Képviselőházi napló, 1927. VI. kötet • 1927. június 22. - 1927. november 18.

Ülésnapok - 1927-88

Az országgyűlés képviselőházának lehet joggal azt mondani, hogy az ózdi nehéz vasipari telep olyan vállalat, amely szociálpolitikai alkotásai és ipar tevékenységei miatt a legjobban megbecsülendő. Hát, ahol igy zsákmányolják ki a munkást, ahol ennyire visszaélnek a munkás helyzetével, ott én szociálpolitikát nem tudok dicsérni. Mert igaz ugyan, hogyha az ember leszáll Ózdon a vonatról, akkor lát ott a vonat környékén szép épületeket, szép munkásházakat és a laikus szemlélő dicsérettel adózik ezek alkotójának, mert azt hiszi, hogy minden olyan szép másutt is, mint amilyen ott az áliiomás környékén. Tagadhatatlan, hogy ott ez található, ez azonban kifejezetten szociálpolitikai alkotásnak nem nevezhető. Azok a munkásházak a vállalat értékei, tulajdonai, és nagyon helytelen volna az az intézkedés, hogy csúnya házakat építsenek; ha már építenek, akkor tetszetős külsejű és megfelelő házakat kell épiteni. (Herrmann Miksa kereskedelemügyi minister: És sokat építenek! — Esztergályos János: A lakást Velencének, a munkahelyet pedig pokolnak nevezik!) Nem kifogásoljuk, hogy épitkeznek, hogy megfelelő lakásokat adnak, csak azt kifogásoljuk, hogy ezzel akarják eltakarni azt a nagy, mondhatnám, munkásellenes politikát, amely egyébként ezen a telepen és sok más telepen található. (Herrmann Miksa kereskedelemügyi minister: Csak takarják tovább házépítéssel!) De nézzük meg kissé azt a bérpolitikát, amelyet ezen a nagy munkahelyen találunk. (Esztergályos János: Ugy van!) Ugyancsak ezekkel a statisztikai adatokkal igazolhatom és bizonyithatom, hogy nem egyes, szórványos esetek azok, amikor azt lehet mondani, hogy 30 fillérért felnőtt munkásokat dolgoztatnak, hogy családos emberek 30—35—40 filléres bérért kénytelenek munkaidejüket áruba bocsátani. Egész csoportokat tudok itt felsorakoztatni és ebből a fél statisztikai adatból 550 emberre vovatkozólag állapithatom meg, hogy a munkabérek a jobb kategóriákba tartozó munkásoknál 54 és 56 fillér között kulminálnak, 60—70 peiigőfilléres órabér már a legmagasabb bérek közé tartozik, és annak, hogy az a munkás nem pusztul el e bér mellett, egyszerűen az a magyarázata, hogy hetenként 72—80 órát, meg 96 órát dolgozik, — sőt egyesek még 100-nál is többet dolgoznak — és igy keresi meg, emellett az alacsony bér mellett, azt az összeget, amelyből önmaga és családja életét valahogyan el tudja tengetni. Adataim bizonyításának egészen a részletezésébe tudnék belemenni, (Halljuk! a szélsőbaloldalon.) ha arra használhatnám az időt, annyit mégis meg kell említenem, hogy egész sereg olyan csoport van, amelynek a keresete 32—33 fillér. Átlagos keresetekről beszélek, olyan átlagos keresetekről, amelyeket a múlt héten is itt megemlitettem, hogy nem egyes kiragadott keresetek ezek, hanem csoportok átlagos keresetei. Amidőn tehát arról van szó, hogy törvényerőre kell emelni a munkások szabadidejének felhasználásáról szóló törvényjavaslatot, akkor igenis joggal állithatom azt, hogy elsősorban rendet kell teremteni a munkaidő terén, azután pedig a munkabérek terén,, ide kell hozni sürgősen a minimális munkabér törvénybeiktatásáról szóló törvényjavaslatot, mert amig nincs törvénnyel szabályozva a munkások legkisebb munkabére, addig a kapitalizmus lelketlenül kiaknázza, kihasználja, mondhatom, kizsarolja azt az állapotot, amelyben ma a munkások általában dolgoznak. És itt nincsen kivétel, mert akár az ipart, akár a mezőgazdaságot, akár a kereskedelmet veszem, '. ülése 1927 november 15-én, kedden. 