Képviselőházi napló, 1927. VI. kötet • 1927. június 22. - 1927. november 18.
Ülésnapok - 1927-79
'Az országgyűlés képviselőházának jelentése ugyancsak Vanczák János országgyűlési képviselő mentelmi ügyében. Az előadó urat illeti a szó! Nánássy Andor előadó: T. Képviselőház! A, budapesti kir. főügyészség Vanczák János országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kérte, mert a budapesti kir. büntetőtörvény szék megkeresése szerint ellene Gálócsy Árpád budapesti lakos feljelentésére a biróság .eljárást inditott. mivel a Népszava című politikai napilap 1925. évi március hó 15-iki számában »Közérdekű levelek« felirat alatt közétett cikk tartalma az 1914. évi XLI. te. 1. $-ába ütköző, 3. %-a. szerint minősülő sajtó utján elkövetett rágalmazás vétségének jelenségeit látszik feltüntetni. A cikk névtelenül jelent meg. A nyomozás során a szabadságvesztés büntetésének letöltése céljából a kir. országos gyűjtőfogházban fogvatartott Vanczák János felelős szerkesztő a hozzá intézett felhívásra a fogház ministeri biztosa előtt jegyzőkönyvbe foglalt azt a kijelentést tette, hogv a cikk szerzőjét megnevezni igy nem tudja, kéri, hogy a cikk szerzőjére vonatkozó nyilatkozatát szabadságának visszanyerése után tehesse meg, vagy nyújtson módot a rendőrség neki arra. hogy e célból a szerkesztőségben megjelenhessék. A bizottság megállapitotta, hogy a megkeresés illetékes hatóságtól érkezett, az összefüggés a vélelmezett bűncselekmény és nevezett képviselő személye között azonban kétséges, mert a cikk szerzőjének me«rállapitása tekintetében a nyomozó rendőrhatóság nem adta meg a módot, hogy a felelős szerkesztő azt megnevezhesse, zaklatás esetét látja fenforogni, miért is javasolja a t. Képviselőháznak, hogy Vanczák János országgyűlési képviselő mentelmi jos-át ez ügyben ne függessze fel. Elnök: Kivan valaki szólni 1 ? (Nem!) Ha senki nem kivan szólni, a vitát bezárom. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a mentelmi bizottság javaslatát elfogadni, igen vagy nemi (Igen!) A Ház a bizottság javaslatát elfogadta és Vanczák János országgyűlési képviselő mentelmi jogát ez ügyben nem függeszti fel. Következik a mentelmi bizottság 218. számú jelentése ugyancsak Vanczák János országgyűlési képviselő mentelmi ügyében. Az előadó urat illeti a szó! Nánássy Andor előadó: T. Képviselőház! Báró Prónay Pál budapesti lakos feljelentésére a biróság eljárást inditott a Népszava politikai napilap 1925. évi április 16—19, és 22. napján megjelent számában »Okolicsányi ellen László Andor meggyilkolása miatt is eljártak« továbbá »A magnoliafa csodája« felirat alatt közétett cikk tartalma miatt, amelyek az 1914. évi XLI. te. 1. ^-ában ütköző. 3. $-a szerint minősülő, sajtó utján elkövetett rágalmazás vétségének jelenségeit látszanak feltüntetni. Ezért a budapesti kir. főügyészség a budapesti kir. büntetőtörvényszék megkeresése alánján Vanczák János országgyűlési képviselő, felelős szerkesztő mentelmi jogának felfüggesztését kéri. A cikk Fényes László aláirásával jelent meg. aki a nyomozás során a szerző perrendszerű megállapítását kérte, ennélfogva a sajtójogi felelősség Vanczák János felelős s?,erkesztőt terheli. A bizottság megállapitotta, hogy a megkeresés illetékes hatóságtól érkezett, az összefüggés a vélelmezett bűncselekmény és nevezett képviselő személye között aaonban kétséKÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. VI. 79. ülése 1927 október 25-én s kedden, 119 ges, mert a nyomozó hatóság a cikk szerzőjének kinyomozása alkalmával a perendszerű eljárást elmulasztotta, zaklatás esete forog fenn, javasolja a t. Képviselőháznak, hogy Vanczák János képviselő mentelmi jogát ez ügyben ne függessze fel. Elnök: Kivan valaki szólni 1 ? (Nem!) Ha senki sem kivan szólni, a vitát bezárom. