Képviselőházi napló, 1927. VI. kötet • 1927. június 22. - 1927. november 18.

Ülésnapok - 1927-74

eo r Az országgyűlés képviselőházának 74. ülése 1927 június 23-án, csütörtökön. a maga szervei utján továbbadhatta volna a figyelmeztetést annak a sokezer apró exiszten­ciának, (Meskó Zoltán: Amerikában is történt figyelmezetetés ! Lapok is irták!) akik húsvét­kor az óhazában maradt nyomorgó testvéreik­nek valami örömet akartak szerezni a ház kö­rül összeszedett ócska ruhával, ócska cipővel és még talán valami kis élelmiszerrel is. Az akció a csomagokat ugy szerezte össze, hogy hirlapilag közölte a hajó indulását. A ma­gyar külüg-yi szolgálatnak, ha kapott volna ér­tesítést arról, hogy itt a dolognak üzleti háttere miatt az ujabb vámmentességet nem fogják biztositani, ezek után a felhívások után ott kel­lett volna lenni azzal a figyelmeztetéssel, hogy a magyar kormány ezt az egész akciót olyan üzleti vállalkozásnak tekinti, amellyel szemben az összes postai és vasúti küldeményekre vonat­kozó egyéb rendszabályokat a legridegebben ér­vényesíteni fogja. Ha ez igy történt volna és ilyen figyelmeztetés ellenére jöttek volna a cso­magok, természetesen mindenki kénytelen lett volna a saját rizikójára elküldeni ezeket a cso­magokat. Eltekintve attól, hogy ezt az eljárást odaát Amerikában nem a legkedvezőbben fogják kommentálni. — bár hiszen ezek a szegény em­berek semmilyen Bankers Trust-ben nincsenek benn és az ő véleményük reánk nézve nem jár súlyosabb következményekkel — mégis ugy vélem, hogy ebben az esetben meg kellene ta­lálnia a pénzügyminister urnák azokat az em­beriességi és méltányossági szempontokat, amelyekre támaszkodva azután revizió alá venné ezt a rendeletét és hozzájuttatná ezeket a szegény embereket ezekhez a csomagokhoz. Ne akarjanak most ebben az esetben példát statuálni ezekkel a szerencsétlenekkel szemben, mert hiszen amúgy is rengeteg olyan terület van az államélet egész körében, ahol példát kellene statuálni. Ezenfelül azonban ennek az ügynek még egy külön mellékhajtására vagyok bátor fel­hivni a pénzügyminister ur figyelmét, arra ugyanis, hogy ezek a címzettek mind földhöz­ragdt szegény emberek; a legtöbbje vidéken lakik. Ezek képtelenek megfizetni azt a vasúti költséget, fekbérköltséget, vámilletéket, sőt többszörös vámilletéket, amely azóta ezeket a csomagokat terheli. Nincs is módjukban fel­utazni Budapestre s a csomag elvámolásával járó egyéb eljárásokat végigcsinálni, hiszen nem is tudják, hogy mennyi ideig kell itt tar­tózkodniuk, mert nem tudják, mikor kerül az ő csomagjukra a sor. Ennek következménye az, hogy f zekét a csomagokat, mint át nem vett küldeményeket, a vasút kénytelen elárverezni. Hogy mit jelent a hivatalos elárverezés, arra nem is kell na­gyon rámutatnom. Elég, ha azokra a vagyon­mentő árverésekre mutatok rá, ahol a közép­osztály legkedvesebb tárgyait kótyavetyélték el és vették meg árverési hiénák. Azt jelenti az ilyen árverelés, hogy az árverési hiénák tö­mege lepi el az árverés színhelyét és olcsó pén­zen jut olyasmihez, amihez a kivüllevők nem juthatnak, mert azok számára felverik az ár­verelendő tárgyakat. Kivülállók rendesen el­kerülik az^ ilyen árveréseket, ahol azután sza­bad a vásár. Ennél az árverésnél még fokozot­tan fennáll ez a veszedelem, merít egyenként senki sem meri a csomagokat megvenni, hiszen nem tudják, mi van benne, zsákban macskát senki sem fog vásárolni, tehát csak az veheti át. aki