Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.
Ülésnapok - 1927-116
Az országgyűlés képviselőházának 116. ülése 1928 január 25-én, szerdán. 227 Elnök (csenget): Esztergályos képviselő urat kérem, ne méltóztassék a szónokot közbeszólásaival zavarni. Csák Károly: Talán annyi jogom méuis van a felszólaláshoz, hogy türelmes meghallgatást kérhessek. Én, mint »kinevezett« képviselő — ahogyan méltóztatnak aposztrofálni... (Bródy Ernő: Kállay Tibor mondta!) Elnök: Kérem a képviselő urakat, ne méltóztassanak a szónokot közbeszólásaikkal zavarni. (Meskó Zoltán: Hát akik listán vannak, a lajstromos szavazás utján választottak, azok is mind kinevezettek?) Csák Károly: Épen ezt akartam idézni, hogy inkább a listavezetők a kinevezettek és nem én. aki odaállok önérzetesen választóim elé és választóim igy szavaznak reám. Maradjunk azonban csak a tárgynál. Csak azt a vádat akartam egész pártomról is lemosni, hogy itt, a mi sorainkban nincs érzék az árvák ügye iránt. Igenis van. Rá kell kerülni a sornak és ha rá nem kerül azon az időn belül, amelyen belül ezt megvalósíthatónak látom, én leszek az első, aki ezt itt is forszírozni és követelni fogom. (Helyeslés.) Méltóztassanak tudomásul venni, hogy nem akarjuk kihasználni ezt az igazán magasztos, igazán szép és nemes célt a mi politikai poziciónk megerősitésére, (Igaz! Ugy van! jobbfelől.) hanem, amikor majd cselekedni kell, mi is cselekedni fogunk. (Propper Sándor: Most lehet cselekedni! — Bródy Ernő: Itt az idő, most vagy soha! — Sándor Pál: Most miért nem szavazza mes?? — Bródy Ernő: Kortes kérdés! — Baracs Marcell: Hic Rhodus...!) Ki merné vállalni a felelősséget az ország pénzügyi egyensúlyának megzavarásáért? (Derültség a baloldalon. — Sándor Pál: Ez is megzavarná az egyensúlyt?) Amikor vártam adatokat, nem tudtam megkapni, egyetlen felszólalásom alkalmával sem. (Zaj.) Elnök: Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak a közbeszólásoktól tartózkodni! Csák Károly: Talán a költségvetés tárgyalása alkalmával kapok adatokat. (Propper Sándor: Az 500.000 hold vagyonváltságból ki lehet fizetni!) Én igenis, elfogadom a javaslatot, annak fentartásával, amit á bizottságban is hangoztattam, hogy az árvavagyonok valorizációnára rá kell térni és erre rá is fog kerülni a sor. (Propper Sándor: 35 év múlva!) Ezidőszerint — sajnos — ezt nem tehetjük meg államháztartásunk egyensúlyának kockáztatása nélkül. (Esztergályos János: Majd ha a kis Katika Kati néni s az árvák nagyapák lesznek!) Elnök: Hegymegi-Kiss Pál képviselő ur óhajt szólni. A szó a képviselő urat megilleti. (Felkiáltások jobbfelől: Milyen címen?)) Hegymegi-Kiss Pál: T. Képviselőház! Az előttem szólott képviselő ur szavaira kivánok igen röviden reflektálni. Egyáltalában ne felejtsük el, hogy kétféle árvavagyon ment veszendőben. Az egyik féle árvavagyon az, amelyről most szó van. Tudniillik az árvák vagyonát az árvaszókek hadikölcsönbe fektetitek — ezt hoztuk fel, — a másik árvavagyon epedig, amely veszendőbe ment. az az árvavagyon, amelyik amikor pénzünk leromlott a hiányos átértékelés folytán veszett el. De ha Kálnoky-Bedő Sándor t. képviselőtársam a kárkereseteket az árvaszékek esetleges mulasztásai miatt az árvák vagyona érdekében meg akarja indíttatni, az csak erre a második esetre vonatkozhatik. de semmi esetre sem vonatkozhatok a hadikölcsönjegyzésekre, mert ezekre vonatkozólag, már mint előttem szólott