Képviselőházi napló, 1927. IX. kötet • 1928. február 10. - 1928. március 13.

Ülésnapok - 1927-129

92 Az országgyűlés képviselőházának 1« arra, hogy keresztény ifjú az egyetemre bejuthat, ha szegény is és ott tovább tanulhat. Nagyon nehéz annak bejutnia, legalább is olyan nehéz a szegény keresztény ifjúnak bejutnia, mint a zsidónak. Tehát — mondom, — a társadalmi k- nszolidáeió szempontjából, a társadalom egybef

orrásának szempontjából ezt az előttünk fekvő törvényjavaslatot nem tudom semmire sem becsülni, mert azt a célt, amelyet szolgálni akar, egyszerűen nem fogjuk vele elérni. Politikai szempont'k ? Azt mondották jobboldali képviselőtársaink, hogy ezt a módosítást nekünk a külföld nyomására kellett meghoznunk. Sőt egyik képviselő ur, Tury igen t. képviselőtársam még a békeszerződéssel is érvelt és vitába szállt a békeszerződés csinálói val. Kijelentem itt, hogy mi szociáldemokraták soha a békeszerződést jogforrásnak nem tekintettük, (Helyeslés.) annak ellenére, hogy abban a békeszerződésben olyan pontozatok vannak, amelyek betartására az állam aláírásával kötelezte magát... (Farkasfalvi Farkas Géza : Kényszer alatt !) Tessék csak hagyni, majd mindjárt meg fogom mondani ! Mondom, mi szociáldemokraták soha a békeszerződést jogforrásnak nem tekintettük, annak ellenére, hogy a békeszerződés a munkásoknak igen tetemes előnyöket biztosit, olyan előnyöket, amelyeket a kormány a munkásságtól egyszerűen megtagad, tehát a kormány mereven szembehelyezkedik a békeszerződés rendelkezéseivel. Ennek ellenére mi soha békeszerződéssel nem érveltünk, soha a békeszerződéssel elő nem állottunk és azt jogforrásnak soha nem tekintettük, abból az egyszerű szempontból nem, mert mi a népszavazás álláspontján állunk, mi olyan békeszerződés alapján állunk, amelyet egyforma, egyenlő rangú feiek kötöttek és békediktátumot jogforrásnak elismerni soha nem fogunk. (Helyeslés.) Épen azért furcsának tartom azt. hogy Tury Béla t. képviselőtársam jogforrásnak tekinti a békeszerződést és azzal érvel, hogy ime, nem szegjük meg a békeszerződést. Nem arról van szó, hogy megszegjük-e vagy sem a békeszerződést, hanem arról, hogy ha már a külföld erkölcsi nyomása alatt egy törvényt revideálni kell, akkor azt a törvényt ugy revideáljuk, hogy ne kelljen pirulni, ne kelljen kimenni sunyi mosollyal magyarázni az egyiknek, hogy a zsidók kivül vannak ezen, a másiknak pedie, hogy a zsidók is benne vannak Nem lehet igy bujkálni, hanem ugy kell cselekednünk, hogy nyiltan a világ elé állhassunk, hogy ime, a magyar kultúrfölény tudatában eltöröltük ezt a törvényt, nincs szükség semmiféle numerus claususra. Ez volna a leghelyesebb, legméltóbb dolog. Erre azt mondják egyes t. képviselőtársaink, hogy semmi közünk a külföldhöz, nem tartozunk a külföldnek semmivel hogy a külföld velünk sem volt igazságos, a. külföld tegyen, amit akar. A dolgot azonban nem szabad ilyen könnyelműen felfogni, mert a Külföldre, igenis, mi is rávágyunk utalva és rá van utalva minden ország. Méltóztatnak tudni, hogy az a rendszer, amelyet Mussolini Olaszországban megvalósított, a fasizmus, nem minden államban talált tetszésre. Erős kritikai hangok hallatszanak a fasizmus ellen és akármilyen hatalmas állam is Olaszország, amelynek hadserege, flottája, légi hajózása van, — egyszóval militarisztikus tekintetben is erős állam — mégis érzékeny, amikor rendszerének birálatáról van szó. Erre egy példát hozok fel. Svájcban megjelenik egy szövetkezeti újság, a »Cooperation de Suisse«. Ennek egyik számában nagyon tárgyilagos, de igen éles kritikája jelent meg a fasizmusnak, különösen a fasizmusnak a szövetkezetekkel szemben elfoglalt álláspontjának. A