Képviselőházi napló, 1927. VI. kötet • 1927. június 22. - 1927. november 18.
Ülésnapok - 1927-73
r Äz országgyűlés 'képviselőházának szerződéssel idejött elénk és csak azt remélem és azt várom, hogy ennek meglegyenek azok a kedvező eredményei a fogyasztóközönség számára, amelyet sokan, igen sokan várnak. Számomra beszédem befejezésekor csak egy szempont megvilágítása marad fenn, azoknak a tanulságoknak levonása, amelyek ugy az osztrák, a csehszlovák, mint a lengyel stb. vámszerződés tárgyalásai és eredményei után elénk tárulnak. A tanulság pedig, sajnos, szomorú: abban fejezhető ki röviden, hogy mi szomszédainkra nem építhetünk; nem építhetünk, mert jóakarat, jóindulat és megértés helyett kicsinyességre, vetélkedésre és rosszhiszeműségre találunk. De ha nem számithatunk szomszédainkra, nyiltan és határozottan ki kell jelentenünk ennek a szerződésnek tárgyalásánál is, hogy magunkat kiszolgáltatva nem érezzük (Ernszt Lajos: Ugy van! Helyes!) és meg fogjuk találni az utakat és módokat arra, hogy egyfelől mezőgazdasági termékeinket és mezőgazdasági ipari termékeinket elhelyezzük, másfelől fejlettebb iparú országokból fedezzük azokat az ipari szükségleteinket, amelyeket idebenn előállítani nem vagyunk képesek. Itt ebben a pillanatban csak két országra gondolok: Olaszországra és Németországra, Olaszországhoz való politikai barátságunk is arra a feltevésre jogosit fel, hogy gazdasági tárgyalásaink folyamán is megértésre fogunk találni, annál is inkább, mert mezőgazdasági termékeink fogyasztójára találhatunk bennük, másfelől ők nálunk arra a keresett ipari fogyasztóra találnak, amelyre a mindjobban fejlődő olasz iparnak feltétlenül szüksége van. (Bogya János: Helyes! — Élénk helyeslés jobbfelől.) Ami Németországot illeti, ott a helyzet kissé nehezebb. Németország is talán abban az utópisztikus, de mindenesetre sokkal kevésbé utópisztikus álomban ringatja magát, mint Ausztria, hogy ő mezőgazdaságilag előbb-utóbb teljesen el fogja tudni látni magát a belföldön. Az a hatalmas fellendülés, amelyet a mezőgazdasági termelés a háború előtt Németországban vett. ilyen hitre valóban némi jogosultságot ad és az a nagy erőlködés, amelyet a német mezőgazdasági kultnra a háború folyamán is kifejtett önellátásának fokozására és a háború óta való hatalmas kísérletek, az e kísérletekbe befektetett óriási tőkék és e kísérletek kiváló eredményei mindenesetre méltán jogosítják fel a német mértékadó köröket arra. hogy az önellátáshoz való közeledést lépésről-lépésre remélhessék. A valósáo- azonban ma az, hogy rozsukon felül mezőgazdasági termékek tekintetében másból saját szükségletüket saját maguk ma még fedezni nem képesek. Egy másik ok is amellett szól, hogy Németország keresse gazdasági értelemben a velünk való megértést és közeledjék hozzánk. Ne felejtsük el, hogy az entente a háború kitörésének egyik fő okául mindig azt hozta fel, hogy azt Németország provokálta azzal, hogy ki akarta építeni a nagy gazdasági egységet német vezetés alatt: Berlintől—Bagdadig és Wlison 1916-ban az Orosz nemzethez intézett szózatában is világosan arra utalt, hogy le kell törni a német imperializmust már csak azért is. Inert abban a pillanatban, amikor a németek győztesek maradnának- feltartóztathatatlanul a magnk gyarmatává fogják tenni egész Ausztria-Magyarországot és a Balkánt és a maguk gazdasági szuverenitása alá fogják hajtani Európának egész keleti felét. Ha ez meghiúsult az entente ellenállásán, t. Képviselőház, kérdezem, hogy holnap és holnap73. ülése 1927 június 22-én, szerdán. 