igen t. képviselőtársam is nagyon jól tudja, aki mint tisztifőügyész hosszú időn keresztül szokott volt árvaügyekkel is foglalkozni, az árvapénzek kezelésére vonatkozó gyámpénztári utasítások, s egyéb idevonatkozó ügyviteli ^szabályok, — amelyeket, az 1877. évi XX. tcikk "és a többi gyámügyi törvények alapján nyert felhatalmazás alapján a ministerium kiadott — az irányadók. Amikor a háború a gyámpénztári kezelést Így találta és a hadikölcsönjegyzések folyamatba tétettek, akikor a hadikölcsönpapirok nem voltak felsorolva azok között a papirok •között, amelyek t olyanokul tekinthetők, mint amelyekben az árvaszékek vagyonukat elhelyezhetik. Ennélfogva a belügyminister külön •rendeletet adott ki a ministerium felhatalmazása alapján s a hadiikölcsönöket is ezek közé Boroztatta. (Felkiáltások jobbfelől: Ugy van! Hiszen ezt mondjuk!) A magyar királyi kormány intézkedett tehát s ne méltóztassék ezt elfelejteni, mert méltóztattak rendeletet is *kapni arra, hogy az árvapénzeket hadikölcsönökbe fektessék. Ha pedig ez igy van, t. képViselőtársam, akkor nyilvánvaló, hogy a nehéz szükségben és a nehéz viszonyok között a kormány intézkedett és nem a törvényhatóságok intézkedtek s hogy ezt a rendeletet végre kellett hajtani. Amikor tehát az árvákat kárpótolni akarjulk, akkor ne tessék ezt a "kérdést a törvényihatóságokra tolni, (Felkiáltások a közéven: Cmk részben!) mert ezekben a kérdésekben a magyar kormány és a magyar törvényhozás a felelős s ezt itt kell elintézni most, amikor a valorizációról van szó. (Peyer Károly: Most, amikor lehet!) És el is lehet ezt intézni. Igen örülök, hogy hallottuk olyan árvaszéki vezető ember szavát is, mint t. képviselőtársam ... (Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Hegymegi-Kiss Pál: ...aki rámutatott ezekre a kérdésekre s aki — meg vagyok győződve róla — itt a jelen alkalommal nem fog kétségbeesni, hogy az államháztartás egyensúlya összeomlik, ha ezt a 10 millió koronát erre a célra most végre megszavazzuk. Erről van szó. Ami pedig azt a kérdést illeti, hogy végre az árvák dolgait rendezni kell, én nem tudom, hogy képviselőtársam mit gondol, mikor fogják ezeket a kérdéseket rendezni. (Esztergályos János: Majd 1999-ben! — Bródy Ernő: Majd amikor az árvák hosszuszakállu vének lesznek!) Én a kisvagyonu árvák helyeztéből kifolyólag, — mert hiszen ezeknek az ingatlanoknak elidegenítése leginkább a kisvagyonu árváknál történt meg; a nagy örökösök vagyonát; nem idegenítették el, hanem inkább esak a kisingatlanu árvák vagyonát, — rámutattam Jámbor Róza esetére ... (Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Hegymegi-Kiss Pál: ...akinek 30 hold földből 5 pengőt fizetett ki az állam ebben az esztendőben. Ha ilyen esetek vannak, akkor a kormánynak intézkednie kell. Scitovszky belügyminister ur kijelentette nekem itt válaszképen, hogy hivatali elődje még az idevonatkozó statisztikát sem állíttatta össze; ám ő hivatalbalépése alkalmával intézkedett ebben az irányban. Szóval még nincs is felvéve az a kárkomplexus és az a vagyontönkretétel, amely az árvák terhére történt, beleértve nemcsak a hadikölcsönjegyzéseket, hanem egyáltalában az összes, a pénzromlás kapcsán történt károsodásokat Ha még a statisztikánál sem vagyunk, akkor bocsásson meg nekünk képviselőtársam, ha most az egyszer erélyesen követeljük ezt a 10 millió aranykoronát és nem esünk kétségbe az államháztartás egyensúlya