Képviselőházi napló, 1927. VI. kötet • 1927. június 22. - 1927. november 18.
Ülésnapok - 1927-87
342 Az országgyűlés képviselőházának 8! A vidéki törvényhatóságok nagyon-nagyon keveset tettek ezen a téren. Amidőn olyan ajánlás fekszik előttünk, amely elöljárója kellene, hogy legyen törvényjavaslatoknak, amelyek ezt az egyezményt követik, azt hiszem, hogy a lakáspolitika, az ajánlás harmadik fejezete nem maradhat figyelmen kiviil. Ez a fejezet azt mondja (olvassa): »Minthogy a munkásság és az egész közönség érdekében kivánatos mindannak elősegítése,' ami hozzájárulhat a munkások családi élete harmonikus fejlődéséhez és minthogy a munkásoknak a fentebb emiitett veszélyekkel szemben való megvédésére a legjobb eszköz abban áll, hogy megfelelő otthont bocsátunk rendelkezésükre, az értekezlet ajánlja, hogy az egészséges és olcsó lakások száma, amely lakások az egészségápolás és a lakályosság lényeges követelményeinek megfelelnek, akár kertvárosokban, akár a városok belterületén, szükség esetén a helyi és a szélesebbkörü közigazgatás segélyével szaporittassék«. Méltóztassék tehát ezt az ajánlást nem olyannak tekinteni, amely most irattárba kerül, belepi a por és erről mindenki megfeledkezik. Méltóztassék ezt sürgősen törvényjavaslat alakjában idehozni. Méltóztassék gondoskodni arról, hogy minden dolgozó ember és család hozzájuthasson jutányos, méltányos fizetésével, jövedelmével arányban álló árban olyan megfelelő hajlékhoz, mely az ő emberi értékének és szükségletének megfelel. A magánkapitalizmusra már nehéz ezt ráhúzni. A magánkapitalizmus ceruzával kezében számit és ha nem jön ki a 8—12—15%-os rentabilitás, akkor nem nyúl a lakáskérdéshez,. hanem más területen igyekszik tökéjét elhelyezni.. Építkezések vannak, a magánépitkezés mutatkozik ujabban igen kis mértékben, de tudjuk, hogy ezekben a házakban a lakások egyszerűen megfizethetetlenek. Ezekben a házakban főképen csak nagyobb lakásokat, három-négyötszobás lakásokat építenek, amelyeket horribilis áron bocsátanak áruba és adnak bérbe. A népességet, a dolgozókat szorító lakásproblémán azonban ezzel nem segítenek, mert ma még a középosztály sem juthat a magántöke házaiba épített lakásokhoz, legkevésbé tudja azokat a munkás megfizetni. Honnan fizetné, ha az igénye meg is volna hozzá? Az igénye megvan hozzá, mert ma már megvan a magyar munkádnak az az igénye ahhoz, hogy két szobában lakjék, de ha az igénye meg is van hozzá, nem lakhatik ilyen lakásokban, mert még a középosztály sem tudja megfizetni a 12—15—20—30 milliós _ béreket, amelyeket a magánkapitalizmus uijonan épitett hzaiban egy-egy lakásért követel. Igenis, elő kell venni ezt a kérdést és folytatni kell az állami lakásépitési akciót, mert noha az állam is ceruzával a kezében számol, de mégsem helyezi — és nem is helyezheti — a fősúlyt arra, hogy a befektetett tőke minél jobban jövedelmezzen, mert elsősorban arra kell a súlyt fektetnie, hogy lakáshoz juttassa azokat a szerencsétleneket, akik ma lakáson kivül vannak, barlangokban, sátrakban laknak valamely telepen, ahol felütötték tanyájukat, vagy összezsúfolva három-négy-öt-hat család lakik eg> lakásban. Felhívom a t. minister ur figyelmét, midőn a munkások szabadidejének felhasználása tárgyában beterjesztett ajánlást tárgyaljuk, mely — sajnos — nem törvényjavaslat alakjában jött ide, hogy méltóztassék