Képviselőházi napló, 1927. VII. kötet • 1927. november 22. - 1927. december 20.
Ülésnapok - 1927-101
r Âz országgyűlés Ícépviseíöházánah ÎOi. ülésé 1927 decetfiber 7-én, széf dán, 259 jezés és rendelkezés ellen is. Hogy egy büntetőperben az elitéltetésen és a büntetés mértékén túl micsoda t fontos ok szerepelhet, az igazán előre nem látható egy törvény megalkotása alkalmával. Ez a kérdés, mint sok más kérdés, teljes nyugodtsággal letehető a biróság kezébe s ha a biróság ezt a fontos okot látni fogja, igenis ki fogja tűzni a főtárgy alást. Még egyet akarok itt kijelenteni. Amint mondottam, általános amnesztiával ezt a kérdést megoldhatónak nem látom. Fenforog azonban minden indok arra, hogy az ügyek jogerős befejezése után ezek az ügyek a kegyelmezési jog legeslegszabadelvübb alkalmazásával kezeltessenek. Mert ha egy elévülési határidő letelte után kerül jogerős elbírálás alá valamely ügy, akkor minden indok és ok fenforog arra, hogy egyénileg vizsgálva a dolgot, a kegyelem gyakoroltassék és megadassék. Ezek figyelembevételével kérem a szakasz változatlan elfogadását. (Helyeslés jobb felől-) Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. A 32. § eredeti szövegével szemben áll Gál Jenő képviselő ur módositó indítványa. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a 32. §-t eredeti szövegében elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) A Ház az eredeti szöveget fogadta el, ennélfogva Gál Jenő képviselő ur módositó indítványa elesik. Következik a 33. §. Kérem annak felolvasását. Petrovics György jegyző (olvassa a 33, §-t). — Gál Jenő! Gál Jenő: T Ház! Ezzel a szakasszal befejezŐdik a perorvoslati rendszer taglalása. Mivel a következő fejezet a vegyes rendelkezések után a megrögzött bűntettesekről szóló rendelkezéseket tartalmazza én e javaslat ellen felhozott észrevételeimet ezzel be is fogom fejezni. A 33. §-ban foglalt rendelkezés még inkább mutatja, hogy mennyire visszavonul a magyar igazságszolgáltatás fellebbviteli fóruma ezen túl az élettől. Zárt burokban fognak tanácskozni az itélőtanácsok, s különösen a magyar kir. Curiában. Nagyon jól emlékszem, hogy amikor még a Ferenciek terén volt a kir. Curia és nagy kályhák voltak az egyes ülés termek^ ben, egyszer egy ügyvéd betévedt és hallgatni kívánta a nyilvános előadást. Ettől ugy megborzadtak abban az időben, — mert a kir. Curiát olyan zárt testületnek tartották, hogy ott bizony szemtől, szembe nem igen látják, hogy mi történik — hogy a tanácselnök a szolgával ugy befüttetett, hogy az ügyvéd nem bírta ki a meleget és kénytelen volt kimenni. Kifüstölték a hallgatóságot. Az igazságügyminister urnák nincs szüksége ilyen eszközökre, ő intézményesen, hermetice zárja el a Curiát, hogy avatatlan szemek ne lássák a bölcs tanácskozást és vitatkozást. Egy Szilágyi Dezső kellett hozzá, hogy kiemelje zárkózottságból, kiemelje abból a régi, középkori ítélkezéséből a legfelsőbb itélőszéket és oda is belevigye a friss eleven életet, a felek viaskodását. Megteremtette a koronaügyészi intézményt, mely egyike legsikerültebb törvényalkotásainknak, mert azzal a bölcseséggel és azzal az intézményes tulajdonsággal ruházták fel, hogy a körön aügy ész nem feltétlenül vádló, hanem a vádlott érdekében is szót emel a Curia előtt. Ez az intézmény tehát a közvádnak egyik legmagasabb minősítését, a procureur generálnak azt a gondolatát viszi a magyar ügyészi karba, amellyel a legfelsőbb fokon