Képviselőházi napló, 1927. VI. kötet • 1927. június 22. - 1927. november 18.

Ülésnapok - 1927-86

Az országgyűlés képviselőházának 86. alaposan, komolyan akarna cselekedni ezen a téren is nagyon is .sokat lehetne csinálni. Hiszen nem kell messzebb menni, mint ide a főváros közvetlen szomszédságába és megnézni, hogy mi történik ott. Aki fáradságot vesz magának és megfigyeli, láthatja, hogy a háború után az építkezés a főváros szomszédságában — különösen miután fenyeget a lakások felszabadulásának kérdése — hallatlan mértékben megduzzadt. Apró kis telkeken, zsebkendőnyi kis grundokon kis viskók épültek, nemcsak azért, mert az emberek kedvüket lelik abban, hogy ilyen kis kunyhókban bújjanak el, hanem elsősorban azért, mert a magas lakbérekkel kiszorítják a munkásságot a fővárosból, de azért is, mert ezek a családos munkások idebent nem birnak megélni a keresetükből és azonkívül az a kis telek — amellett, hogy lakást is biztosit — lehetővé teszi a munkásnak, hogy konyhakerti munkálkodással és másképen megkönnyebbitse és jobbá tegye mindennapi életét. Most mi annak az akadálya, hogy minden munkás, aki erre törekszik, nem tudja ezt megszerezni? Nagyon egyszerű a magyarázata. Méltóztassék megvizsgálni a Máv. és a Hév. közlekedési politikáját. A most tárgyalt ajánlás egyik passzusában azt mondja, hogy (olvassa): »ajánlja az értekezlet: célszerű közlekedési politika, díjmérsékléssel és menetrendi kedvezményekkel...« (Zaj a balközépen. — Halljuk! Halljuk!) Az urak konferenciát rendeznek. Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Szabó Imre: Hogy mi akadályozza meg a munkásságnak a környékbe való kivonulását, hogy ott életlehetőségeit megkönnyithesse, erre nézve elég hivatkoznom az ajánlásnak arra a passzusára, amely azt mondja, hogy (olvassa): »Célszerű közlekedési politika díjmérséklésekkel és menetrendi kedvezményekkel módot nyújtson a munkásoknak a lakás és munkahely közötti ut időtartamának lehető megröviditésére és hogy a szakszervezeteket a közlekedési hatóságok vagy a magánszállitási vállalatok messzemenően hallgassák meg azoknak az eszközöknek megválasztásánál, amelyek leginkább alkalmasak ilyen politika érvényesítésére.« Mélyen t. Képviselőház! Azt hiszem, hogy aki Pest környékét ismeri, aki megfigyelte már, hogy ebben a kérdésben hányszor emeltünk szót itt is és máshol is a nyilvánosság előtt, annak tudnia kell.,. (Zaj a balközépen. — Halljuk! Halljuk!) — hallatlan állapot; talán felfüggesztenénk az ülést egy kicsit, amig elintézik ezt a lovagias ügyet — ... annak tudnia kell, hogy a Máv. valahogy még most is. a 8 millió lakosság mellett is, ugyanabban a nagyzási mániában szenved, mint valamikor a 20 milliós lakosság mellett. Azt kell látnunk, hogy a Máv. közlekedési politikája Budapestet és környékét illetőleg a lehető legmostohább és nincs senki, akinél meghallgatásra tudnánk találni, akinél panaszaink orvoslását el tudnók érni. Ha a minister úrhoz megyünk, az azt mondja, hogy: »A közlekedési politika részleteibe nem avatkozhatom bele, menjetek a Máv. igazgatóságához«. Ha pedig oda megyünk, ugy találjuk magunkat, mintha valamely idegen helyre mentünk volna, ahol nem is érzik, hogy itthon vannak, hogy Magyarországon vannak és a magyar közgazdasági élet fontos tényezői; azt hiszik, hogy ma is azon a nagyhatalmi vesszőparipán lehet lovagolni, mint a régi Nagy-Magyarországon. Se