Képviselőházi napló, 1927. VI. kötet • 1927. június 22. - 1927. november 18.
Ülésnapok - 1927-81
'Az országgyűlés képviselőházának 81. ülése 1927 október 27-én, csütörtökön. 181 T. Képviselőház! Azt kérdezem, mi várható, ha arra gondolunk, hogy a tőzsde a gazdasági élet artériája. Ha ebből indulunk ki, akkor a gazdasági élet nagyon beteg. Akkor én azt hiszem és attól félek, hogy olyan kegyetlen télnek megyünk elébe, amilyen talán még nem is volt, pedig jó egynéhány kegyetlen és kemény telet átéltünk az utóbbi esztendőben. Amennyire a tünetek és a jelek mutatják, a következő esztendő még keményebb és még kegyetlenebb lesz és erre a télre államrezon szempontjából is fel kellene készülnie a kormánynak. Ezek helyett az értéktelen javaslatok helyett — amelyeket néhány képviselőtársam és néhány előttem szóló szociáldemokrata képviselőtársam is elfogadott, azért, mert a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal javaslatáról van szó és mert nem akarja dezavuálni önmagát, tekintettel arra, hogy résztvett ennek munkálataiban, noha mindezek csak minimumok és kiegészítő részei nagyobb, messzebbmenő egyezménytervezeteknek, amelyek még nyugodtan elfeküdhettek volna a ministerium. tárcájában — idehozhattak volna fontosabb javaslatokat s ezt a fizikai időt is azok letárgyalására kellett volna szentelni. Van a Nemzetközi Munkaügyi Konferenciának egy egész részletes tervezete az aggkori és rokkantbiztositásról. Vájjon ez nem fontos kérdés? Hiszen már a múltban is, de különösen a mai egészen bizonytalan gazdasági helyzetben minden társadalmi osztály arra tÖrek» szik, hogy létét valamennyire biztosítsa arra az időre is, amikor akármilyen oknál fogva már nem tudja folytatni a kereső munkát. Hiszen köztudomású, hogy az állami alkalmazotti kategória, a városiak, a megyeházán lévők, sőt magánalkalmazottak egyes csoportjai is megteremtették — nagyon helyesen — a nyugdíjbiztositást. Ez szükséges is, mert aki egy életet tölt el termékeny munkában, annak joga van ahhoz, hogy öreg korában, amikor már nem tud dolgozni, vagy nem dolgozhat már, mert helyét át kell engednie az utána jövő generációnak, legalább kenyere legyen. Hát épen csak a munkásosztály az, amelynek erre nincs jogosultsága? Ha a munkás kiejti kezéből a kalapácsot, ha a terelmési harc területén megsebesül, vagy ha meghal és itt marad a családja, hát neki vagy a családjának ne volna joga ahhoz, hogy a társadalom egy darab kenyeret nyújtson felé és ezzel vigasztalja és biztosítsa létét, kárpótolja az elvesztett vagy megrokkant keresőért'? A Nemzetközi Munkaügyi Hivatal, amelyről tegnap Frühwirth Mátyás képviselőtársam dicsérő dithirambokat zengett, igen alaposan megfontolta ezt a kérdést és igen aprólékosan vizsgálódott, nagy anyagot halmozott össze, mielőtt az aggkori és rokkantbiztositás problémáját egyezménytervezetbe formálta és teljes lelkiismereti felelősséggel a törvényhozások elé terjesztette, hogy azt ratifikálják és egészítsék ki vele hiányos szociálpolitikai hálózatukat. Ugyebár méltóztatnak bölcsen tudni, hogy ez az egyezménytervezet sem került még törvényhozásunk elé. (Simon András:, Itt lesz! előkészitő stádiumban van.) Ilyen kérdésekkel nem lehet várni, mert ez napikérdés. Ezt sürgeti maga az élet, hiszen minden nap meghozza a maga rokkant seregét, sebesültseregét, meghozza a maga kiöregedett munkaképtelen munkásait. Ezekről valamiképen gondoskodni kell. Koldulásra és nagyon problematikus