Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.

Ülésnapok - 1927-130

Az országgyűlés képviselőházának 130. ülése 1928 február 17-én, pénteken. 111 Ennélfogva megerősíthetem Wolff Károly igen t. képviselőtársam felszólalásával kapcsolatban azt, hogy mi ezt a kérdést külpolitikai szempontból elintézhetőnek nem tartjuk, magyar belügynek tartjuk, amelyet Magyarországon magyar törvényekkel, magyar kezdeményezésből kell elintézni. De nagyon erős ellentétben vagyok az én imélyen t. Wolff Károly képviselőtársammal, 'abból a szempontból, amelyet ő második állításában kifejtett, mert a nemzeti eszme nem lellenkezhetik az emberi joggal. A nemzeti leszem és aa emberi jog közös lehet és a nagy magyarok azt is csinálták. A nemzeti eszmét iparosították az emberi jogokkal. A numerus clausus kérdése tehát legelsősorban is az alkotmányjognak a kérdése, Magyarország alIkotmányának kérdése. Magyarország alkotmánya nem ismer úgynevezett alaptörvényeket, de az 1848-as törvényhozás alkotásait mégis tartalmuk miatt alapjellegü törvénynek tekintjük. Magyarországon nincs ipapirosalkotmány, Magyarországon történelmi alkotmány yan s ez a történelmi alkotmány 48-ban törvénybeiktatta a szabadságjogokat, nemcsak a tanszabadságot, hanem a sajtószabadságot, magát a népképviseletet, a johbágyfelszabaditás akkor következett be. Mindezek együtt alkotják a 48-as törvényhozást, — s amikor Magyarországon a numerus -clausust behozzák, akkor a magyar alkotmánynak egy részét veszik ki, a magyar alkotmányt megcsonkítják; a magyar alkotmánynak egy darabja lehull akkor, amikor a tanszabadság onnan kivétetik. Igaz, hogy ez már egy rendszer nálunk, mert Magyarországon a szabadságjogok egyáltalában igen szomorú viszonylatban vannak, Magyarországon nincs sajtószabadság. Magyarországon az esküdtszék, amelyet 48-ban felállítottak, szintén nincs meg; Magyarországon a szabadságjogok nagyon szomoru állapotban vannak. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Az esküdtbiróságot 48-ban állították fel; ez garanciája a szabadságnak. Mert mit jelentett az esküdtszék 48-ban? Azt^ jelentette, hogy a népet beengedik az igazságszolgáltatásba, (Wolff Károly: És az esküdtek nem akartak benne résztvenni, birsággal kellett őket kényszeríteni!), a népet beengedik a törvényhozásba, a népet beengedik a közoktatásba, a karok és rendek országgyűléséről és a karok és rendek megyei gyűléseiről, végül a népet beengedték az alkotmány sáncaiba. Ezt jelentette az 1848-iki törvényhozási mű és az 1848-iki törvényhozási műnek, a későbbi kiegészitésekkel együtt a lényege az, hogy itt Magyarországon minden embernek egyenlő jogai vannak származásra, felekezetre, rangra és vallásra való tekintet nélkül. A dolog lényege az, hogy a jogok egyenlők, az emberek különbözők, de a lehetőség, a remény, a jog mindenkinél megvan, minden embernek megadatik a maga egyenlő joga, ezt biztosították a 48-as törvények. Ezek a 48-as törvénye\ a jogfolytonosságot jelentették a 67-es törvényalkotásoknáll is, mert ezek olyan fontosak voltak, hogy Deák Ferenc nélkülük nem akarta megcsinálni a kiegyezést, előbb a 48-iki törvényhozásnak jogfolytonosságát ismertette el és ez volt alapja a kiegyezésnek is. Ez a 48-as törvényhozási mű tehát nagyon lényeges része a kérdésnek, és a 48-as törvényhozás és a 48-as törvényhozásnak tételes intézkedései ós szelleme vannak lerontva akkor, amikor a tanszabadság és a jogegyenlőség kérdéseit itt