ni. a bécsi szisztémát megtekinteni. Bécsben láttam az ugyneve'. ülése 1927 november 11-én, pénteken*. zettSehrebergärtnereiokat. A munkások,akiknek Bécs városában megfelelő alkalmas jó lakásuk van, ezenkívül egy kis telket kapnak a város szélein, nem nagyot — talán 80—100 négyszögölet, — amelyre a saját szorgalmukból, vagy ha van pénzük, a saját kis pénzükkel, de többnyire sajátkezüleg vagy szomszédaik segítségével kis lakóházakat húznak fel és júniusban családostul kimennek oda, a beépítetlenül maradt kis területet pedig megművelik, salátát, burgonyát, zöldséget és virágokat termelnek. Ezeknek az apró Schrebergärtnereioknak százai húzódnak meg Bécs közelében s a munkások itt félmeztelenül egészséges viszonyok között félig-meddig nomádéletet élnek, bronzbarnára sülve élvezik az élet adományait, az élet szép lehetőségeit. Mire a nyár elmúlik, megbarnulva, megerősödve, megizmosodva térnek vissza asszonyaikkal és gyermekeikkel a városban lévő lakásukba és dolgoznak sokkal több szeretettel, mintha a nyarat téglák között, aszfalton kellene tölteniök. Nem okozna nagy nehézséget, nem kellene nagy költség, csak egy kis befektetés, egy kis belátás és nagyon szép eredményeket lehetne elérni. Ha az ember kimegy a bécsi külvárosi Schrebergärtnereiokba, azt hiszi, hogy indián falukat lát, mert az emberek barnára vannak sülve, csillog a szemük az örömtől, az életöröm ül ki a szemükbe. (Farkas István: Nem a kocsmába ülnek be, hanem oda mennek ki, nem ugy mint nálunk!) Társadalmi és népnevelési szempontból rendkívül fontos volna égy ilyen intézménynek nálunk való - meghonosítása. (Herrmann Miksa kereskedelemügyi minister: Ez bizonyos!) Az ottani szociális statisztikai adatokat szembeállítva a mi statisztikánkkal, a miénk sokkal rosszabb képet fog mutatni, mint annak az Ausztriának statisztikai adatai amely élelmiszerek tekintetében behozatalra szorul. (Esztergályos János: A munkások nálunk csak a temetőbe mehetnek ki nya 3 rami!) Évekkel ezelőtt egy bizottsági ülés után fesztelen beszélgetés keretében ajánlottam a népjóléti minister ur figyelmébe, hogy a mi gyönyörű Balatonunk partjának túlnyomó nagy része teljesen parlagon hever. Eltekintve néhány fürdőgócponttól — Siófoktól, Balatonfüredtől és még néhány helytől — félórákat lehet menni a Balaton mellett anélkül, hogy az ember egyebet is látna, mint legelésző csordákat. Azt ajánlottam tehát neki, hogy nem lehetne-e a természetnek ezt a gyönyörű ajándékát hasznosabbá tenni a városi népesség számára 1 ? Azt mondottam a minister urnák, foglalkozzék egy munkásnyaraltatási akció kérdésével, melybe ne csak Budapest, hanem a többi városok munkásait is kapcsolja be, mert a nyáron át igen könnyűszerrel lehetne néhány százezer embert felváltva kivinni a Balaton partjára. Nem kell házakat sem épiteni, hanem csak katonai baraktáborokat létesíteni a mezőkön, közel a tó partjához, táborikonyhákat felállítani és a vasutakat kötelezni minimális viteldíjakra, hogy a kiránduló vonatokat a munkások és a szegényebb emberek igénybevehessék. (Herrmann Miksa kereskedelemügyi minister: Csak az állam téríthetné meg a vasutaknak a viteldíjkülönbözetet!) Ez sem volna nagy szerencsétlenség, mert az eleven néperő erősödnék meg. (Herrmann Miksa kereskedelemügyi minister: Én hozzájárulok! Igazat adok önnelk ebben a kérdésben!) Akárhogy is,
