Képviselőházi napló, 1927. VII. kötet • 1927. november 22. - 1927. december 20.

Ülésnapok - 1927-104

352 Az országgyűlés képviselőházának 104, a t. Háznak, hogy az ülésszak elején összeállí­tott névjegyzékben foglalt negyven képviselő közül nem sorsolhatók ki Ráday Gedeon gróf és Csizmadia András képviselő urak, mint akiknek összeférhetlenségi ügyében a bizott­ság Ítélkezni fog, valamint Horánszky Dezső, aki a névjegyzék összeállítása óta elhunyt. A bejelentést a Ház tudomásul veszi és így ez alkalommal a kisorsolás 37 képviselő közül fog megtörténni. Jelentem továbbá a t. Háznak, hogy gróf Zichy János és Czettler Jenő képviselő urak a Ház engedélyével vannak távol, Szeder Ferenc János képviselő ur pedig beteget jelentett. A házszabályok értelmében azonban ezeknek a képviselő uraknak a nevei is benne vannak az urnában, amennyiben tehát ezek a képviselő urak kisorsoltatnának és távol lennének, a tá­vollétükre vonatkozó adatokat ki fogom adni az összeférhetlenségi állandó bizottságnak, amely a házszabályok szerint a távollét igazo­lása kérdésében határozni hivatott. A bejelentést a Ház tudomásul veszi. A sorsolás megejtése előtt fel fogom olvas­tatni a házszabályok ide vonatkozó rendelke­zéseit. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a 165—168. §-okat felolvasni! Berki Gyula jegyző (olvassa a házszabá­lyok 165—168 §-ait.) Elnök: Figyelmeztetem a tisztelt képviselő urakat, hogy ha az imént felolvasott 165. § ér­telmében a házszabályok 145. §-ában foglalt kizáró okok valamelyikét valaki a kisorsoltak közül magára nézve fennállónak tudja, szíves­kedjék ezt kisorsolás után nyomban bejelen­teni. Most pedig kérem a jegyző urat, szíves­kedjék a 145. §-t felolvasni! Berki Gyula jegyző (olvassa a házszabá­lyok 115. §-át.) Elnök: Most ki fogom sorsolni a jury 12 rendes tagját. Kérem az illető képviselő ura­kat, hogy neveik felolvasásakor szíveskedjenek hangosan jelentkezni (Megejti a sorsolást): Báró Bottlik István (Jelen!), Czettler Jenő (Jelen!), a képviselő ur megjött. Tomcsányi Vilmos Pál (Jelen!), Éri Márton (Jelen!), gróf Sigray Antal (Jelen!), Ugrón Gábor (Jelen!), Pakots József (Jelen!), gróf Zichy János, a kép­viselő ur távol van, áttétetik az állandó össze­férhetlenségi bizottsághoz. Gratz Gusztáv (Je­len!), Platthy György (Jelen!), Rassay Károly (Jelen!), Strausz István (Jelen!), Rubinek Ist­ván (Jelen!). Most pedig következik a három póttag ki­sorsolása. (Megejti a sorsolást): gróf Kegle­vich Gyula (Jelen!), Melczer László (Jelen!), . Rakovszky Iván (Jelen!). Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a. kisor­solt rendes és póttagok névsorát felolvasni. Fitz Arthur jegyző (olvassa): Báró Bott­lik István, Czettler Jenő, Tomcsányi Vilmos Pál, Éri Márton, gróf Sigray Antal, Ugrón Gábor, Pakots József, Gratz Gusztáv, Platthy György, Rassay Károly, Strausz István, Rubi­nek István rendes tagok, gróf Keglevich Gyula, Melczer László és Rakovszky Iván póttagok. Hitelesítették ; ülése 1927 december 15-én, csütÖrtö'kÖn. Elnök: Kérem a jegyző urat. szíveskedjék az urnában maradt neveket felolvasni! Berki Gyula jegyző (olvassa): Gaal Gaston, Podmaniczky Endre báró, Nagy Emil, Kóesán Károly, Förster Elek, Kossalka János, Sándor Pál, Űrbán Péter báró, Váry Albert, Borbély-. Maczky Emil, Szeder Ferenc János, Kenéz Béla, Vargha Gábor, Wolff Károly, Gömbös Gyula, Ivádi Béla, Frey Vilmos, Patay Tibor, Mátéffy Viktor, Halász Móric, Szabó Imre. Elnök: Megállapitom, hogy 37 név volt az urnában. A kisorsolt rendes és póttagokat felkérem, méltóztassanak az eskü letétele céljából a te­rem közepén, az elnöki emelvény előtt megje­lenni! (A kisorsolt képviselők megjelennek az elnöki emelvény előtt.) Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a ház­szabályok 141. $-ában foglalt eskümintát fel­olvasni! Berki Gyula jegyző (olvassa az eskümintát. — A jury tagjai leteszik az esküt). Elnök: A kisorsolt képviselő urak az esküt letették. Felkérem a kisorsolt és most már esküt is tett képviselő urakat, szíveskedjenek együtte­sen az I. számú bizottsági terembe vonulva házszabályszerü működésüket nyomban meg­kezdeni. Jelentem még a t. Háznak, hogy az össze­férhetlenségi állandó bizottság az ügy előadá­sával Szily Tamás képviselő urat bizta meg. Most pedig hitelesíteni fogjuk a jegyző­könyvnek a jury kisorsolására vonatkozó részét. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a jegyzőkönyv ide vonatkozó részét felolvasni. Berki Gyula jegyző (olvassa a jegyző­könyvnek a jury kisorsolására vonatkozó részét). Elnök: Van-e valakinek észrevétele a jegyzőkönyv felolvasott része ellen? (Nincs!) Ha észrevétel nincs, a jegyzőkönyvnek ezt a részét hitelesitettnek jelentem ki. A jegyzőkönyvi kivonatot ia Ház kiadja a most Ítélkező összeférhetlenségi itélőbizott­ságnak. Most pedig előterjesztést teszek legköze­lebbi ülésünk idejére és napirendjére nézve. Javaslom, hogy legközelebbi ülésünket holnap délelőtt 10 órakor tartsuk és annak napirendjére tűzessék ki: a ma tárgyalt törvényjavaslat folytatóla­gos tárgyalása. Méltóztatnak napirendi javaslatomhoz hozzájárulni 1 ? (Igen!) Ha iigen, ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Következik a jegyzőkönyv még nem hitele­sített részének felolvasása és hitelesítése. Ké­rem annak felolvasását. Berki Gyula jegyző: (olvassa az ülés jegy­zőkönyvének még nem hitelesitett részét.)^ Elnök: Van-e valakinek észrevétele a jegy­zőkönyv most felolvasott r.észére? (Nincs!) Ha észrevétel nincs, azt hitelesitettnek jelentem ki. Az ülést bezárom. • '': : : ; • i • " ' ' ! •-! (Az ülés végződik délután 1 óra 55 perckor.) Nánássy Andor s. le. Szabó Zoltán s, h waplőbiráló-bigottsácfi tagok,

Next

/
Oldalképek
Tartalom