Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.

Ülésnapok - 1927-116

220 Az országgyűlés képviselőházának 116. ülése 1928 január 25-én, szerdán. akik annak idején minden fillérükéi a hazafiság oltárára rakták és vitték, egy halvány kis sugarat enged, hogy maid annak idején, amidőn a trianoni kötelezettségek az ország válláról le lesznek véve, majd annak idején, 30—35 esztendő múlva azok az ősjegyzők azok, akik annak idején minden vagyonukat a haza lobogó oltárára vitték, az a kisiparos kiskereskedő, magántisztviselő, köztisztviselő, a kisgazda, szóval mindazok, akik munkából élnek, s akik odahordták a pénzüket abban a reményben hogy az állani majd ismerni fogja a kötelességét és vissza t'ogia nekik fizetni pénzüket, kapnak valamit. Most reménységet kapnak ezek a pénzügyministertől, hogy m;ijd valamikor a dédunokájuk kap talán valamit 30—35—40, vagy 50 esztendő múlva. Mélyen t. Képviselőház és mélyen t. pénzügyminister ur, én ugy érzem, hogy bármenynyire is bántják a pénzügyminister urat a mi felszólalásaink, az olyanforma támadáshoz, mint aminőben az imént részesített bennünket, nincs meg a joga a pénzügyminister urnák. A pénzügyminister urnák egyetlenegy joga van: meghallgatni az ország dolgozó népének kívánságát és oly mértékben amilyen mértékben azt teljesíteni lehet, teljesítenie kell. Arra a régi grannnofonhangra, arra a régi verklihangra, amely imént felrecsegett onnét a túlsó oldalról... Elnök: A képviselő urat sértő kifejezéseért rendreutasítom. Nincsen joga egy képviselőtársát sem ilyen kifejezésekkel illetni. Esztergályos János: Nem képviselőtársaimat illettem vele. (Krisztián Imre: Nem kongresszus ez, hanem parlament épülete! — Felkiáltások jobbfelől: Nem szokatlan ez a hang! — Zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök: Propper Sándor képviselő urat kérem, ne szóljon állandóan közbe. (Temesváry Imre: Csendesebben nem hallgathatjuk ezt a gyönyörű beszédet! — Bródy Ernő: Nem hallgatni kell, hanem cselekedni! — Ugy van! Ugg ran! a szélsőbaloldalon. — Sándor Pál: Isme rétien fogalom a cselekvés. — Zaj.) Esztergályos János: Méltóztassék megengedn, azt az ellenvetést- amely ismételten viszszatér a túloldalról, (Krisztián Imre: Nem eléggé tér vissza!) hogy az állam nem bírja, az állam szegény, én ne fogadjam el és tisztelettel visszautasítsam. Visszautasítom ezt azért, mert ismerem a költségvetésüket, ismerem azt a pazarlást, amely pénzügyi téren ebben az országban folyik, ismerem azokat a kiadásokat, amelyeket ez a szerencsétlen, agyontépázott ország csak luxus gyanánt engedhetne meg magának. Ismerem azokat a luxuskiadásokat, amelyeket csak egy nagy állam, egy nagyhatalom engedhet meg magának és ennek az országnak a pénzügyi politikája nagyzolva csinálja meg az ország dolgozó népének terhére. (Propper Sándor: Néhány Buiek-autóról le lehel ne mondani as árvák javára. Elnök: A képviselő ur beszédideje lejárt, kérem méltóztassék beszédét befejezni. (Krisztián Imre közbeszól.) A képviselő urat ismételten figyelmeztetem, ne méltóztassék közbeszólni. Propper képviselő urat hasonlóképen figyelmeztetem. (Krisztián Imre közbeszól.) Krisztián képviselő urat utoljára figyelmeztetem. (Krisztián Imre közbeszól.) Krisztián képviselő ni- s'nétr'i c nők' figye u-t ztetés dacéra közbeszólt, kénytelen vagyok rendreutasítani. (Peyer Károly: Ott volt, részt vett