Képviselőházi napló, 1927. VIII. kötet • 1928. január 10. - 1927. február 09.
Ülésnapok - 1927-116
212 Az országgyűlés képviselőházának 116. ülése 1028 január 25-én, szerdán. lis adósságokat 25%-ig valorizálták. Németország kényszeritette a kommunitásckat, hogy 25% erejéig valorizáljanak. Leginkább a fővárosi kötvényekről van szó. Budapest tényleg az egész világnak leggazdagabb fővárosa. (líuday Dezső: Látszólag a leggazdagabb!) Nem látszólag, én ismerem a dolgokat, én is voltam fővárosi törvényhatósági bizottsági tag. (Buday Dezső: Nem jól ismeri!) Nagyon jól ismerem, bocsánatot kérek, efelett nem vitatkozhatunk. Én, aki szerencsés voltam, hogy véletlenül 1914. évi kibocsátású kötvénynek vagyok tulajdonosa, kapok 100%-ot, azonban, akinek más évekről szóló kötvényeik vannak, azok nem kapnak semmit. Előttem teljesen érthetetlen, hogyan járulhatott ehhez hozzá az a bizottság, amely kint tárgyalt, hiszen igen hozzáértő emberekből állott, Teleszkyből, Éber Antalból és Wolff képviselőtársamból. Okos emberek és a dolgot ismerők voltak tehát ott s az összes pártok megbizásából tárgyalták ezt a kérdést. Hogyan járulhattak hozzá ahhoz, hogy 100%-ig valorizálták ezt a kölcsönt? Hogy nem volt iniciativájuk arra, hogy amikor 10—15%-os árfolyamon kotirozták a fővárosi' kölcsönöket azokat valamely külföldi bankár által a főváros részére összevásároltassék, mielőtt még a szerződést aláírják? Amint informálva vagyok, azt mondották, nem szabad az állam valutáját rontani, ezért kellett igy csinálni. A kulisszatitkok abszolúte ismeretlenek előttem, de nem tudom felfogni, miként lehetséges, hogy ilyen okos, tisztességesen gondolkozó emberek mint Wolff Károly t. képviselőtársam, Teleszky és Éber, akik még a gondolkozásnak is egy nagy előfokán állnak ilyen rettentő üzletbe belemehettek, de ha belementek, akkor legalább azoknak, akiknek praktikus érzékük van, máris ott kellett volna lenn:ők és mielőtt aláirtak volna, meg kellett volna venniök a kölcsön egy jó részét, ugy amint Csehország csinálta az egész vonalon. De nekünk ebben a tekintetben semmiféle érzékünk nem volt. Nagy kár, hogy felülről jövő iniciativát nem kaptak az urak. hogy ezt tegyék meg. A főváros, amely gazdag, hogyan tudja az egyes adóalanyok előtt exkuzálni masrát azért, hogy az egyiknek 100%-ot fizet. — például nekem az 1914-es jegyzés után — a másiknak pedig egy garast ;>°m fizet? Pedig mit kapott a főváros a kölcsönért? Csupa érték álló tárgyakat, értékálló építkezéseket, értékálló fürdőket, mindent megkapott érte, s mégis ingyen akarja az egyes alanyok zsebéből kihúzni ezeket. Nem hiszem, hogy a főváros ezt meg fogja tenni, s még ha kimondják is a törvényben jakkor az! hiszem, hogy lesznek férfiak a közgyűlésen, akik követelni fogják. hogy a budapesti polgárok által a fővárosnak jóhiszeműen hitelezett összegek teljesen el ne vesszenek. Ha önök, t. uraim, a bérletnél a legszigorúbb szabályokat alkalmazzák, akkor miért nem akarják azt megvalósítani, ami sokkal több embernek van a bögyében. A t. minister ur a múltkor kiröppentett egy számot, nem tudom, hogy készakarva tette-e, vagy nem, de ha akarattal tette is, nem hiszem, hogy azóta ne sajnálná ezt. Egy rendkívül érdekes számot mondott^ a minister ur, hogy tudniillik a mezőgazdaság képviselői a hadikö'esönből, a 18 milliárdból, összesen 900 milliót jegyeztek. (Bud János pénzügyni'nister: Bocsánatot kérek, nem 18 milliárdImi. hanem 8 milliárdból.) Kérem, ez akkor is