Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.

Ülésnapok - 1927-116

218 Az országgyűlés képviselőházának társaimé. Nem hiszem, hogy itt volna egyetlenegy ember, akinek kő volna a szive helyén és akinek a szive nem eleven vért mozgat. Nem hiszem, hogy bármelyikünk is ne lenne azon az állásponton, ha már ecdig elmentünk a követelések nnllifikáUWiban, az árvák pénzét nekünk nincs jogunk elvenni. (Esztergályos János: A pénzügyminister nr a kőszivü ember! — Bud János pénzügyminister: Még lesz elégedve a \ -ál asszál!) Hivatkoznom kell három vármegye példájára. Három vármegye felirt a kormányhoz, hogy ők haj'andók 10%-kal valorizálni az árvák vagyonát. Amint egyik képviselőtársán mondotta, a ministeriumok két év óta football! játszanak ezzel a kérdéssel. Még azt sem akarják engedélyezni, hogy a törvényhatóságok saját erejükből valorizáljanak. Bocsánatot kérek t. Képviselőház, hát hol vagyunk mi? Eivesztettük mi a háború révén teljesen erkölcsi alapunkat, hogy ilyen dolgokat nem intézünk el azonnal, hogy az árvákon akik épen soron vannak, azonnal segitve legyen? Teljesen elvesztettük azt a kentenanszot, amelyet a nemevs Magyarország nekünk a múltban példaként mutatott. Szabad ezt nekünk megtenni 1 Szabad nekünk megtenni, hogy az, akinek 10.000 koronája van az árvapénztárnál, a gyámpénztárnál, az nem kap egészen egy pengőt azért a 10.0GO koronáért, ami rettenetes nagy pénz volt akkoriban, különösen a kevésbé jómódúak kezében? Ezt mindenki tudja, és ezzel ma ne foglalkozzunk mi, akik magunkat itt a nép képviselőiként, a nép barátai-, védőikéint szerepeltetjük? Nem ismerem itt sem a statisztikát. Ismét statisztikahiány van arra vonatkozólag, hogy voltaképen milyen nagy az az összeg, amely az országban ma a gyámpénztárákban van. Bizonyára a minister ur tudja, hogy mi ne tegyünk valamit. Ha még hozzátesszük, hogy számtalanszor eladtak birtokokat, házakat, hogy hadikölcsönt jegyezhessenek, és ezek volt tulajdonosainak ma hadikölcsönben van követelni valójuk, akkor mégis csak meg kell gondolnunk, hogy megrendítő valami az, hogy ezektől is elvegyük a pénzüket és odaadjuk a bérlőknek és azoknak, akik gazdagok voltak, azoknak, akik csak 900 millió korona hadikölcsönt jegyeztek, a másik oldalon pedig kétmilliárd jelzálogkölcsönt papirosban fizettek vissza. Most ezeket kártalanítsuk politikai, taktikai okokból, és a szegény emberek árváiért ne tegyünk semmit? Az én inditványom olyan csekély, hogy remélem a pénzügy min ister ur azt nem fogja elfogadni, hanem fel fogja emelni. Ha a pénzügyminister ur bárkihez is kemény volt ebben a vitában és nem engedett semmit az elveiből, — az én véleményem szerint tisztán csökönyösségből — ám jól van; de ha ebben nem fog engedni, akkor igazán nem marad meg az a véleményem, amelyet a minister úrról eddig tápláltam, hogy minden csökönyössége mellett szive mégis a helyén van. A t. pénzügyminister ur ezt, amit cselekszik — ha meggyőződésből teszi is — rosszul cselekszi. Ebben a keretesben azonban nem szabad rosszul cselekednie a minister urnák. T. Minister ur! Valaki azt a szót alkotta, hogy az, Bmit mi most elkövetünk a képviselőházban, pénzügyi nihilizmus. Én ezt a szót nagyon helyesnek tartom, mert addig, amig kapitalisztikus állam vagyunk, nézetem szerint ilyen dolgokat nem szabad megcsinálni. Ha ón Németországgal