Képviselőházi napló, 1927. VII. kötet • 1927. november 22. - 1927. december 20.
Ülésnapok - 1927-105
360 Az országgyűlés képviselőházának lí meg nem szavazok!« Ha azt látnám, hogy a t. minister ur velünk szemben csökönyös, ez ellen természetesen semmi kifogásom nem lehet. A minister ur azonban saját pártjával szemben csökönyös. Mégpéldákat is hoztam fel erre a párt egyes nevezetes tagjai részéről, citáltam őket, hogy a minister ur mindamellett, hogy saját pártja kivánja, hogy ebben a tekintetben változást hozzon, még mindig megmarad amellett. (Simon András: Nem pártkérdés! — Zaj.) Mi nem kértünk semmit, nem kértük azt sem a végén a pénzügyi bizottságban, hogy megterheljük a budgetet, nem kértünk egy garast sem, csak azít kéirtük, hagyjuk ezt a kérdést nyitva, mondja ki a Képviselőház, hogy ezidőszerint a hadikölcsön dolgát nem tárgyalja, hanem azt a jövőre nagyja. De még ezt sem akarja a minister ur engedélyezni. A minister ur hivatkozik a sokféle kérdésre, amelyek megoldásra várnak s amelyek pénzbe kerülnek. Ez azonban nem kerül egy garasába sem az államnak, sem a pénzügyminister urnák, sem a pártnak, ha azt mondja: nem vagyok hajlandó e pillanatban tárgyalni, nem akarom a népet teljesen megfosztani a reménytől, mert még megtörténhetik, hogy lesz Nagymagyarország, hogy abban a helyzetbe leszünk, hogy a legbecsületesebb embereknek visszafizessük tartozásunkat. (Jánossy Gábor: Egészen bizonyos, hogy lesz ismét Nagymagyarorszár 1 '! — Bnd János nénzügyminister: Akkor majd meg lehet változtatni a törvényt!) Akkor miért kell okvetlenül hozni törvényt, amely nullifikálja az egészet, az államnak egy becsületbeli adóssáp-át! Én tehát a csökönyösségét nem ugy értettem, ahogy a tisztelt minister ur definiálja; én a csökönyösségét csak saiát pártjával szemben definiáltam. Ez a második félreértés, amelyre reflektálnom kell. A minister ur azt mondja, hogy ő nem kendőzött. Bocsánatot kérek tisztelt minister ur, én ezt számszerint mutattam ki a legkülönbözőbb dolgokban. Méltóztassék csak egymásután menni ezekben a kérdésekben és méltóztassék nekem megmondani, hogy melyikben nem kendőzött. A minister ur — hogy a legflagránsabb dologra térjek rá — amikor én ráutaltam arra, hogy a minister ur Bodóné taktikáját folytatta, a minister ur megint csak ugy beszélt, ahogy gondolja, ahogy hatást idézhet elő és népszerű szólamokat vegyitett beszédébe. Én ezt a luxust nem engedhetem meg magamnak. Véletlenül jelen van most Györki képviselőtársam is. aki bizonyságul szolgálhat arra nézve, hogy tényleg nem akartam erről a dologról beszélni, ő azt mondta, hogy ő fog róla beszélni, de én jobbnak láttam, ha én beszélek és nem ő. (Szabó Sándor: Ö is fog róla beszélni, lefogadom! — Györki Imre: De mennyire!) Györki képviselőtársam jelen volt akkor, amikor engem kértek arra. hoíry ezt a kérdést ne hozzam ide. Itt van a bizonyiték, nem kell nekem hinni. Itt van a minister urnák egy ujabb elkendőzése. Ne haragudjék ezért a szóért! Kendőzni a férfiak nem szoktak, csak bizonyos férfiak, tehát zseniroz engem, ha a minister ur kendőz még a politikában is. Én azt mondottam, hogy a minister ur elénk terjesztett egy törvényjavaslatot, amelyben expressis verbis ki van mondva — hogy tisztában legyünk ezzel egyszer s mindenkorra — hogy a vasúti obligációkat pedig a törvény nem engedi meg valorizálni, hanem azokat nullifikálja. Ennek ellenében már két évvel vagy egy évvel ezelőtt — amire nézve a pénzügyminister ur azt mondotta a pénzügyi bizottságban, 