Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.
Ülésnapok - 1927-108
40 Az országgyűlés képviselőházának ségünk emelését nem tudjuk elérni a külföldi kölcsönnel, akkor ipso facto rontjuk kereskedelmi mérlegünket a gazdasági életben olyan nagy katasztrófát okozunk, amely végül olyan intézkedéseket fog eredményezni, amelyek mindenkit egyaránt sújtanak. Elöljáróban kijelentem, hogy minden kritikámnál sine qua non-nak, alappremisszának tartom az államháztartás egyensúlyának fentartását. Ebből a szempontból tehát kontrakritikát nem fogadok el. Államháztartásunk egyensúlyának fentartása és valutánk stabilitása mindenek felett. Ez két olyan parancsoló jogtétel, amelyeket közgazdasági kérdéseknél állandóan szem előtt kell tartani, különben ne is beszéljen senki közgazdasági problémáról. Én szem előtt tartom mind a két tételt. De nem gondolják, hogy a külföldi kölcsönök unproduktiv irányzata előbb-utóbb maga lesz támadója a valuta stabilitásának 1 ? Lehetséges-e a valuta fentartása állandóan passziv kereskedelmi mérleg melletti Lehetséges-e az életet korlátozni a behozatal és kivitel kérdésében? Mert vannak bizonyos szabályai az életnek, amelyeket nem lehet korlátozni. Elsősorban azt tartom nagy hibának, hogy a mi pénzügyi kormányzatunk kifelé azt a hitet kelti, hogy itt benn a gazdasági konszolidáció megtörtént, lefolyt folyamat. Ez a legnagyobb tévedés. Én a kereskedelmi mérleg paszszivitásából is csak egy argumentumot tudok kovácsolni arra nézve, hogy csonka Magyarország gazdasági élete a jelen formák között nem életképes és olyan intézkedéseket involvál, amelyeket a gazdasági élet nem fog elbirni. Lehetetlennek tartom — ismételten rámutattam — a vámpolitika kérdésében azt az eljárást, amelyet a környező államok követnek velünk szemben. De mindezt tekintetbevéve, mindezt elöljáróban elismerve mégis ki kell jelentenem, hogy ilyen körülmények között a belföldi hitelképesséar kiépítését, a bizalom kérdését mint a belföldi hitel egyedüli kritériumát lábbal tiporni legalább is nem előrelátó politika. Ha én a külföldi kölcsön kérdésében szkepszissel állok szemben, aggodalommal látom a külföldi kölcsönöknek ezt a rendszerét, akkor rá kell utalnom, hogy egy egészséges gazdasági folyamat csak akkor lesz megállapítható, ha a belföldi tőke képzése (Ugy van!) a ívndies hitelszükséglettel a nemzetgazdasági életet el tudja látni (Ugy van!) A mankók nem lehetnek az én ideáljaim, a külföldi tőke pedig csak mankó, a nemzetnek magának a gaztl.isági életnek magának kell kitermelnie saját tőkeszükségletét, "mankó nem lehet közgazdasági ideál. De rá kell utalnom a beruházás pénzügyi politikájára is. (Halljuk.) Ez sem lehet, a beruházás pénzügyi politikája, egy öncél, mert ez sem mehet végletekig. Miért nem mehet végletekig? Mert a beruházás észszerüleg csak kölcsönökből volna eszközölhető, mert ha adópréssel biztositom a beruházást, akkor ölöm az adóalanynak hitelképességét, ölöm magukat az adóalanyokat. Lehetetlenség, hogy én, a belföldi pénzügyi adminisztráció öljem a saját adóalanyaimnak teljesítő képességét. Már pedig egy túlzott adóprés ezt jelenti. Fölállítom tehát a tételt, a külföldi kölcsön, ez csak hasznos beruházás lehet, amely a végletekig nem megy, mert különben az amortizáció a kereskedelmi mérleg passzivitását, a fizető mérlegét hosszú időre, előre befolyásolni fogja. A belföldi tőkeszükségletet pedig csak ugy tudom biztositani, ha lehetségessé teszem