Képviselőházi napló, 1927. VII. kötet • 1927. november 22. - 1927. december 20.

Ülésnapok - 1927-92

Az országgyűlés képviselőházának 9, rétegekre fekszik, amelyek leginkább kénytelenek íiyen szoigálmányokat igénybe venni. (Zaj. — Elnök csenget.) Emellett egy másik rossz tulajdonsága is van, az, hogy alkalmat ad a kormánynak arra, üogy egy uj korállszigetet létesítsen. Mevezetesen ezt az adót valakinek kezelnie kell, valakinek nyilván kell tartania, mert hiszen itt nem közönséges közadórói van szó, hanem egy utadóaiapról. Ennek az alapnak tehát felügyelőbizottság kell, egy külön osztály, amely kezeli, élen egy helyettes államtitkárral. (Zaj. — Elnök csenget.) Szóval ez a szigetecske, ez a kis hivatal az evek folyamán lassan-lassan egy nagyszerű korállszigetté növi ki magát. Méltóztatnak tudni, hogy a korállszigetek hogyan keletkeznek. A tengerben megjelennek apró, alig látható férgek, melyek milliószámra pusztulnak el, és az ember öt-tiz év múlva azon veszi észre magát, hogy ott, ahol addig semmisem volt, egy uj sziget van. A madarak és szelek odahordják a földet, és egy szép napon fű nő ott, tehát vegetáció van rajta, s megjelenik a korallsziget. Nálunk ugyanez a helyzet. A kormány létesít .egy állami szemmértékhitelesitő hivatalt s erre a város belső részén egy bérházban kibérelnek a második emeleten egy helyiséget, élén ministeri tanácsossal, aki természetesen titkár nélkül nem dolgozhatik, mert nem rohanhatnak az emberek be hozzá minden további nélkül; keli egy gépirókisasszony, egy segédhivatal is, természetesen vezetővel. Szóval ez egy kedves kis hivatal öt-hat személylyel, úgyhogy az ember észre sem veszi. Ha később elmegyünk abba az épületbe, azt tapasztaljuk, hogy ez az állami szemmértékhitelesitő hivatal az egész második enleletet elfoglalja, két év múlva pedig már palotában kell elhelyezni, mert nem férnek el. Attól tartok, hogy az automobiladónak, az utalapkezelősége is ilyen korallsziget lesz és pár év múlva Budán fogunk látni egy szép helyen egy szép palotát, amelyre aranyos betűkkel rá van irva: »m. kir. állami utadóalap kezelő hivatal«. ^Nagy tisztelettel vagyok eltelve a tisztviselőkar iránt, azonban nem tartanám célszerűnek, jónak és az ország mai állapotában okosnak, ha a ferencjózsefkabátos proletárokat szaporítanék. Magára az útépítésre kitérve itt is meglehetősen fura helyzetet tapasztalunk. Az államópitészeti hivatalokban ülő urak nagyszerűen képzett mérnökök, mind nagyon szépen kikalkulálják, megcsinálják papiron az utakat, rajzokat, prizmákat, a kivitelt azonban mondhatnám teljesen tanulatlan, vagy a csak kevés gyakorlattal bíró 'utmesterekre, ütkaparókra bízzák, akik > egész egyszerűen munkanélküli földmiveseket vesznek fel és ezekkel csinálják az utakat. így is néznek ki azután ezek az utak. Ha az urak ma délelőtt arról beszéltek, hogy Svájcban, Franciaországban, Angliában és Amerikában jók az utak, akkor az emlékezetükbe kell juttatnom — ha nem tudnák — hogy ott rendszeres utépitő iskolák vannak. Olyan mezőgazdasági vidékeken, ahol télen állandóan nagy munkanéliküliség van, ahol a foglalkoztatás csak pár hónapra terjed ki, berendeznek,, különösen az angol-szász országokugynevezett road-working-school-t úgynevezett útkészítő iskolát és azokat az embereket, akik ntkészitésnél dolgoznak, alaposan kitanitják arra, hogy is kell a gyakorlatban az utat csinálni. Mindent tanulni kell, még a burgonya^ÉpVISELÖHAZt NAPLÓ. VII. 2. ülése 1927 november 22-én, kedden. 