Képviselőházi napló, 1927. VI. kötet • 1927. június 22. - 1927. november 18.

Ülésnapok - 1927-77

88 Az országgyűlés képviselőházának 77. tal a termelést megjavítani és felgyarapitani, mert akkor tényleg érvényesülhet a kereslet és a kínálat törvénye. Nagyobb lévén a kínálat, természetesen, mmüenki igénye könnyében kielég ülhet. JNagy hiba volt annakidején a kormányzat részéről, — akkor is elleneztem — hogy ±s-listára bocsátottakat készpénzzel elégítették ki. Ez a készpénz elveszett a tőzsdén, vagy vaiamikepen eitunt, és ezek az eieinek jórészt kénytelenek magukat a közvetitő kereskedelemre adni, amelyhez többnyire nem értenek. Drágán vásárolnak és drágán kénytelenek eladni, és mint improduktiv tényezők terhelik csak ugy a termeiot, mint a fogyasztót. Annakidején megtörténhetett volna, a végkielégítéssel, hogy például az áliam körül letelepítette volna az arra vaió elbocsátott fiatal tisztviselőket, azoknak egy-két hold földet vásárolt volna, házat épitettek volna rá. így azokból az összegekből a városok kerül kis iarm-városok keletkeztek voina, meiyek gyumöics-, baromti- és főzeléktermeiése elláthatta volna Budapest és más városok közönségét. Egészen mas lett voina a helyzet, mmt ma. Az oaa került intelligens publikum pedig nem sunytdt volna le, mert módjában lett volna a város közelsége következtében gyermekét ugy nevelni, ahogyan ő nevelkedett gyermekkorában. így le lett volna csapolva az intelligencia kenyér és napszám után futkosó jókora tömege, a városok pedig kaptak voina intelligens termelő-körzeteket, ameiyek rendszeres felhozatala biztositva lett volna. Bizom abban, hogy a kormány — amelyről meg vagyok győződve, hogy komolyan keresi a panaceákat a drágaságra — mindazt, ami felhangzott ma a Házban, és amit a szakértők az ankéton a kormány tudomására tudtak hozni, lelkiismeretesen megfontolás tárgyává teszi, és minden erővel azon lesz, hogy ezt a nagy szociális problémát megoldáshoz, vagy legalább is a megoldáshoz közelebb vigye. Kérem, a pártom nevében is, hogy ezt a gondot a lehető legsúlyosabb gondjának és leginkább szivügyének tekintse a kormány. (Helyeslés,) Elnök : Szólásra következik % Fitz Arthur jegyző : Marsehall Ferenc ! Marschall Ferenc : T. képviselőház ! Pillanatig sem áltatom magam azzal, hogy egy ötödik beszéddel, vagy szónoklattal a drágaság végtelenül fontos kérdésnek megoldásához hozzájárulni tudnék. A közönség ma egyáltalában nem beszédeket és nem parlamenti tárgyalásokat vár most, hanem erélyes és gyors cselekedeteket a kormány részéről. Én meg vagyok győződve arról, hogy az igen t. népjóléti minister urnák vaskezében jó kézben van ez az egész prbléma és hogy ő tűzzel, vassal ki fogja irtani azokat a visszaéléseket, amelyek e probléma körül mutatkoztak. A felmerülő félreértéseket pedig eloszlatva, s a nemzeti közvéleményt a megfelelő mederbe terelve, fel fogja azt világositani arról, hogy ebben a kérdésben mi az igazság. Ami mégis a mi részünkről is megállapítást igényel ez az, hogy a drágaság kérdését nem szabad politikai kérdéssé és nem szabad egyes csoportok kérdésévé tenni. A drágaság kérdése nem politikai kérdés, hanem gazdasági kérdés, (Malasits Géza: Az önök politikájának eredménye!) amely — amint az egyik t. felszólaló képviselő ur is mondotta — politikai kérdéssé csak akkor válik, ha azt azzá fejlesztik, vagy