5. ülése 1927 december 16-án, pénteken. hogy későn szerzett tudomást erről a dologról — a kereskedelemügyi minister a vasutakat kötelezte arra, hogy azokat a kötvényeket, amelyek kibocsátattak, s amelyekből a minister ur felállítása szerint 220 millió Magyarországban, 380 millió pedig külföldön van elhelyezve, — még ha a törvény ki is mondja, hogy azok nem valorizálandók — 4—15%-ig valorizálni kell ezeknek a társulatoknak. S miután ezeknek a társulatoknak voltak vasutjaik Jugoszláviában, Csehszlovákiában és Romániában, amelyeknek obligációit ezek a magyar obligációk képezik, ennélfogva furcsának ta| laltam azt, hogy az egyik oldalon a minister ur ezeket az obligációkat, amelyeknek többsége külföldön van, a minister ur törvényben nullifikálja, suba alatt pedig a kereskedelemügyi ministerium — mert hiszen erről nem tudtunk — tényleg valorizálja 15%-ig, míg a másik oldalon a hadikölcsön-kötvény tulajdonosoknak nem akar adni egy fityinget sem. Én ezt állítottam és nem azt, amit méltóztatott előadni. (Bud János pénzügyminister: Beszédem elején válaszoltam reá!) Bocsánatot kérek, nem, egy szóval sem. Én nem kifogásoltam azt, hogy ez a valorizáció megtörtént, mert abban a nézetben vagyok, hogy ezeknek a tisztelt vasuttulajdonosoknak megmaradtak a sineik, állomásaik és üzleteik, tehát ezek az értékálló tárgyak épugy a kezeikben vannak, mint a békében voltak, kötelesek tehát a kötvénytulajdonosoknak értékeket is adni. Ez az én álláspontom, mindig ez volt s az egész javaslat tárgyalása alatt is az lesz az álláspontom, hogy az, aki értéktartó tárgyakat kapott. köteles tartozásait mea-adni, mint ahogy ezt már a XV. században II. Ferdinánd királyunk törvényben kimondotta. A törvény pedig — mint mondottam — nullifikálja ezt a dolgot. Nézetem szerint ez nem ^igazságos. De bocsánatot kérek, én mindig csakahadikölcsön-kérdést állitottam szembe. Azt mondottam, hogy a minister ur ku'Iáns a külfölddel és a kötvénytuílajdonosokkal szemben, azoknak azonban, akik tisztességes emberek és akik a legnagyobb áldozatokat hozták és idealizmusukban a haza oltárára letették utolsó fillérüket, nem akar adni egy fityinget sem. Én ezt állitottam, tévedés tehát az, amit a minister ur mondott. Ismétlem, én nem kifogásoltam azt, hogy ezek valorizál tassanak, s az igazság és a magyar állam hitele érdekében jó, hogv valorizá Itattak, de ne méltóztassék a törvénybe kimondatni, hogy nem valorizáltatnak, a másik oldalon pedig az állam, mint ahogy a tőzsdén szokták mondani, anbei bar fizet. Ez nézetem szerint nem lehetséges. Ha a tisztelt minister ur erre egy szelidebb szót talál, mint azt, hogy kendőzés, szivesen elfogadom; ha azt akarja ehelyett mondani: politika, — tessék mondani: politika, én azt is elfogadom. De ez nem becsületes politika tisztelt minister ur! (Mozfás a jobboldalon. — Györki Imre: Erkölcstelen politika! — Zaj.) A minister ur itt ismét kapott éljeneket, amikor a házról, a földtulajdonról beszélt. Bocsánatot kérek, a ház és a föíd tulajdonát én meg tudom beesülni, én azonban ismét csak szembeállítottam két dolgot. Felsoroltam a betéteket, a készpénzt, zálogleveleket, biztosítékokat az egyik olda'on és azt mondottam, hogy ezt mind elvették az emberektől, ami csupa ingó vagyon volt, s a minister nr akkor még jött a kényszerkölcsönnel, mig a háznak és a földnek megvolt az a bénéje, abban az időben, — amit senki sem tagadhat le — hogy rossz koronában visszafizethették azokat az adósságokat, amelyeket aranykoronában kaptak.