nemcsak üldöző hatalmat képvisel, hanem védő szárnyaival is átfogja a jogot, ha az a vádlott javára szolgál. Méltóztassanak megnézni a 33. §-t: A tanácsülésben való elintézésnek és csak a hivatalból való konstatálásnak milyen légiója támad általa. A koronaügyész sem mehet oda a tárgyalásra, ő sem vitathatja az alaki hiányok fenforgását s ő sem ostromolhatja a Curiát a tárgyaláson. Mert azt mondja a 33. §, hogy »a semmiségi panaszt felülvizsgáló biróság ily határozatot csak hivatalból hozhat; evégett perorvoslat nem használható«. Mi az. hogy hivatalból hozhat? Már amikor az első novelláris intézkedésnél megalkották a törvény 33-ik szakaszát, már akkor belopózkodott ez a kitétel a régi igazságszolgáltatás nyilvánosságának és a felek jogainak megzavarásához. Nem szükséges az egy törvényben, hogy az érdemleges intézkedést csak a birói bölcseség önmaga találhassa meg. A biró azért ül a pulpituson, hogy meghallgassa a felek előterjesztéseit. (Váry Albert előadó: Meg i& hallgatja!) A 33. §-ban? (Váry Albert előadó: Bizony, a 33. §-ban!) Bocsánatot kérek, még nerorvoslatot sem lehet bejelenteni. (Váry Albert előadó: Hogy ne lehetne, ugy kerül oda!) Bocsánatot kérek, méltóztassék elolvasni a szöveget, az azt mondja, hogy a semmiségi panaszt felülvizsgáló biróság ily határozatot csak hivatalból hozhat; evégett perorvoslat nem használható. Bocsánatot kérek, ennél világosabban nem lehet kifejezni, mint ahogy a törvényjavaslat kifejezi, hogy ennek csak hivatalból van helye. A mélyen t. előadó ur nem igen vett részt koronaügyész korában sem curiai tárgyaláson, mert ha részt vett volna, akkor látta volna, mit jelent az, ha feláll a védő vagy a koronaügyész és érinteni próbálja, hogy: kérem, ez iratellenes meghatározás, vagy hogy itt a tényállás az iratokkal ellenkezik és próbálja ostromolni a Curiát. Az elnök rögtön azt mondja, hogy ezt csak hivatalból lehet konstatálni. Ezek azok az elasztikumok, amelyeknél a lényeget megöli az alakiság. Amint már a javaslat általános vitájánál elmondottam, legyen már vége annak, hogy ténykérdés, meg jogkérdés, és hogy ezen határvonalakat miként vonjuk meg. Nincs ténykérdés és jogkérdés között éles határvonal, nem mindig lehet eltalálni azt, hol végződik az egyik, ugy, amint fraus criminalis-t sem lehet megállapítani kellő pontossággal, és a civilis fraus akárhányszor beleolvad abba a jogtalanságba, amely a kriminális területet eléri. Épen ezért ezekkel a szójátékokkal: tények, jogok, ténykedés, jogkérdés, nem él a modern jogász; nem él azért, mert a modern jogász azt keresi, hogy a tények és jogszabályok egybeforrásából miképen áll elő az érvényes élet és jog, az, amit jognak nevez egy Ítélet, az amit igazságnak jelent ki a törvény. A javaslat ezt a harmóniát megzavarja ilyen alaki szabályokkal és prerogativákat ad a bírónak, hogy meg se hallgasson ilyen kérdésekben, perorvoslatot se fogadhasson el ilyen kérdésekben, hanem maid a bö^cs tanácskozások, a királyi Curia fogja megállapítani hivatalból. Hát, köszönöm szépen, szomorú tapasztalataink vannak. Méltóztassék csak megnézni: eddig is megvolt a büntető jogszolgáltatás terén a semmiségi panasz, amelyben legalább még volt egy tárgyalási lehetőség^ ha kértük, és odajárulhattunk a Curia elé; mégis a határozatoknak 90%-a úgyszólván: »elutasittatik«, vagy »visszautasittatik«, és az indokolásban rezignáltán ismétlődik a tanácselnök urak: »Hja, a ténykérdést a királyi tábla végérvé'
