Képviselőházi napló, 1927. VI. kötet • 1927. június 22. - 1927. november 18.

Ülésnapok - 1927-85

Az országgyűlés képviselőházának 85. ülése 1927 november 9-én, szerdán. 287 hogy minél nagyobb büntetésekkel sújtsák, mert ezzel elérik azt, hogy azt a sajtót, amely bátran hirdeti a demokrácia elveit, esetleg betiltják. Legutóbb a vizsgálóbíró október 19-én elkobozta az ügyészség indítványára a Népszavát »Máglyát« című cikke miatt. Ez a »Máglyát« című cikk a katholikus nagygyűléssel kapcsolatos. A katholikus nagygyűlés, mint felekezeti gyűlés is közéleti jelenség. A Népszava tehát azzal a közéleti jelenséggel foglalkozott, amely akkor adva volt, arra megmondta a maga véleményét, de nem az atheizmus szemüvegén keresztül; nem állitotta egymással szembe az atheizmus és atheizmust, hanem az egyház történejmi feladatával foglalkozott, az evangélium tényeit állitotta ezzel szembe és igy mondta meg a maga véleményét. Ebben a közleményben három kérdésről volt szó. Az egyik szempont az volt, hogy a vallás a szociáldemokrata párt felfogása szerint magánügy, továbbá az egyház történelmi szerepérőlés végül a lelkiismereti szabadságról volt szó. Ezek olyan kérdések, amelyekkel természetszerűen minden országban szabadon lehet foglalkozni és mint a közélet megnyilvánulását minden körülmények !