akkor válik politikai kérülése 1927 július 14-én, csütörtökön. déssé, ha a kormány intézkedéseinek elmulasztása folytán ez a pontikum beaii, ami természetesen az ország konszoiiaaciójat, a nemzet megéiüetését is veszélyezteti. iLiboen az tg esz kérdésben, — amint mondottam — a publikum tetteket és cselekedeteket vár, agitacióra itt nincs szükség, (Zaj a szétsőualoicLaton.) különösen nincs szükség aDban a vonatkozásban, hogy mi azt a minaennapi kényéiért küzdő szegény exisztenciát még jobban izgassuk, mert az izgul magától is, mert ő — monüom — tetteket es eseiekeueteket vár, hogy mindennapi és olcsó kenyerének biztosítását végre lassa. (Bródy Ernő: Szabad cselekedni!) Ebben a kérdésben fontos, hogy először a diagnózissal legyünk tisztában. A népjóléti minister ur ezen az utón halad, mert a terápiát csak akkor tuujaaikalniazou, ha egy megfelelő diagnózis birtokában van. A helyes diagnózist szolgaija az az ankét, amelyet a népjóléti minister ur kezdeményezett és tegnap meg is kezdett, nem azért, nogy ankétet tartson es ankéttel kitörölje a publikum szemét, hanem azért, hogy helyesen állapitsa meg azokat a tényezőket, azokat az okoüat, ameiyekuöi a drágaság mai alakja fakadt. Egyáltalában az egész probléma megoldása sokkal mélyebben fekvő okokban keresendő, mintsem azokban a jelszavakban, amelyeket az utóbbi időkben a közvéleményben elterjesztetek. Először xs van egy drágaság, amely mesterséges drágaság ; azután van az áraknak egy rezonabilis emelkedése, amit abból a szempontból, hogy a mezőgazdasági és az ipari cikkek közötti árdifferencia és diszparitás megszűnjék és elimináltassék, csak örömmel kell üdvözölni. Ebben a vonatkozásban csak az a baj, hogy a jövedelmi nivó emelkedése nem tartott lépést a rezonabilis áremelkedéssel. (Rassay Károly: Ez az!) Ami üldözendő, az a mesterséges drágaság és drágítás. A rezonabilis áremelkedéssel szemben azonban ne méltóztassék hatásos eszközöket kérni a kormánytól, mert az a kormánynak kötelessége, hogy a sokáig elhanyagolt mezőgazdasági árnivót végre erélyes eszközökkel és intézkedésekkel a világparitási árakhoz hozzásimitsa. (Ugy van! jobbfelől.) Semmiféle termelési ág tartósan nem kényszeríthető arra, hogy veszteséggel termeljen (Ugy van! jobbfelől.), márpedig a magyar mezőgazdaság éveken keresztül, a legutóbbi időkig is, veszteséggel termelt, veszteséges üzemek mellett kellett magas és drága adókat, állami és egyéb illetékeket fizetnie; ha most már megindult a folyamat, hogy az ipari, árindex és a mezőgazdasági árindex között egy bizonyos kiegyenlítődés álljon be, akkor ne méltóztassék a termelőt okolni. Igaz, hogy ez ebben a Házban nem is történt, de vannak hangok, amelyek a termelőt állitják oda bűnbakul, (Gaal Gaston: A gazda az áremelkedésből egy garast sem kap!) mert viszont nagyon igaza van az igen t. közbeszóló képviselő urnák, — hiszen ez megállapítható adötszerüleg, — hogy a termelő ebből abszolúte nem részesül. (Ugy van! jobbfelől. — Rassay Károly: Ki kapjál) Amikor 1926-ban az ipari indexszám 133, a mezőgazdasági indexszám 100-2% volt, akkor csak egészséges irányzatnak kell minősíteni azt a törekvést, hogy a két indexszám között ez a diszparitás megszűnjék. Sajnos, nem minden vonatkozásban látjuk ennek a diszparitásnak megszűnését. Különösen nem látjuk ezt az állatáraknál. Az állatáraknál van emelke-