az adóalanyok takarékosságát, de az ha az egész jöve108. ülése 1928 január 11-én, szerdán. delmünket az életstandard fentartására és az adó kielégitésére fordítják, ez nem teszi lehetővé a belföldi tőke képzését. Logikailag adva van ez, igenis nekem nem közömbös a belföldi tőkeképzés elősegitése, mert ez az egészséges gazdasági irányzat, ez egy nemzet gazdasági életének egyedüli programmja. Nem fogadhatom el tehát sem a külföldi tőkét, sem a beruházást, mint öncélt A beruházás csak akkor fogja igazán szolgálni a nemzet gazdasági életét, ha nem teszem tönkre magát az adóalanyt. Azt sem tételezhetem fel, hogy az összes gyáriparosok, az összes nagyiparosok vállalkozásai állandóan a beruházásokból éljenek. Ez ugy van, mint van nekem kerületemben egy lakatosmesterem. Valahányszor lehetőség nyilik, mindig azt kéri, hogy valami közmunkát kapjon, amikor a közmunkát elvégezte, akkor megint jelentkezik, hogy egy másik közmunkát akar. és amikor azt is megkapta, akkor jön a harmadik közmunkáért. Kérem, élhet egy ipar állandóan közmunkából, élhet egy nemzet állandóan erőltetett beruházási programmal, amely az adóprés jegyében történik. Nem, ez nem lehet. Itt az adóalanyok teljesítőképességét és a belföldi tőkeképzést kell előmozdítanom. Ha lesz belföldi tőke, akkor a vállalkozók nem fognak kunyerálni vállalkozásokért, mert a vállalkozókat a haszon természetesen ösztökélni fogja az egészséges beruházásra. Nem mélyen t. Ház, érzem, hogy én az élet útjait járom, szerény fejtegetéseimmel, ez a javaslat pedig merev elvi állásfoglalásával az élet érvényesülésének útjába nagy köveket akar hengeríteni. Egy állam nem állhat meg az erő meztelen alapján. Állítom, hogy egy állam nem negligálhatja az erkölcsi értékeket, büntetlenül nem negligálhatja a pozitív hitet, az Istenbe vetett hitet, nem negligálhatja a hazaszeretetet, nem negligálhatja a jog, az igazság, a méltányosság értékét. Ezen erkölcsi értékeknek figyelemmel kisérése, ezen erkölcsi értékek alkalmazása és óvása, ez a kötelessége a kormányzatnak, különben nem jár a népek érdekeit szolgáló hivataloskodás utján. Nem értem, hogy azt a nagy felelősséget miért vállalja a magyar királyi kormány ezzel a javaslattal magára szükség nélkül; én nem látom szükségesnek, politikailag okosnak, indokoltnak. Ezt a kérdést tárgyalták a becsület szempontjából, hivatkoztak Tisza Istvánra is. Ezzel szemben a pénzügyi bizottságban elémvetették azt az argumentumot, hogy igen, csakhogy Tisza István nem számolt a vesztett háború lehetőségeivel, hanem csak a győzelemmel. Ez nem áll, nekem módomban van egyik nyilatkozatát felolvasni. (Halljuk! Halljuk!) Egy ellenzéki képviselő közbeszólására Tisza István indulatosan jelentette ki a következőket: »Aki kétségbe meri vonni azt, hogy akadhat olyan kormány a jövőben, amely akár egy fillér kamattal is meg merné rövidíteni a hadikölcsönjegyzőket, az közönséges hazaáruló. A hadikölcsön ügye a nemzet becsületügye és ami soha meg nem történhetik, hogy elveszítsük a háborút, ha ez mégis megtörténne, az állam az utolsó lat földjéig garantálná még akkor is a hadikölcsönöket és mimagunk levetnők utolsó ruhadarabunkat, hogy azokat, akik bizalom« mai adták a magyar kormánynak garasaikat, károsodás ne érje.« (Tetszés és helyeslés balfelől.) Tisza István meghalt és vele együtt meghalt a hadikölcsön nemzeti becsületügye? Ezt nem merem feltételezni. (Közbeszólások balfelöl: Reméljük, hogy nem!) Nem merem