között meg lehet ítélni. Nálunk a cikket elkobozták. (Propper Sándor: A lapot kobozták el, nem is a cikket!) Ennek a cikknek elkobzása kétségtelenül olyan természetű dolog, amely belevág abba, hogy nálunk nincs sajtószabadság, nincs lelkiismereti szabadság, nem is szabad beszélni, nem is is szabad irni a lelkiismereti szabadságról, holott ennek elnyomása nagyon veszedelmes dolog és azt az egyoldalú reakciós, klerikális maradi álláspontot juttatja csak érvényre, amely itt minden gondolkozás lehetőségét el akarja fojtani és amely a vizsgálódást megakadályozza, tehát az emberek fejlődését elnyomja. Méltóztassék megengedni, hogy ezt a cikket itt felolvassam. A Ház annál könnyebben tud erről a cikkről ítélkezni, annál kiriyóbb lesz az esemény, annál kirívóbb lesz a törvénytelenség, az egyoldalú eljárás, minél inkább ki fog tűnni a cikből, hogy az tisztán és kizárólag olyan kérdésekkel foglalkozik, olyan problémákat emlit, amelyek minden kulturáltamban adva vannak, és minden kulturállamban vita tárgyává tehetők. Azt mondja a cikk (olvassa): »Köztudomású, hogy a szociáldemokrata párt a vallást magánügynek tekinti azon egyszerű oknál fogva, mert nem lehet senkit a legelemibb emberi szabadságjog elrablása nélkül arra kötelezni, hogy mit higyien és mit ne higyjen. Teljesen egyéni és szubjektív dolog, kinek mi a véleménye a világ ősokáról. a halál utáni Állapotról; hisz-e valaki egy túlvilág valóságában vagy nem hisz: és ha hisz, azt milyen formában képzeli el magának. Sajna, a fehér emberiség történelmének volt egy olyan szomorú, sötét korszaka, amidőn fanatikus szerzetesek törvényszéket ülhettek máskép gondolkozó emberek felett és megvolt rá a módjuk, hogy az emberiség szellemi életének díszeit, virágait, kiváló gondolkozók, tudósok ezreit börtönökbe zárathatták vagy máglyákon elégethették — az »egyetlen üdvözítő anyaszentegyház« nevében és hatalmának érdekében. Az egyház politikai és gazdasági világhatalom volt és állandóan irtóhadjáratot folytatott minden olyan szellemi, gazdaságpolitikai vagy társadalmi törekvés ellen, amely az állati sorban tengődő tudatlanságra ítélt dolgozó néprétegeket nyomorúságos anyagi és szellemi helyzetükből meg akarta szabadítani. . Évszázadokon át tartó áldozatos harcoknak hosszú sorozata tudta csak megszabaditani a fehér emberiséget az egyház abszolút politikai és gazdasági uralmától, az inkvizíció borzalmaitól. A rabszolga- és jobbágylázadások, a vallási reformtörekvések véres harcai, a hatalmas parasztforradalmak, valamint a polgári szabadságharcok jelzik mindenütt a történelemben a nyomát azoknak a gátaknak, amelyeket a hatalomra törő egyház, a politizáló papság emelt az emberiség haladása elé s amelyeket minden áron le kellett rombolni a — több emberség, az igazi emberméltóság követelményeinek oiadalrajutása érdekében. Az egyház hivatalos állásfoglalásaiban ellenállt a rabszolgaság felszabadításának; ellenállt a jobbágyság felszabadításának; ellenezte a rendi társadalom ellen folyó harcokat és a polgári szabadságjogok megadását; ellenezte a gondolat- és sajtószabadságot, a tudományos kritika szabadságát, a lelkiismereti szabadságot vallási kérdésekben és mint egy hatalmas polip ugy hajolt a hatalmában tartott fehér emberiség fölé, hogy a maga táplálására és erősítésére kiszivja belőle szellemi, erkölcsi, politikai és gazdasági haladásának minden éltető nedvét, minden erejét. így került a politikai és gazdasági hatalomra, a világuralomra törekvő egyház szöges ellentétbe az evangéliumi Jézus erkölcsi tanításaival, amely lényegében egyenlőséget, testvériséget jelentene az emberek között; békés együttélést színre és fajra való tekintet nélkül. Az önmagára, saját emberméltóságára eszmélő fehér ember történelmének lelkileg egyik legfelemelőbb mozzanata tehát, (Zaj a jobbóldalon.) hogy — bár borzalmas nagy áldozatok árán, — de mégis kivívta ugy aho?y a lelkiismereti szabadságot a római katholikus egyház inkvizíciókkal, börtönökkel és máglyákkal dolgozó úgynevezett »szelid lelki uralmá«-vall szemben. A gondolati és lelkiismereti szabadság minden hívének, minden ép erkölcsi embernek tisztában kell lennie azonban azzal, hogy a római katholikus egyház a valóságban egy pillanatig sem nyugodott bele, hogy politikai és gazdasági világhatalma, valamint a lelkek felett való kizárólagos uralma véget ért a földön És mindenütt, ahol mód és alkalom kínálkozik rá, vissza akarja szerezni minden régi hatalmát, egészen a r pallosjogig: vagyis a »szent inkvizieió« ismételt felállításáig. A most folyó országos katholikus nagygyűlésen dr. Glattfelder Gyula csanádi püspök éles határvonalat vont a római katholikus egyház és a protestáns egyházak között» amelyeket semmi áron sem ismer el a maga felekezeti felfogásával egyenrangúaknak, tisztán követőik »jóhiszeműségében« talál némi mentséget számukra. »Az egyedül üdvözítő egyház hittételét — mondotta többek között Glattfelder püspök — a katholikus Credóval, életem utolsó lehelletéig vallom, de ugyanaddig fog biztatni és reményt kelteni katholikus ' lelkem optimizmusa, amely a tétel minden sértetlensége mellett védelmet talál az ember számára az ő jóhiszeműségében.« Mindez pedig a magyar protestáns egyházaknak szól, akik »egyenrangú fél«-nek kívánják magukat tekinteni a katholikus egyházzal. [Mennyivel őszintébben foglal állást a lelkiismereti szabadság kérdésében Bangha páter, aki »Magyarország újjáépítése és a keresz-