17 kapálást is, sőt talán azt a legjobban. Sok mindent megtanultam az életűén, ae nem mernek vállalkozni a burgonyakapálásra, mert attól tartanék, hogy a palánták fejet vernem le a kapával. A legegyszerűbb munkahoz is keli valamilyen gyakorlat. Ezzel szemben mi országutakat építtetünk, — sok kilométernyi országutat — olyan emberekkel, akiknek e tekintetben semmiféle nevén nevezendő gyakorlatuk nincs. Csak pár előmunkás, pár hajcsár van, akik az embereket .hajszolják, akik azután jólrosszul feldobálják a prizmákat, azután jön az uthengerlő-gep, végighengerii az utat, majd meg öntözik s ráhányják a homokot s két hét múlva olyan gödrök támadnak, hogy egy ma született gyermeket kényelmesen meg leüetne füröszteni benne. Ez annak következménye, hogy az emberek az utkészitésre nincsenek kitanítva. Azt hiszem, itt is szerepet játszik általában az a borzasztó félelem, amely Magyarországon éppen az intellektuális osztályokat a neiiez megélhetési viszonyok következteben eltölti a nmnkásosztálylyal szemben. A mérnökök félnek az ilyen iskoláktól, mert akkor belőlük kevesebb kell, mert rengeteg sok az eszkimó és igen kicsinyek, soványak a fókák. Ennek a következménye, hogy az államépítészeti hivatalok irtóznak attól, hogy valamennyire is gyakorlott, képesített embereket vegyenek fel munkára. Ezenkívül itt van az az elterjedt féleleni, hogyha valaki tényleg tud valamit, az nagyobb igennyel lép fel, tehát legjobb a jó, ártatlan, falusi, minden igénynélkuli ember, aki megelégszik kenyérrel, szalonnával, este burgonyalevessel és sülttökkel, ennél további vagya nincs; és ha szórakozni akar, menjen vasárnap a templomba és hallgassa meg a főtisztelendő urat. Kitanított munkásokkal nem lehetne az országutakat ugy csinálni, mint ahogy azt nálunk csinálják, hogy amikor átadják forgalomnak az országutakat, attól számítva két hónap múlva olyan kátyúk vannak, hogy biztosan a tengely törik. Ezzel a javaslattal kapcsolatban figyelmébe; ajánlanám a minister urnák, hogy nem kell semmiféle küldöttséget, semmiféle tanulmányi bizottságot kiküldeni Angiiába, vagy Amerikába azért, hogy az utkeszitést megtanuljuk, mert hiszen ott vannak kézikönyvek, amelyek olyan egyszerűek, hogy például Amerikában az a néger, aki pedig a kultúrának sokkal alacsonyabb fokán áll, mint a magyar átlag munkás, könnyen megtanulja azt, hogyan kell az utakon dolgozni, takarékosan dolgozni és hogyan kell kevés munkaerővel nagy teljesítményt felmutatni, A teljesítmény szempontjából, de a mai racionalizálás szempontjából is nagyon fontos az, hogy útkészítő munkás ne legyen akárki, aki ahhoz nem ért, mert csak igy lesznek valamennyire is jobb utaink itt Magyarországon. Szólnom kell néhány szót a falu és az autó viszonyáról. (Rassay Károly: Klebelsberg majd felállítja az útépítési egyetemet!) Előttem szólott t. képviselőtársam már érintette ezt a kérdést és nekem is kell egy pár szót róla beszélnem. Azt, hogy a falu gyűlöli az automobilt, hogy a falu. különösen az asszonyok, nem szeretik az autót, nagyon meg tudom érteni és azért, bármennyire is hive vagyok a haladásnak, cseppet sem tudok a falusi lakosságra haragudni. Mert az. ami az autók terén itt Magyarországon végbemegy, csak egyre alkalmas, arra, hogy a falusi lakosság a lehető legnagyobb gyűlölettel viseltessék az autózók iránt. Tessék megfigyelni, nem akarok messzire elmenni, a főváros közvetlen közelében Nagy-