Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.

Ülésnapok - 1927-110

Az országgyűlés képviselőházának 110. ülése 1928 január 13-án, pénteken. 87 hogy a forgalmiadó csökkentéséről nem lehet szó addig, mis: a tisztviselők ilyen meg olyan fizetésben nem részesülnek. Bocsánatot kérek, ez nem volt szokás, s nem is szabad, hogy szokás legyen. Ha mi a hadikölcsÖQ-kötvények sorsáról beszélünk, ne méltóztassék velünk szemben a tisztviselők fizetésemelését felhozni. Teljes elismerés illeti meg a pénzügyminister urat, ha a tisztviselő-társadalmon segít, de a kettőt ne kapcsoljuk össze, mert a két kérdés közölt nincs semmi néven nevezendő Junktim. A hadikölcsönkárosultak sem azt kérték, hogy hadikölcsön-kötvényeiket akként valorizálja a pénzügyminister ur, hogy viszont elhanyagolja a tisztviselők fizetésemelését. Oh nem! A hadikölcsönkárosultak nem a nyomorgók által élvezett csekély tisztviselői fizetésből gondolták az ő kötvényeik valorizálását, hanem az államnak egyéb rendes bevételeiből, amelyeket nem kell megnevezni, mert — mondom — ez rossz szokás a pénzügyminister ur részéről, és én ezt ugy fogom fel, hogy csak egyszerű kisiklás volt a tisztviselők megemlitése. Ellenben nem közömbös előttem a pénzügyminister ur megnyilatkozásaiban az a bizalmatlanság a saját müve iránt, az államháztartás egyensúlyának fentartása iránt Nem tudom, hogy ha valaki olyan gigászi munkát végez, ha valaki nagy sikert ér el, — kétségtelen nagy sikert, — egy olyan épületet épit, olyan nagy alkotás fűződik munkája eredményéhez, mint az államháztartás egyensúlya, hát hogyan nem bizik beune jobban a pénzügyminister ur 1 Ha én nem bíznék, a pénzügyminister urnák volna kötelessége, hogy bennem, mint törvényhozóban a bizalmat felkeltse; hiszen a pénzügyminister urnák belém, a másikba, a harmadikba és az egvsz országba szuggerálnia kellene, hogy az államháztartás egyensúlya mennyire szilárd és mennyire biztos. És amikor mi jövünk ilyen követelésekkel, mint amilyen a badikölcsön-kötvényeknek nagyon mérsékelt, nagyon csekély valorizálásának követelése, akkor a pénzügyminister ur mindig a saját müvével szemben való bizalmatlanságát árulja el, mert mindig azzal jön velünk szemben, hogy akkor az államháztartás egyensúlya felborul. Mások is szóvá tették már, én is leszögezem: belföldi kölcsönre addig ne számitson a pénzügyminister ur, amig a kadikölcsön-kötvényeket nem valorizálja. Tegnap a pénzügyminister ur egy ilyen irányú felszólalására odakiáltotta, hogy nem is akar belföldi kölcsönt. (I3ud János pénzügyminister: Nem azt mondtam!) Azt hiszem, hogy nem is mondhatja ezt a pénzügyminister ur [Laj !), mert nem is tudhatná soha egy pénzügyminister, hogy mikor kerül sor arra, hogy az adozo polgárokra kell appellálni és egy belföldi kölcsönt igenybevenni. Márpedig, ha ennek lehetősege fennall, es mi most itt egy terminust kitolunk, a hadikolcson-kötvények valorizálásának idő pontját kitoljuk, akkor a mélyen t. pénzügyminister urnák gondolnia kellene arra, hogy belföldi kölcsönre semmi körülmények között nem számithat. Ne tessék azt hinni mélyen t. pénzügyminister ur, hogy majd akkor mi, akiknek az érvelésére ebben a tekintetben nem hallgatott, falazni fogunk és mi majd akkor agitálni fogunk a belföldi kölcsön ellen. Nem fogjuk tenni, nyugodt lehet, olyan hazafiatlan egyikünk sem lesz, ellenkén lesznek a pénzügyminister urnák agitátorai, Jobbak, mint a legszélsőbb és leghangosabb ellenzéki agitátorok, bizonyos cselekedetek elmulasztása vagy elhalasztása; ilyen például a hadikölcsönkötvények valorizá ásának elhalasztása, amely agitálni tog, kiabálva fog