Képviselőházi napló, 1927. VII. kötet • 1927. november 22. - 1927. december 20.
Ülésnapok - 1927-103
310 Az országgyűlés képviselőházának 103. ülése 1927 december lé-én, szerdán. lásjg 1925—1926-ig lejátszódott, mit látunk? Először látunk egy első fázist. Anrkor az első ágyúgolyó eldördült a harctéren (Esztergályos János: Az az!) akkor azzal az igazságtalansággal párhuzamosan, amely tragikusan lejátszódott a harctéren, amely szerint az egyiket az az ágyúgolyó széttépte, a másik pedig egészségesen tért vissza otthonába, ezzel párhuzamosan lejátszódott egy másik igazságtalanság is: a jövedelmek és a vagyoni helyzet elto'ódása teljesen függetlenül az illető gazdasági alanyok gazdasági tevékenységétől. (Ugy van! Ugit van!) Ugyanazzal a szorgalommal, a gazdasági ténykedésnek ugyanazzal az alapos teljesítésével az egvik lassan koldussá vált, a másik pedig lassanként olyan előnyöket élvezett, amelyeket soha meg nem álmodott, amelyekre soha nem számithatott. Ez volt az első fázis. Ennek az eiső fázisnak a végén volt egy időpont, amikor talán meg lehetett volna állitani a rohanó szekeret. Egy szomorú személyes elégtételem az, hogy mint a régi Háznak egyik legifjabb tagja, egvetlen beszédemben, ame'yet abban a régi Házban tartottam, 1918-ban az összeomlás előtt mondottam, hogy egy nagy vagyonadó, egy rettenetesen szigorú adóztatás meg tudja talán állitani azt az áradatot, amely akkor megindult. (Várnai Dániel: Akkor már elkésett volna!) T. Képviselőház és t. képviselőtársaim, a kritika erre ta'án nem az, hogy már elkésett yo'na, hanem a kritika az, hogy azután közbejött a bolsevizmus, közlejött egy trianoni békeszerződés és közbejöttek ennek a trianoni békeszerződésnek azok az infernális intézkedései, amelyek a magyar állam terheit p gy bizonytalan Összegben határozták meg. Ebben a helyzetben a pénzügyi szanálás természetszerűleg lehetetlen volt. csak o'yan lehetetlen, mint lehetelen volt Németországban és a háborút elvesztő többi áramok bármelyikében. Jött tehát a másik fázis: a zuhanó lavinának periódusa minden értéknek felfordulása, — sajnos, nemcsak az anyagi értékeknek — az infláció tobzódása, az adósok eldorádója amikor mindenki, aki adós volt, sVtve kifizethette adósságát, és mindenki aki könnyelműen hitelre gazdálkodott, vagyonokat szerezhetett Azután ^ött a harmadik fáz's: a szanálás periódusa. Ez szükségkéneni volt de ugyanolyan krízissel íárt, m'nt amilyent bizonyos hosszú lázzal járó betegségek után a láz elmúlása okoz amikor a t yengesé" az organizmusban fokozottan válik érezhetővé. Ebben a periódusban a helyzet téliesen megfordított volt: akik a szanálás eleién értékálló dolgokba helyezték volt vagyonukat, azok szenvedtek most a szanálás folytán az értékálló dolerokban — terményben gabonában, értékpapírokban és minden másban. — lega^bb időlegesen beállott értékzuhanás következtében. Azt kérdem mégegyszer, hol van tehát az isjazsár-? Az infáeiónak ez a boszorkánytánea nrnden gazdasági egyedet más és más vonatkozásban toréit meg: t egyszer előnyösen. má«szor hátrányosan. Emlékszem: voH a map-yar Tudompnyefyetrmnek egy pénzügy?ogi tanára akmél mindenki elbukott, aki arra a kérdésre: ha felmery a Gellért-hegyre mit lát? — nem a következő feleletet adta: adóa^nyoVa* és adótár.