egy tömegben vállalkozik ezeknek át­vétpL^e, természetesen e™vre-másra. az egyiken behozza, amit a másikon elveszit. így azután a csomagok a nagyban-árverelők, tehát olya­nok kezébe jutnak, akik épen azt fogják velük cselekedni, amitől félt a pénzügyminister ur ebben a rendeletében, t. i. üzérkedés lesz be­lőle. Épen azok, akiknek kezébe k^rüln^k. fog­nak legjobban eltérni a feladóknak, a küldők­nek szándékától. Elismerem és belátom azt, hogy ezt soká folytatni nem lehet. Elmultak végre azok az idők, amikor annyira rá voltunk szorulva a külföldnek, a külföldön élő hozzátartozóink­nak jóindulatára, mint az elmúlt néhány esz­tendőben. Elismerem, belátom azt, hogy ezen a téren is rendet kell teremteni. Én csak arra kérem a pénzügyminister urat, hogy ezt az utolsó esetef tekintse olyannak, amikor még a teljes ridegséget nem kell érvényesítenie. Adja meg ennek a néhány ezer csomagnak a vám­mentességet, figyelmeztesse a külügyministe­rium utján külföldön élő testvéreinket arra, hogy a magyar kormány az ilyen szeretet cso­magoknak a kedvezményeket többé megadni nem fogja és ezzel azután legyen végleg befe­jezve ez az; akció. Azt hiszem, a pénzügyminister ur ebben az utolsó esetben még megtalálhatja azt a méltá­nyoságot, amelyre ebben az esetben oly nagy szükség van. (Helyeslés a szélsőbaloldalon. — Györki Imre: Meg is kell találnia.) Elnök: A pénzügyminister ur kivan szólni. Bud János pénzügyminister: T. Ház! (Hall­juk! Halljuk!) Visszaemlékezem arra, hogy pár hónappal ezelőtt, — ha jól emlékezem az adó­csökkentési törvényjavaslat tárgyalása kap­csán, de lehetséges, hogy tévedek, és a költség­vetési vita alkalmával történt — Fábián Béla igen t. képviselőtársam megkérdezte tőlem, hogy miért engedjük be az ilyen szeretetado­mányokat, és egy konkrét esetet tett szóvá, ahol, ha jól emlékszem, viseltes ruhát küldtek be az országba. Ö ezt kifogásolta. Érdekes, hogy pár hétre vagy hónapra rá, ugyancsak az ellenzék részéről egészen ellenkező interpellá­ció történik. Valami túlnagy összhangot ebben a felfogásban a magam részéről semmi körül­mények között nem találok, nem azért, mert különböző pártokhoz tartoznak képviselőtár­saim, hanem mert épugy helyeselték azt az álláspontot, mint ahogy most követelik ezek­nek a csomagoknak kiadását. Ami ezt a jelen esetet illeti, ez nem uj dolog. Tényleg évekkel ezelőtt jöttek ilyen sze­retetadományok. A kormány azonban rájött arra, hogy ezek a szeretetadományok nem kifo­gástalanok. Először is az egész organizációja nem kielégitő, mert senki itt a belföl­dlön nem organizálja a dolgot, nem felelős személyek organizálásával történik, kivül­ről pedig senki nem tudja ellenőrizni hogy helyesen, vagy helytelenül organi­zálják, sőt őszintén megvallva, felmerül­hetnek kételyek politikai szempontból és más irányban is, hogy e csomagok révén nem tör­ténhetik-e olyan küldemények becsempészése, amelyeknek beengedése sem nem kívánatos, sem nem szükséges, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon. — Reisinger Ferenc: Mégsem egész komoly indok!) A kérdés másik része a gazdasági rész. Gazdaságpolitikai okokból sem kivánatos r ez, mert ha a kintievők hozzátartozóiknak pénzt küldenek, ezt meg lehet indokolni, viszont na­gyon nehéz megállapítani, vájjon itt vagy ott tulapdonképen nem vonul-e meg az akció mö­gött az üzlet, sőt megvan ennek a valószinü­sége. Nekünk nem nagyon érdekünk gazdasági

Next

/
Oldalképek
Tartalom