értékű magánjótékonyságra ezt a nagyon fontos társadalmi kérdést bizni nem lehet. Frühwirth Mátyás t. képviselőtársam hitörvényhozási intézkedéssel és okos gazdasági politikával nem lehet munkaalkalmat es kenyeret teremteni, a társadalom vállalja, azokat addig táplálja, ameddig számukra is megnyílik a munka lehetősége. A munkanélküliségnek, amely a magyar társadalmat igen alaposan megtépdeste, nem értünk a végére, csak egy kevés enyhülés mutatkozott az elmúlt hónapokban épen a szociáldemokrata részről sürgetett és szorgalmazott építkezések következtében. Megfelelő gyógyulási folyamat és egészséges állapot azonban még: korántsem konstatálható. Itt van a legújabb munkanélküliségi statisztika, amely szeptember hónapról szól és kimutatja, hogy szeptember végén a szakszervezetekben nyilvántartott munkanéküliek száma meghaladta a 10.000-et, pontosabban 10.332 volt, vagyis a szakszervezetekben szervezett munkások 6*9%-a. Ha a helyzet szeptemberben, a konjunktúra csúcspontján ilyen, méltóztatik elgondolni, hogy milyen lesz majd decemberben, januárban, februárban, amikor a konjunktúra még normális időkben is a mélypontra hanyatlik 1 ? És ilyen volt az elmúlt esztendőkben. Nem méltóztatott még a felett elgondolkozni nyugodt, higgadt percekben, hogy egy munkással, — aki hetek-hónapok óta nem tud kenyérhez, keresethez jutni, akinek otthon a maga túlszerény proletár hajlékában asszony és gyermek vagy több gyermek várja mindennap a boldogító jelentést arról, hogy talált-e munkát a családfő — mi történik, ha nem talál hetekig és hónapokig. Méltóztatott-e már azon gondolkodni, mit jelent ez? Eladogatják a berendezési tárgyakat, eladogatja és zálogba hurcolja az asszony a saját testéről vagy a gyermek testéről a ruhát, s a fehérneműt a szekrényből, ha még van benne. (Simon András: Hogyne, a kommün alatt különösen hallottunk ilyet: akkor vették ki a fehérneműt a szekrényből!) Igen? Méltóztatott már ezzel foglalkozni? Méltóztatott foglalkozni ennek várható lélektani következményeivel? (Simon András: Hogyne!) Méltóztatott azzal foglalkozni, hogy lélektanilag milyen helyzetbe kerül az ilyen család, nem is szólva a fizikai helyzetről, amely éhin* séget jelent, hogy lélektanilag milyen válságokon meery át egy ilyen család, amelynek kenyérkeresője hónapokig nem tud kereső munkához jutni? Már pedig, t. Képviselőház^ ez könnyen elérhető kérdés, hiszen a népjóléti ministerium foglalkozott vele, a ministeriumnak kész javaslat áll rendelkezésére, amelyet megtanácskoztak az érdekeltekkel. A ministerium generális sízaktanácskozást hivott össze, amely ezzel a kérdéssel foglalkozott és a népjóléti minister ur államtitkára szembeszállt az ellenálló kapitalizmussal és kimutatta, hogy a munkanélküliség esetére való biztositás kell, esedékes, szükséges, azt meg kell csinálni inkább ma, mint holnap. T. Ház, mi nem vagyunk ezen a téren úttörők. Nem kell attól félni, hogy valamely külföldi állam bennünket megró, mert túl megyünk a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal elgondolásán, vagy, mert lehetetlen állapotokat teremtünk és megnövesztjük a külföldi munkásság étvágyát. Különösen a munkaügyi biiztositás területén még messzire hátul, megdöbbentően hátul kullogunk, el vagyunk maradva a többi országtól, elmaradtunk a nyugattól, sőt elmaradtunk a Balkántól is. Ma már alig van állam a világon, amelynek ne volna a törvényben biztosított ilynemű szociálpolitikai intézménye,