benne, hogy jól tudja? Ma d megkérdezzük a községét!) Peyer képviselő urat kérem méltóztassék csendben maradni. — Bródy Ernő: Most az árvákról van szó! — Peyer Károly: Majd megkérdezzük, hol volt 1918-ban meg 1919-ben! — Krisztián Imre: Maga hol volt? Ott ahol a becsületes magyar ember? — Peyer Károly: Majd megmondom, várjon csak egy kis türelemmel. — Zaj. — Elnök csenget.) Esztergályos János: Mindazt, amit ebben a kérdésben elmondottam, átérzem és épen azért, mert én és pártom változtatni akarunk, ezen a szerencsétlen helyzeten és rá akarjuk szorítani a pénzügyi kormányzatot arra. hogy szűnjön meg az a rideg merevség, amely a dolgozók érdeke ellen mutatkozik évek óta, tisztelettel a következő módosítást javaslom ehhez a szakaszhoz. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Javaslom a 6. § utolsó bekezdésében: »törvényhatósági, városi községi, gyámpénztári kezelésen alapuló tartozások ...« törlését. Elnök: Szólásra következik? Perlaki György jegyző: Kéthly Anna! Kéthly Anna: T. Képviselőház! Mi, akik az egyenlő elbánás elvét annyiszor hangoztatjuk, meg kell hogy álljunk itt ennél a szakasznál, ennél a pontnál. Megállapítjuk, hogy itt valóban megvan az egyenlő elbánás. Ahogyan a hadiárvákkal a népjóléti tárca elbánt, ugy ebben a pontban a békeárvákat méltatja figyelmére a pénzügyminister ur. (Kabók Lajos: Szolidáris a pénzügyminister ur a népjóléti ministerial!) A hadiárvák épen ugy ki vannak semmizve, ki vannak forgatva a maguk jogaiból, mint ahogy ez a pont a békeárvákkal elbánt. Ezelőtt körülbelül egy félszázaddal járta arra lent a magyar megyékben egy nóta az árvakasszáról és most ugy látszik ezt a nótát ugy módosítják, hogy azért van az árvakassza, hogy az állam az árvák pénzét háborús kiadásé kba ölje belé. Márpedig szerintem a közületek, a törvényhatóságok, az állani nem azért nevezték ki magukat törvényben az árvák atyjává, hogy niostohaatyaképen bánjanak a gondozásukra bízott árvákkal, hanem ellenkezőleg azért, — a törvény ezt ugy gondolta, a törvényhozónak az volt az intenciója — hogy a legsúlyosabb, a legnagyobb veszteséget szenvedett, egyedül magára maradt árva sorsa felett az egész ország gondossága, szeretete, az egész közösség figyelme ott legyen. A törvény szerint az állam, a közösség köteles az árváról megfelelően gondoskodni, köteles az árvának az ő kezelésére, gondozására bízott vagyonát megfelelő módon mindenféle károsodástól megvédeni; Elvégre, ha annak idején nem ez lett volna a törvényhozók intenciója, akkor rábízhatták volna ezeket a vagyonokat a rokonoknak és jóbarátoknak a szeretetére és megértésére. Nem tudom, hogy ha ez igy tör tént volna, akkor ma kellene-e arról beszélnünk, hogy az árvák vagyona, a gyámpénztári vagyonok teljesen megsemmisültek és hogy vannak vagyonos családok gyermekei, akiknek vagyona elpusztult, akik kénytelenek háztartási munkásnőnek is elmenni. A legborzalmasabb kenyérkereső munkákat kénytelenek vállalni azok az árvák, akikre szüleik meg* lehetősen nagy vagyont hagytak, akiknek szülei meglehetős nagy ménekben biztosították eljövendő életüket. Ezek az árvák mind számon kérik az államtól az elmulasztott gondosságot, számon kérik, hogy egyáltalában nem kérdezték meg őket, akarják-e felajánlani vagyonukat teljes 100%-ig háborús célokra. Hiszen mindenki, aki bábon s célokra hadikölcsönt jegyzett vagy bármiféleképen hozzá-