agitálni, jobban, mintha valaki a hordók tetejéről agitálna, ez fog agitálni a pénzügyminister ur minden törekvése ellen. Nem lehet tehát halasztgatni a hadikölcsönök valorizálását addig, amig a pénzügyminiszer ur ezt szándékolja, mert annak ilyen következményei is vannak. Itt emlitem meg előttem felszólalt szociáldemokrata képviselőtársamnak azt a megállapítását, amikor ráolvasta a túlsó oldalra, hogy talán bizony titokban pacifisták, hogy nem gondolnak a hadikölcsön kérdésének hadi vonatkozásaira is. Érdekes volt ezt épen szociáldemokrata részről hallani. De megérdemli ez a kormány és ez a többség, amely nem pacifista állásponton van, — mert hiszen nem is lehet azon, amig CsonkaMagyarország fennáll — megérdemli ezt a szemrehányást, amikor szociáldemokrata részről, szóval antimilitarista, pacifista részről kapnak leckét atekintetben, hogy vigyázzanak, nem tudják mit csinálnak, hiszen ha a hadikölcsön-kötvényeket nem valorizálják, nem gondolhatnak soha többé arra, hogy a hadsereget felhasználhassák. (Kabók Lajos: Jó agitáció ez a háború ellen!) Itt mutatok rá — megint csak az előttem szólott Malasits képviselőtársam beszédébe kapcsolódva — arra, hogy igaza van neki, amikor azt mondotta ma: ne beszél jen takarékosságról a pénzügyminister ur és ne prédikáljon senki takarékosságot másnak, ha viszont elszoktatják az embereket a takarékosságtól azzal, hogy ilyen hosszú ideig függőben hagyják a takarékosság eredményét, a hadikölcsönkötvények valorizálásának kérdését. A hadikölcsönjegyzések a takarékosság következményei voltak; voltak félretett, voltak eldugott, voltak a láda fenekén őrzött pénzösszegek, melyek tulajdonosai gróf Tisza Istvánnak és más államférfiaknak beszédében bizakodva, és a magyar nemzet jó hírnevére, hitelére, nemzeti becsületére, állami és társadalmi rendjének, a polgári társadalmi rendnek érdekeire támaszkodva, hittek abban, hogy nem forog veszélyben eddig megtakarított pénzük, ha azt hadikölcsőnkötvényekbe fektetik. Megbocsásson a t. pénzügyminister ur, én nem taníthatom fiamat takarékosságra, ha a pénzügyminister ur nem valorizálja a hadikölcsönkötvényeket. Nem akarom, hogy balek legyen a fiam, nem akarom, hogy kinevessék, sőt — legyen szabad ezt a kifejezést használnom — kiröhögjék, mint ma azokat, akik hadikölcsönkötvényeket jegyeztek és ma*ntt állanak a legnagyobb nyomorban. (Sándor Pál: Ez igaz!) Ha tehát azt akarja a pénzügyminister ur, hogy ez a nemzet takarékos legyen, hogy ennek a nemzetnek fiai a tőkeképzés terére lépjenek — ezt a kifejezést méltóztatott használni — akkor méltóztassék álláspontját megváltoztatni. Nem lehet a hadikölcsönkötvények valorizálását addig az időpontig kitolni, ameddig a pénzügyminister ur akarja. A takarékosságnak — nyomban leszegezem — azzal a módjával, amelyet az előttem szólott, képviselőtársam az automobilukra nézve mondott, nem érthetek egyet. (Rassay Károly: Miért í) A véletlen folytán ezzel a kérdéssel az elmúlt hónapokban sokat foglalkoztam, rengeteg statisztikát áttanulmányoztam és azt találom, hogy az automobilok ugy szaporodnak szerte az egész világon mindenütt, hogy az automobil már régen nem luxuscikk. Nem állithatom tehát luxuscikknek akkor sem, ha egy ministeri tanácsos ül rajta, sőt nem állithatom luxuscikknek akkor sem, ha a népjóléti mínisterium orvosai — amint azt a t. képviselőtársam emiitette — járnak automobilokon. Valahogy kezd már elavulni az a felfogás és le is kell nekünk, törvényhozóknak, vetkeznünk ezt a felfogást. Az ügyvéd, az orvos hovatovább el sem képzelhető már automobil nélkül. A mai modern ember ideje oly drága, hogy az az időnyereség, 12*