-yaka* Ez az analógia azért jut eszembe, mert ugyanilyen furesa lenne, ha erre a kérdésre: ra felmegyek a (reHért-hegv t^f^'éíp m't 1^+nk 1 ? — az 1 Vo 1lene felelni: hadikölcsönjegyzőket. (Sándor Pál: Állami pazsá^o !) Minden a any nemcsak badikölosön jegyző volt. hanem volt egyszersmind flxfizetésü alkalmazott, földbirtokos, ügyvéd, kereskedő, pénzügynök, stb. Ki tudná megmondani ,egy. mindenbe belelátó demiurgos bölcsességével nem rendelkezve, vájjon ki az, akit tényleg legjobban sújtott ez az infláció és vájjon nem kockázta*juk-e, ha az általános valorizáció elvi álláspontjára helyezkedünk, azt, hosry ott segitünk. ahol segitségre talán nincs szükség, viszont a valorizáció csekély mértékénél fosra SPmmH s°m s o °itünk ott, ahol a segitségre esetleg égető szükség van. Ezzel az okfejtéssel igyekeztem levezetni azt a törvényhozási gondolatot, amely a kormányt motiválta akkor, amikor azt mondotta: egyrészt nem helyezkedem az általános valorizáció állásnonfiára. másrészt megállapítom azt, mi a terheknek az a mértéke, amelyet a költségvetés elbir az infláció által különösen sújtott gazdasági egyedek segélyezésére. Én tehát azt állitom és azt az elvi álláspontot vallom, hogy a segélyezés álláspontjára való helyezkedés helyesebb az általános valorizáció elvénél. Jól tudja a t. Ház, hogy a kormány ilyen irányú törvényjavaslatot is terjesztett a Ház elé. Nagyon kérem a t. Képviselőházat tárgyalástechnikai okokból, hogy ennek az úgynevezett karitativ valorizációs törvényjavaslatnak részletes kritikájával ne fog'alkrzzék ennek a törvényjavaslatnak anropos-jából. Én magam is — őszmtén megvallom, nem hiszem, hogy ezzel a pártfegyelmet kü'önösebben sérteném — nem tekintem különösen szerencséseknek e javaslat bizonyos intézkedéseit; azt hiszem péMául, hogy szélesebben leh^t majd a kereteket rrerszabni s bizonyos kategóriákat, amelyek különösen igazságtalanul részesültek az áldozatokban — T>éldául az árvaezékeknél kezelt ^érzéket (Uav van? fffíy van! jrbbfelől.) — HTönösebben lehet majd r&r&idirozni s nem hiszem, hegy ezekb°n a kérdésekben a kormány a merev ellenzés álláspontjára föff heTyezkrdni. (Fs^r^ályos János: Ne beszéljünk tehát semnrről!) Nem azt mondom, I hrgy ne beszéljünk róla. hanem majd akkor beszé'jünk ennek a javaslatnak a részleteiről, arviîkr— ezt a javaslatot tárgyaljuk, (^á^dor Pál: Köszönjük a tanácsit!) Most pedig döntsük el pusztán azt a kérdést, melyik elyi álláspont a helyes: az általános va'orizáoiós álláspontja-e vagy ped ; g az esetenkint való segélyezés álláspontja. (Sándor Pál: Az állam ne kövpsen el gazságot, azon az állásponton állunk!) Árrrdőn ilyen fontos javaslatot terjesztek a t. Ház plénuma elé kötelességemnek tartom néhány szóval megvilágítani azt is, bogy tulajdonkénen. me T yek a?ok a Hilfö'di tarasztalatok, amelyeket az állami kölcsönök valorizálása tek'ntetebm eddig tettek. Megállarvithftjuk mindenekelőtt azt, hop-y az egyet 1 en Németország voH az. amely államköl^öneímlpt^neV varol'zá'ását megkísérelte £&&**do^ Pál; Dehogy k'séreHe meg: megcs'nálta!) s törvényt bízott eb^n az irányban^ A valorizálás mértéke azmban olyan cseké*y ; hogy az általánosan nyújtott valorizáció mértékét számítva, nem nyújt többet, mint az eredeti címletek értékének körülbelül 3°/«-át. Ha a gazdaságilag hatalmas Németország csak 3%-os valorizációt enged meg magának, mit ; csináljon ez a megosonkitott, darabpkra szelt és gazdasági léterejében is megkötött kis ország? De nézzük egy másik ellentétet, nézzük a győző államok közül is az egyik leghatalmasabbat, Franciaországot. Franciaországban, 1 bár nem reparáció fizetésére van kötelezve,
