Képviselőházi napló, 1927. VII. kötet • 1927. november 22. - 1927. december 20.

Ülésnapok - 1927-102

Àz országgyűlés képviselőházának 102. ülése 1927 december 13-án, kedden. 29? devalválódása következtében jóformán telje­sen elveszett. De az is köztudomású, hogy a kis- és kö­zépügyvédek békében szerzett vagyona rende­sen nem volt elégséges arra, hogy azt ingatla­nokba fektessék. Választották tehát munkájuk árán szerzett vagyonuk elhelyezésére a bank­betéteket, állampapírokat és zálogleveleket Ü> emellett életbiztosítási kötés utján iparkodtak saját öregségükről és hátramaradó családjuk jövőjéről gondoskodni. Az életbiztosítások sorsát ismerjük. A tőke­befektetéseknek pedig előbb említett módjai — miként a szomorú tapasztalatok mutatják — legkevésbé sem bizonyultak alkalmasaknak a békevagyonok átmentésére. Ugyanakkor az ügyvédi karnak még min­dig növekvő túlzsúfoltsága és az ebből fo-bó óriási konkurrencia az ügyvédség vagyoni és jövedelmi viszonyainak alakulására oly kedve­zőtlen befolyással van, hogy az ügyvédek mint intézeti tagok által az intézetnek fizetendő évi járulekokat nem lehet olyan magasra emelni, hogy azokból rövidesen számbavehető tőke for­málódjék. Az 1914 : LII, te. megalkotásánál épen az vezette többek között a törvényhozást az öOÜ.tOO K évi állandó segélynek megállapítá­sára, hogy az intézeti tagok járulékának emelé­sét az ügyvédi kar akkori kedvezőtlen vagyoni helyzetére való tekintettel igazoltnak nem te­kinthette. A helyzet pedig ebben a tekintetben nemhogy javult volna, hanem a legnagyobb mértekben rosszabbodott. Amikor tehát az Urszágos Ügyvédi Gyám­és Nyugdíjintézet békebeli vagyonát elvesz­tette és annak ujabb eletrekelte.se az intézeti tagok járulékainak emelése által épen az ügy­védi kar elszegényedése miatt nem sikerülhet és amikor az elaggott ügyvédeknek és az elhalt ügyvédek hozzátartozóinak nyomora oly nagy és áitaiános, akkor véleményem szerint a kor­mányzat és a törvényhozás nem zárkózhatik el az elől, hogy a nyugdíjintézet talpraállitása­hoz hathatos mértekben segédkezet nyújtson. Fokozottabb mértékben látom ennek a kö­telezettségnek a kormány és törvényhozás szempontjából való ftnforgását azért, mert az intézet részére törvényben biztosított évi 5Ü0.U00 K államsegély az infláció évei alatt egé­szen az 1923—24. évi költségvetésig bezárólag számszerűleg változatlan, azaz évről-évre mind­jobban elértéktelenedő összegben utalványoz­tatott. Majd pedig az államháztartás egyensú­lyának helyreállításáról szóló 1924. évi IV. te. alapján a pénzügy minist er ur az 1924—25. évi költségvetésből teljesen törölte. Ez utóbbi kö­rülmény tette azután szükségessé az 1925. évi XX. tcikknek azt a rendelkezését, melyben az igazságügyminister ur felhatalmazást nyert, hogy az intézetnek az aggkori ellátás tekinte­tében fennálló kötelezettségét ideiglenesen fel­függeszthesse, s amennyiben az intézet anyagi helyzete azt megengedi, a felfüggesztést meg­szüntethesse. E törvényes felhatalmazás alap­ján az igazságügyminister ur 1925. évi 31510. számú rendeletével a felfüggesztést el is ren­delte. Kétségkívül a legnagyobb elismeréssel kell leszögeznünk azt, hogy a kormány a szanálási törvényben foglalt korlátozások megszűntével és az államháztartás egyensúlyának helyreáll­tával nem késett az intézet segítségére sietni, amennyiben az intézet ál amsegéiye fejében az 1925—20. évi költségvetésben 2í*2 millió pap^rko­ronát azaz 23.360 pen sőt, az 1926^27. évi költ ; ségvetésben ugyanennyit, a