentétek idézték fel Ausztriában azt az obstrukciót, amely azután Ausztria törvényhozását munkaképtelenné tette. Az uralkodó szive ekkor fokozatosan elfordult Ausztriától és mindjobban kereste a hozzánk való erőteljes, bensőséges közeledést. Ez egy olyan moment psychologique volt, amelyet nekünk magyaroknak fel kellett volna használnunk, ki kellett volna aknáznunk. E helyett mit tettünk? E helyett átvettük és elsősorban azok a pártok vették át, amelyek szöges ellentétben voltak Ausztriával; átvettük azt az osztrák intézményt, osztrák betegséget, osztrák bacillust, melynek neve obstrukció s ezzel nemcsak szinte mesterségesen távolitottuk el a felénk közeledő uralkodót, hanem egyúttal a tétlenségnek ezek a hosszú évai alapul szolgáltak arra, hogy a mi résen lévő ellenségeink meginditsák a hazugságnak azt a szörnyűséges propagandáját, amely később rettenetesen vészes gyümölcsöket termett velünk szemben. Hónapokig, évekig tartott, hogy a magyar törvényhozás egyszerű szavazógéppé süllyedt, amely azzal töltötte az időt, hogy naponta kétszer-háromszor szavazott névszerint olyan hülyeségek felől, hogy vájjon vesszőt vagy pontosvesszőt kell-e alkalmazni a jegyzőkönyvben, hogy vájjon a »de« vagy a »hanem« szócskát kell-e a jegyzőkönyvbe iktatni és hogy vájjon kelet gyanánt szeptember hónapot vagy pedig Mindszent havát kell-e a jegyzőkönyvben megemlíteni. A tétlenségeknek ezen ideje alatt mi nem gondoltunk életérdekeinkkel (Ugy van! a jobboldalon,) s azalatt szövődött az a rettenetes intrika ellenünk, amely később olyan káirhozatos, olyan vészes gyümölcsöket termett. (Ugy van! a jobboldalon.) S késő volt már, midőn felébredtünk az obstrukció lázálmából! Én nem mondom azt, t. Ház, hogy a numerus clausus intézménye ekkora vészes károkat idézett volna fel a magyar nemzeti érdekek ellen, de igenis állitom, hogy ennek az intézménynek is igen sok hátrányát kellett máris elkönyvelnünk. Ha eltekintek is attól a belső visszavonástól, amelyet felidézett ez az intézmény nemzetünk kebelében, amelynek ebben a szörnyűséges szerencsétlen helyzetben csak az összetartás lehet az egyedüli helyes és egészséges vezető principiuma, (Ugy van! a bal- é.s a jobboldalon.) ha eltekintek is attól a társadalmi elégületlenségtől, amelyet a numerus clausus a mi sorainkban kiváltott, hivatkoznom kell a Nemzetek Szövetségének beavatkozási tendenciájára. Én nem akarok most afelől vitázni, hogy jogosult-e a Nemzetek Szövetsége Tanácsának