kritika nem volt személyes élü, nem volt durva, olyan volt, ahogy kultur', ülése 1928 február 16-án, csütörtökön. emberek egymással vitatkozni szoktak, mégis mi történt 1 Az illetékes olasz ministeriumnak egyik legmagasabbrangu tisztviselője, az »II laborocooperativo« egyik legközelebbi számában ennek a svájci szövetkezeti újságnak válaszolt, majdnem két hosszú hasábon át. és azt bizonyítgatta, hogy ha a fasizmus befelé retrográd politikára is kényszerül, ha ez bizonyos reakciót jelent is, ha ez a szabadság elfojtásával jár is: mégis van annyi szabadság ott, amennyi a szövetkezetek továbbfejlődéséhez szükséges, ennyit a fascizmus megad a szövetkezeteknek. Ezzel csak azt akartam bizonyítani, hogy ha olyan ország is. ffiint Olaszországéra van utalva a külföld szimpátiájára, védi saját rendszerét, bizonyit saját rendszerének igazsága mellett, tehát mi, akik fokozottabb mértékben rá vagyunk utalva a külföld szimpátiájára, nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy törvényeket hozzunk, amelyek Európa gúnyjának tesznek ki, amelyek sem nem egyenesek, sem nem őszinték, sem nem alkalmasak arra, ho»y Európa szimpátiáját visszanyerjük. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Európa szimpátiáját visszanyerni pedig nem olyan egyszerű dolog. Én az idő előrehaladottsága folytán nem mondhatok erre sok példát, csak egyet akarok kiragadni. Emlékeztetem a t. Házat arra, hogy az ország határai nem voltak mindig ugy megszabva, mint ma, hogy volt egy idő, amikor dél felé az országhatárok egyáltalában nem voltak megszabva, és a jugoszlávok minden erőlködése ellenére a legfelsőbb tanács ebben a kérdésben nem engedett, azt mondván, hogy ott még majd határrendezésre szorul a dolog. De mi történt ? Egyik atrocitás a másikat követte. Itt felállott egy ur és azt mondotta : én nemcsak ministerelnök, hanem ellenforradalmár is vagyok, és ez elegendő volt Trumblics akkori jugoszláv megbízottnak arra, hogy Párizsban a nagytanácsnál rávert az asztalra és_ azt mondta : azt a rendszert, amely sanyargatja a magyar népet, nem engedem bevezetni arra a területre, amelyet megszállva tartunk, mert ott nemcsak magyarok, hanem szerbek is laknak és a szerbeket ilyen kiáltó igazságtalansággal brutalizálni nem engedem. Az effektus meg is volt, s ezt az álli ásómat alkalom adtán okmányokkal be is bizonyíthatom. Az a beléndek-mag, amelyet elhintettek Szegeden, megtermetté gyümölcseit, és a magyarságnak hosszú ideig nagyon sokat kell még ettől a beléndek-magtól szenvednie. Még csak egy dologra kívánok kitérni, amelylyel szerettem volna bővebben foglalkozni. Ez ; a szegény — mert így kell mondanom — elvaditott ifjúság állásfoglalása. Nevezetesen az ifjúság egy plakátot bocsátott ki, amely plakátban mireánk munkásokra is hivatkozik és bennünket szeretett munkástestvéreinek nevez, Nagon csodálkozom, hogy az ifjúság vezérei — nem akarok goromba lenni és nem akarok olyat mondani, ami megsértené őket, csak azt akarom mondani — csodálom, hogy az ifjúság vezérei olyan feledékenyek és elfelejtették azt, hogy az ifjúság, amely ma magyar munkástestvérekre apellál, elvadulva és felelőtlen bujtogatóktól fellázítva 1919-ben mit követett el a m M gyár munkásság ellen. És elfelejtik az ifjúságnak ezek a vezérei azt, hogy a magyar ifjúságnál, a magyar akadémiai, egyetemi ifjúságnál munkáskérdésekben érzéketlenebb tömege nincsen Európának Nekem alkalmam volt az elmúlt esztendőben Stuttgartban, nem szándékosan, de véletlenül, végighallgatnom egy diákgyülést. Ennek a diákgyülésnek résztvevői túlnyomórészt nagyon jómódú osztályok gyermekeiből kerültek ki, mert hiszen olyan Burschenschaft rendezte azt, amelybe