11 után, amikor Németország újra talpra fog állani gazdaságilag és utóbb fegyveres erő tekintetében is, akkor, amikor azt a nagy ellentállást, amelyet az osztrák-magyar monarchiának hatalmas fegyveres ereje mégis csak kifejthetett ez ellen, ma már nem tapasztalhatja, mert az osztrák-magyar monarchia szétomlott, nem lesz-e kézenfekvő Németországnak az a vágya, hogy újra a maga gazdasági vezetése alá akarja vetni Magyarországot és a Keletet 1 ? (Bogya János: Ugy van!) Ha pedig ilyen tendenciái lesznek, ha ilyen irányokat fog követni akarni, akkor elsősorban kell neki arra törekednie, hogy Magyarországgal olyan gazdasági megértést találjon, amelynek utján Magyarország őt nyers terményekkel, ő pedig Magyarországot fejlettebb iparának termékeivel lássa el általában. (Élénk helyeslés a középen.) Ez nem titok és a németek nem titkolják ezt a törekvésüket. Egyik vezető német gazdasági férfiú, Spiethoff világosan és határozottan megirja, hogy az egyetlen siker, amely a szörnyű háborús áldozatoknak megfelelne, az volna, ha Németország végre egy összefüggő gazdasági területet alakithatna a maga számára kelet felé. Ezek a szavak olyan világosak és határozottak, hogy elárulják a majdan erejéhez jutó Németországnak ezt a törekvését és magyarázzák, érthetővé és valószínűvé tehetik azt, hogy nekik mégis keresniök kell a velünk való megegyezést. Tény, hogy Németország ilyen határozott lépésre ma talán még nem fogja magát elszánni. Ennek az az oka, hogy Németország számára jelenlegi helyzetében mégis a franciákkal való helyzet tisztázása a döntő. Addig, amig ők az ő kereskedelmi szerződésüket Franciaországgal meg nem kötik vagy legalább is e szerződés alaptételeivel tisztában nincsenek, magukat talán kelet felé sem fogják angazsálni akarni, de ha ez a francia szerződés lényegében tisztázva lesz, nekem.hitem és meggyőződésem, hogy Németország a velünk való megértést keresni fogja. Ez pedig szolgáljon mementóként azoknak a szomszédos államoknak, amelyek azt hiszik, — amint előbb arra utaltam — hogy mi nekik kényükre-kedvükre ki vagyunk szolgáltatva. Hogy mi megkötöttük a lengyel szerződést, megkötöttük az osztrák szerződést és megkötjük most a csehszlovák szerződést, ez nem jelent egyebet, mint azt, hogy mi békés, megértő szomszédoknak akarunk bizonyulni. Ezt a megértést, sajnos, nehéz árral váltjuk meg. De ha ekképen megváltjuk ilyen nehéz áron, akkor elvárhatjuk tőlük és elvárhatjuk attól az areopágtól, amely magát most gazdasági vezetőnek is kívánja tekintetni, hogy megértse a mi nehéz helyzetünket. És ne csak olyan országok segítésére siessen, amelyek néha visszaélnek az ő segítségével, hanem értse meg, hogy itt a Duna medencéjében olyan nép él és akar dolgozni, amely nép olyan mezőgazdasági kincsekkel rendelkezik, amelyeket értékesíteni akar és nem enged elpusztulni. Ez a nép fejleszteni akarja azt az iparát, amelynek itt létjogosultsága van, amelyért küzdött, amelyért áldozott, amely érdekelte az idegen tőkét és amelyet elveszni semmiképen sem fog engedni. (Élénk helyeslés és éljenzés a bál- és a jobboldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik 1 ? Petrovics György jegyző: Várnai Dániel! Várnai Dániel: T. Ház! Ez a szerződés is szomorú tanúbizonysága annak, hogy a gazdasági elzárkózás politikája Európában sehogy2*