esak 10% és nekem újból ki kell jelentenem. — amit én már régen tudok — hogy a magyarországi kisgazdánál nines a világon okosabb ember és nincs okosabb és bizalmatlanabb ember az agiárusnál sem, akiknek a maguk szempontjából természetesen igazuk van. Ebből tehát azt látjuk, hogy a hadikölcsönök kilenctized részét a városi lakosság jegyezte, s az agrár lakosságból sokan vannak még olyanok is, akik semmit sem jegyeztek. Kilenctized részét ennek az összegnek a mobiltőke fizette, és önök most épen a mobiltőkére akarják háritani az összes hadikiadásokat, ahelyett, hogy felosztották volna ezt az ország lakossága között, önök tisztára a városok lakosait terhelik meg ezzel és hogy a városok ne beszéljenek, sokat elhallgattatták őket azzal, hogy nektek is adunk egy szabad prémiumot, szabad lopást: nem kell visszafizetni ezt a kölcsönt! (Zaj.) Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék parlamentáris kifejezést használni! Sándor Pál: Hát szabad eltulajdonítást! (Dcrilltséfi.) Nem tudok mást mondani! Elnök: A képviselő ur régi parlamenti ember, minden esetre megtalálja a megfelelő kifejezést. (Strausz István: Extázisban van! — Derült né (i.) Sándor Pál: T. pénzügyminister ur, ha valaki gazdag, akkor expressis verbis beleveszik a törvénybe, hogy annak v. gazdag embernek a sok szegény özvegy, árva és kauciós rovására — akiknek minden fillér ma egy vagyont jelent — nem kell fizetnie. El lehet tűrni ezt? Higyje el a t. minister ur, ha ezt megtesszük, ha ez megtörténik, a fővárosban nem lesz egy ember, aki mégegyszer fővárosi kölcsönt jegyezzen, tisztára a külföldre lesznek utalva é-tngy, amint nem fog találni a t. minister ur ebben az országban évtizedekig egy embert sem, aki államkölesönt jegyezne, mert én mondom, hogy aki kétszer keresztülmegy az ilyen dolgon, az megérdemli sorsát. Nem fog találni ilyen embert a pénzügyminister ur a legválságosabb időben sem, amikor pedig az ország érdeke megkövetelné a belföldi kölcsönt, amikor a külföld elhagy bennünket, amikor pénzügyi krizisek lesznek — mert ezek ismét be fognak következni külföldön — s akkor a t. pénzügyminister ur senkit sem fog itt találni, aki a t. pénzügyminister urnák vagy az államnak hitelezni fog, mert azt fogják mondani, hogy nemcsak a lehetőség hiányzott — azt még megbocsátanánk, — hanem a jóindulat, a jóakarat hiányzott, az a becsületes törekvés hiányzott, hogy legalább valamit, legalább a reményt adják meg nekünk. A pénzügyminister ur pedia még a reményt is kitolja a következő száza d'g. (Pakots József: Megint jön a kényszerkölcsön!) Mondom tehát, a t. minister ur ebben azt statuálja, hogy az értékálló munkákért nem kell fizetni. Ez egyedülálló dolog az egész világon. Még nem láttam, hogy valorizációnál ezt kimondják. Mutasson a t. pénzügyminister ur nekem olyan országot, amelyik ilyen hibába beleesett. Nem fél attól a minister ur. amire már a pénzügyi bizottságban is figyelmeztettem, hogy Romániában, Jugoszláviában, es Cseh-Szlovákiában, ahol szintén a mi vállalkozóink dolgoztak, nem fognak-e ugyanarra az álláspontra helyezkedui és nem fog.iak-e azt mondani: ha pedig a magyarok nem fizetik az ö adósságaikat a vállalkozók részere, akkor mi se fizessük! Pedig ott nagyon sok magyar polgárnak a pénze van, igen t. pénzügyminister ur! Ez egy lehetetlen szakasz, amelyet ki kell hagyni. Nézetem szerint a t. pénzügyminister ur ellentétbe jut saját magával, hiszen aU Indokolásánál azt mondja a pénzügyminister