347 mindenütt megtalálom ezeket az állapotokat. Épen ezért a kormánynak kell gondoskodnia arról, hogy megvalósuljon az, ami magában az ajánlásban is helyet talál, amiről már több képviselőtársam szólott, hogy tudniillik a kormányok a kollektiv szerződést készítsék elő, könnyítsék meg. Hogy ez mennyire nem történik meg, erre nézve hivatkozom a vas- és fémmunkások nagy nyári sztrájkjára, amely egy hónapon keresztül izgalomban tartotta mondhatom az egész országot, de legfőképen a fővárost. A népjóléti minister ur avatkozott bele ebbe a sztrájkba, ő akart békét teremteni, és három napi tárgyalás után kiderült, — maga a minister ur mondotta azt, — hogy a minister urnák nincsen akkora hatalma, hogy a munkáltatókat munkabéremelésre birja. Kijelentette, hogy ő részletesen foglalkozott a munkások helyzetével és megállapította, hogy olyan munkabérek vannak, amelyek igenis, rendezésre szorulnak, mégis azt kellett a kormány egyik ministerének kijelentenie a munkások képviselői előtt egy tárgyaláson, hogy a kormánynak nincs akkora hatalma, hogy az ipari munkáltatókat, olyan intézkedésekre birja, amelyeknek a végrehajtását ő maga is szükségesnek tartaná. Addig, amig ilyen kijelentések történnek kormányférfiak részéről, a kapitalizmus nem fog hajlani a felé, hogy a munkabérek terén elfogadhatóbb állapotot teremtsen. Biró Pál ur a minister urat ügy informálta, hogy a munkabérek ebben az esztendőben 20%-kal javultak. Én kijelentem, hogy ez nem felel meg a valóságnak. Az ózdi nehéz vasipari telepen ebben az esztendőben csak 10%-kai emelték a béreket és ha a jelenlegi munkabérek a békebeli munkabérek felett állanának is, ez csak a békebeli bérek siralmasságát jelentené. Valójában azonban ez sem felel meg a tényállásnak. Minden az összehasonlítástól függ, mert ha összehasonlítom a tényleges békebeli béreket a mai bérekkel és az összehasonlítás a pengőértéknek az aranyértékkel való összehasonlítása formájában történik, ez sokakat megtéveszthet. A leghatározottabban állitom és bárkivel kiállók annak bizonyítására, hogy az ózdi munkabérek még a békebeli nyomorúságos munkabéreknél is lényegesen alacsonyabbak, nemhogy magasabbak volnának. Ha tehát igy állunk és ha maga a kormány jelenti ki, amikor a munkások bérkérdésébe beavatkozik, hogy a kormánynak nincsen akkora ereje, hogy a munkáltatókat a munkabér emelésére birja, akkor maga a kormány ad biztatást a munkáltatóknak. Másrészt a kormány nem törekszik arra sem, hogy a szociálpolitikai törvényalkotásokkal kapcsolatban az egyik legfontosabb szociálpolitikai javaslat, a minimális munkabérek megállapításáról szóló törvényjavaslat a Ház elé kerüljön. Ilyen körülmények között merem állitani, hogy egyrészt a kormánynak ez a ténykedése a legmesszebbmenő módon biztatja a kapitalistákat, hogy tovább folytassák a munkások kizsákmányolását, hiszen a kormányférfiak kijelentése szerint a kormánynak ugy sincsen akkora hatalma, hogy őket munkabéremelésre birja, másrészt pedig a törvényhozás nem mutat olyan akaratot, mintha komolyan a munkások segitségére akarna sietni olyan törvények alkotásával, amelyek a munkabér tekintetében a kizsákmányolás ellen megvédenék. Nem nagyon szivesen teszem, de meg kell mondanom, hogy nemcsak a magániparban lehet megtalálni ezeket az állapotokat. Nézzük 56*