érintik. Nem kell tehát nekem külKÉPVISELÖHA2I NAPLÓ. IX. politikai vonatkozásokat keresnem,- nem kell külföldre mennem jogforrás szempontjából, mert az én jogforrásom idehaza van; én Magyarország történelmében, Magyarország jogfejlődésében, Magyarorszálg intézményeiben találom meg a jogforrást. Nem kell nekem külföldre vándorolnom, nem kell a Népszövetséghez mennem, én Magyarországon maradok akkor, amikor a jogok forrását keresem. Magyarországon keresem és találom meg a jogok forrását. S igen t. Képviselőház, ez alkalmat ad nekem arra, hogy egy kis visszatéréssel arra a régi magyar életre a magyar liberalizmusra és a magyar liberalizmus szervezett alakulatára: a nemzeti demokráciára tekintsek, amely abban az időben rendkívüli küzdelmeket vivott. Hiszen 1825-től, Széchenyi fellépésétől kezdődik ez a küzdelem, amely hármas volt: küzdelem a magyar nyelvért, küzdelem a politikai önállóságért és küzdelem a szabadságjogokért. Ezért páratlan ez a küzdlelem az egész világ történelmében, mert speciális és rendkívüli, rendkívüli az, hogy egy nemzetnek saját nyelvéért kelljen küzdenie,, rendkivüli az Ausztriával való közösség folytán, hogy a politikai önállóságért kelljen küzdenie, mert Ausztriában mindig az volt a nisus, hogy Magyarországot közjogilag tartománnyá gazdaságilag gyarmattá, kultu* railag pedig néptörzzsé süllyesszék. Ez volt az osztrák gondolkozás, az az összbirodalmi gondolkozás, amely Magyarország politikai és közgazdasági önállóságát el akarta süllyeszteni. Ennek a hármas küzdelemnek olyan személyi és olyan tárgyi motívumai vannak, amelyek kell. hogy bennünket a legnagyobb lelkesedésre indítsanak, hiszen Magyarországon nem a jogfosztottak, nem az elnyomottak, nem az' üldözöttek küzdöttek ki a maguk jogait, hanem Magyarországon a jog birtokosai: a nemesi osztály, a történelmi osztály mondott le előjogairól azért, hogy a népet beengedje az alkotmány sáncaiba. Magyarország azért is rendkivüli ebben a történelemben, mert Magyarországon a világnak olyan három zsenije működött egyidőben, aki mindenütt a legelső lett volna a világon. Magyarországon egyidőben működött Széchenyi, Kossuth és Deák. Széchenyi, a legnagyobb magyar, Kossuth, a nép bálványa, és Deák, a haza bölcse, egyszerre, egyidőben dolgoztak ennek az országnak érdekében. És ha röviden, egy szóval akarom őket jellemezni, azt mondom, hogy Széchenyi volt a gazdaságfelszabadító, Kossuth a jobbágyfelszabaditó és Deák a jogfelszabaditó. Ök állottak az élen, ők haladtak ennek a felvilágosodott csoportnak aiz élén, amely Magyarországon a szabadságjogokat meg akarta teremteni. De nemcsak ők, akik az első sorban álltak, küzdöttek ebben az irányban, hanem azok is, akik a második sorban állottak, a Szemére Bertalanok, a Kölcsey Ferencek, a Bezenécly Istvánok, a Beötby Ödönök, a báró Eötvös Józsefek, a báró Wesselényi Miklósok. Ha a magyar történelmiét nézzük és annak lapjait forgatjuk, akkor láthatjuk azt, hogy a legnagyobb elmék, a legkitűnőbb férfiak mind a szabadságjogokért hevültek és mind abban versenyeztek, hogy lemondjanak a maguk kiváltságairól, lemondjanak a maguk előjogairól, hogy a népet részeltessék a nagy jogosítványokban. Méltóztassanak megengedni, hogy itt különösen a magyar nyelvért folytatott küzdelmet emeljem ki. Ma kevesen tudják, nem ment át eléggé a köztudatba, hogy amikor a közoktatásügy állami feladattá lett, — amit Mária Terézia hozott be — abban az időben az oktatás 17