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a mentelmi bizottság javaslatát elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) A Ház elfogadta a mentelmi bizottság javaslatát, ennélfogva Vanczák János képviselő mentelmi jogát ez ügyben nem függeszti fel. Következik a mentelmi bizottság 219. számú jelentése, szintén Vanczák János országgyűlési képviselő mentelmi ügyében. Az előadó urat illeti a szó! Nánássy Andor előadó: T. Képviselőház! Az Országos Munkásbiztositó Pénztár a sérelmére sajtó útján elkövetett rágalmazás vétsége miatt feljelentést tett a Népszava politikai napilap felelős szerkesztője ellen, ennek ,a lapnak 1925. évi szeptember hó 24-iki számában »Szanatóriumi gyógykezelés fegyveres őrök fedezete alatt« feirat alatt közzétett cikk tartalma miatt. Ez a cikk az 1914 : XLI. te. 1. §-ába ütköző, s ugyanezen törvénycikk 3. §-a szerint minősülő sajtó útján elkövetett rágalmazás vétségének jelenségeit látszik feltüntetni, miért is a budapesti kir. főügyészség t a budapesti kir. büntetőtörvényszék megkeresése alapján nevezett képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kérte. A cikk névtelenül jelent meg. A nyomozás során a szabadságvesztés büntetésének letöltése céljából a kir országos gyűjtőfogházban fogságban lévő Vanczák János felelős szerkesztő a hozzáintézett felnivására a fogház ministeri biztosa előtt jegyzőkönyvbe foglalt azt a kijelentést tette, hogy a cikk szerzőjét csak a szerkesztőségben tudja megnevezni, kéri tehát, hogy a nyomozó hatóság eszközölje ki, hogy a szerkesztőségben megjelenhessék, vagy a szerző megnevezésének kötelezettsége halasztassék el arra az időre, amikor szabadságát visszanyeri. A bizottság megállapitotta, hogy a megkeresés illetékes hatóságtól érkezett, az összefüggés a vélelmezett bűncselekmény és nevezett képviselő személye között azonban kétséges, mert egyrészről a cikk szerzőjének megállapitása céljából lefolytatott rendőrségi nyomozás nélkülözi a perrendszerüséget, másrészről az Országos Munkásbiztositó Pénztár autonómiájának felfüggesztése folytán közintézmény jellegű lévén, csuoán felhatalmazásra kérheti az eljárás megindítását, ezt azonban a jelen esetben elmulasztotta, zaklatás esetét látja fenforogni, javasolja a t. Kénviselőháznak, hogy Vanczák János országgyűlési képviselő mentelmi jogát ez ügyben ne függessze fel. Elnök: Kivan valaki szólni? (Nem!) Ha senki sem kivan szólni, a vitát bezárom. Kérdem s, t. Házat, méltóztatik-e a mentelmi bizottság javaslatát elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) A Ház a mentelmi bizottság javaslatát elfogadta, te-hát Vanczák János képviselő mentelmi jogát ez ügyben nem függeszti fel. Következik a mentelmi bizottság 221. számú jelentése Peyer Károly országgyűlési képviselő mentelmi ügyébem Az előadó urat illeti a szó! Nánássy Andor előadó: T. Képviselőház! A budapesti kir. főügyészség a pestvidéki kir, büntetőtörvényszék megkeresése alapján Peyer Károly országgyűlési képviselő mentelmi jo22