példálódzóm, a t. minister ur mindig azt mondja: Hja, Németország hatalmas ország! Minister ur, Xémet16. ülése ÍU26 január 25-én, szerdán. országnak tizszer annyi adóssága van, mint nekünk, és Németország mégis sokkal, de sokkal többet ford.tott jóvátételre, mint amennyit a minister ur ebben a törvényjavaslatban fordit. Németország ugyanis — amint már egyszer megmondottam — évente 10 milliót ad karitativ célokra, olyan emberek részére, akik a hadikölcsönjegyzés révén elszegényedtek, és 150 millió márkát szavazott meg, hogy megvegye a hadikölcsönkötvényeket azoktól, akik nincsenek abban a helyzetben, hogy azokat továbbra is megtarthassák. Hát ha Németország ezt megcsinálta nagyban, mi nem csinálhatjuk meg ugyanezt kicsinyben? A minister urnák, anélkül, hogy ehhez a kérdéshez hozzászóltam volna, nem lett volna-e kötelessége ezt a paragrafust átdolgozni és más formában elénk terjeszteni, abban a formában, hogy igenis hajlandó arra, hogy a gyámpénztárakat segiteni fogja I Tudom, hogy a minister ur arra gondol, hogy az úgynevezett karitativ javaslat keretében fogja ezeket a kérdéseket megoldani. T. minister ur, nekem ez nem elég, mert láttam hosszú parlamenti működésem alatt sokszor igen hasznos törvényjavaslatokat, amelyek évtizedekig nem jöttek napfényre és amelyeket a Ház évtizedekig nem tárgyalt. Mit tudja a minister ur, he>gy holnapután nem lesz-e olyan helyzet, hogy mi nem folytathatjuk csöndes tárgyalásainkat? Én remélem, hogy nem lesz ilyen helyzet, de ezt nem tudhatja a minister ur. Én a biztosat jobbnak találom, nevezetesen azt, hogyha már itt íixirozzuk, hogy egyelőre adunk, illetőleg biztositunk 10%-ot azoknak az árváknak, amelynek felét a község, vagy a törvényhatóság, a másik felét az állam fizeti. Ebben az esetben a pénzügyminister ur ne tegyen ugy, mint valamikor egy. nagy kapitalista csinálta, aki akkor, mikor egy koldus jött hozzá alamizsnáért, azt mondotta a szolgájának: dobják ki, mert megtöri a szivemet. Ne tegyen igy a pénzügyminister ur! Higyje el, hogy ezt nagyon megsajnálná, mert meg vagyok győződve arról, hogy ha ezt a paragrafust változatlanul elfogadják, az öngyilkosság tömegét fogják önök látni. így is fogják ezt látni, mert minden reményt elvettek ezektől az emberektől, de ha ezt a paragrafust fogadják el, akkor nemcsak az öngyilkosságok tömegét fogják látni, hanem azt is, hogy az ország a maga erkölcsi alapjában rendül meg és öngyilkosságot követ el. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Perlaki György jegyző: Kálnoky-Bedő Sándor! (Nincs itt!) Elnök: A képviselő ur nem lévén jelen, töröltetik. Következik? Perlaki György jegyző: Esztergályos János! Esztergályos János: T. Képviselőház! Ennél a szakasznál az igen t. pénzügyminister ur szükségesnek tartotta első felszólalása alkalmával azt a sokszor jól kihasználható taktikát igénybe venni, (Propper Sándor: Egy kis történelemhamisitást elkövetni.) hop-y a támadás a legjobb védekezés. (Bud János pénzügyminister: ön kezdte, ne monelja, hogy én támadtam! — Sándor Pál: A minister ur örül, ha nem támadják.) A minister ur túlzott és felesleges önérzetből olyan éles és igaztalan támadást intézett ellenünk, (Szily Tamás: Az máinem áll, hogy igaztalan,) amely támadást sem ennél a javaslatnál, sem más javaslatnál sohasem érdemeltünk ki. Ennek a pártnak, amelynek tagja vagyok,