foiyó 1927—-28. évi KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. VII. költségvetésben pedig már 45.000 pengőt irány­zott elő Bármennyire is elimerésreméltó a jó­akarat és a nyújtott segítse?, amely ezekben a számokban megnyilvánul, a segély összege az intézet fontos feladatainak elláthatása szem­pontjából — fájdalom — még mindig túlontúl kevés. Teljesen osztom és magamévá teszem a tár­gyalás alatt álló törvényjavaslat indokolásából azt hogy az intézetnek nyújtandó évi államse­gély mértékét nem lehetett a korábbi mérték teljesen átértékelt összegében meghatározni, mert a Kagy-Magyarország ügyvédségének szánt^ össze Ï a területében, teljesítőképességé­ben és ügyvédei számában is megfogyatkozott csonka ország részére nem állitható vissza. Kérdem azonban, t. Képviselőház, mi aka­dálya volna annak, hogy az emiitett változások figyelembe vételével mégis Összegszerüleg álla­píttatnék meg az intézet évi államsegélye eb­ben a külön törvényben, mégpedig olyan ösz­szegben, amely lehetővé tenné, hogy az intézet tőkeképződése végre komoly formában megin­duljon? Én ezeket az akadályokat nem isen lá­tom, de ha ilyen akadályok mégis lennének, azok elháritására szerintem mindent meg kel­lene tenni, mert véleményem szerint a szóban levő államsegély összegszerű meghatározása minden szempontból a leghelyesebb és a leg­célravezetőbb. Véleményem szerint ugyanis az összegszerű meghatározással maradnánk konzekvensek min­denekelőtt az 1914. évi XLII. te. szelleméhez, amely az 500.000 koronán y i összegnek a tör­vénybe való felvételével biztosítani kívánta a segély állandóságát, de egyszersmind korlá­tozta is annak nagyságát. Az összegszerű meg­határozás felelne mes: továbbá a jelen törvény­javaslat indokolásának is amely — amint^ be­vezetőleg szerencsém volt emliteni — épen olyan tényezőre hivatkozik, amelyek az összeg­szerű meghatározást most már lehetővé teszik. Véleményem szerint ez szolgálná valóban az intézet és az intézeti tagok érdekeit már csak azért is, mert az államsegélynek határo­zott és számszerű összegben való üxirozása az intézet kalkulációját megkönnyítené várható bevételei és a reá nehezedő kiadások tekinteté­ben. Az intézetnek ugyanis az aggkori ellátás összegeinek meghatározásánál figyelemmel kell lennie arra — amint ezt az 1914 : XLII. te. in­dokolása nagyon helyesen megállapitja, hogy az aggkori ellátások az e célra szolgáló állam­segély mértékét meg nem haladhatják, mert az állam e segély biztosításával semminemű köte­lezettséget nem vállal arra nézve, hogy az in­tézet által megállapítandó ellátási összegek az ál'amsegély mértékén túl is fedezhetők lesz­nek. Az államsegély összegszerű megállapításá­val ezenkivül szerintem kifejezésre jutna az is, hogy annak nagyságát a törvényhozás az inté­zet nagy szociális jelentőségének felismerésé­től vezettetve, bizonyos reális számítás alapján és nem ötletszerűen határozta meg. amely szo­ciális me-ériés és számítás az 1914 : XLII te. megalkotóit minden valószínűség szerint ve­zette akkor, amikor az évi államsegély nagy­ságát épen 500 000 koronában szabták meg. További szempont, amely nézetem szerint az évi államsegélynek ebben a külön törvény­ben való összegszerű meghatározása mellett szól. az. hogy ebben az esetben nem kellene az évi költségvetések egybeállításakor a segély összegének felemelése érdekében a pénzű/>y­minister urat évről-évre kapacitálni, amely kapacitálás eredményességéhez^ ellentétben az 45

Next

/
Oldalképek
Tartalom