díjmérséklésekben, sem egyéb menetrendi politikában a Máv. nem tud beleilleszkedni abba, hogy ma már sokkal lése 1927 november 10-én, csütörtökön. âïô kevesebben vagyunk és ma már sokkal nehezebb az életlehetőség, mint amilyen NagyMagyarországon volt. Hiába kérünk és hiába rimánkodunk, hogy ne vegyék el a munkanélküli munkástól közlekedés fejében egész heti munkanélküli segélyét, amikor munka nélkül van. Nagyon minimális enyhülést tudtunk csak valahogyan elérni, de ez még mindig meg sem közelíti azt, amit a munkás munkanélküliség esetén joggal elvárhat. Hiszen az a Máv. szerelvény úgyis fut, az a Máv. szerelvény úgyis megy azon a sinen. Teljesen mindegy, hogy pár személlyel többet, vagy kevesebbet visz. Ilyen méltánylandó esetben mindenesetre súlyt kellene helyezni arra, hogyha a munkanélküli innukás hozzájuthat egy darab kenyérhez, annak felét ne törje le a Máv. Annál is inkább indokolt volna ez irányú kérésünk, mert hiszen ha megfigyeljük, látjuk, hogy a nagyszámú szabaüjegyesek egy fillérrel sem járulnak hozzá a Máv. fentartásához és mégis, elsőrendű utazást biztosíthatnak maguknak. Itt van azonkívül a Hév, mondjuk ki egészen: a Helyi Érdekű Vasutak. Ez külön kis királyság eb oen az országban, amelynek senki sem tud parancsolni. Statisztikai adatokkal igazoltuk már be azt, hogy a szegény, nyomorult munkások, akiket kikényszeritettek innen a fővárosból a lakásnyomoruság, vagy akik más okból vonultak innen ki, de a fővárosi gyárakban dolgoznak, keresetük tekintélyes percentjét adják oda a Hé v-nek, s amellett a Hév. — épen ugy, mint a Máv. — nem igen járat becsületes szerelvényeket, ezeken a szerelvényeken mint szőlőfürtök lógnak reggeltől késő estig az emberek és a balesetek egész sora jelzi azt a szörnyű közlekedési politikát, amelyet ez a Helyi Érdekű Vasút megenged magának Pest környékén. Ebben a kérdésben is voltunk már a minister urnái, kértünk, rimánkodtunk. Kétségtelenül, elismerem, hogy bizonyos fokú törvényes intézkedések kellenek ahhoz, hogy a Hév. közlekedési politikáját befolyásolni lehessen, hiszen azok a koncissziók, amelyek ennek a vállalatnak kezében vannak, természetesen nem járnak le máról-holnapra, hosszú ideig tartanak; nehéz beleavatkozni ezeknek a kiskirályságoknak üzemvitelébe. De én mégis azt mondom, hogyha a kormány komolyan szociálpolitikát akar, akkor a fővárosnak és a környékbeli községeknek is kölcsönösen érdeke, de az egész országnak is érdeke, hogy ne lehessen itt egy olyan vállalat, amely bármilyen közszükséget szolgáló intézményével a lakosoknak kizsákmányolását és csak kizsákmányolását folytathassa. De tovább kell mennem. Azt mondja ez az ajánlás, hogy (olvassa): »A munkások testi erejének és egészségének fejlesztése sportok üzése által, amelyek a modern ipar szélsőséges munkamegosztás alá eső fiatal munkásoknak alkalmat adnak erejük szabadkifejtésére.« Előzőleg már azt is megjegyzi az ajánlás, hogy az egyéni ügyességet elő kell mozdítani és pedig különösen népfürdők, népuszodák és a többi felállítása vagy felállításának előmozdítása révén. Az ajánlás tehát azt mondja, hogy azok a munkások, akik szabadidejüket nem a családfentartás gondjaival töltik el, akiknek szabadidejük rendelkezésükre áll, azt használják ki fizikai erejüknek regenerálására, ennek kihasználásánál pedig kormányfeladatként jelöli meg, hogy a kormány ebben a munkásembereket elősegítse.