Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-72

Az országgyűlés képviselőházának nyesen dolgozni. Ezt a minister ur ma nem koncedálja, esztendők mulva azonban a gyakorlati tapasztalatok alapjr- mák koneedálni fogja, erői meg vagyok győződve. De van egy másik hiba is, Hiba a biztosítottak és a biztositók szempontja, akik végtére mégis csak odaviszik a garasaikat, fizetnek, fentartják az intézményt. Ezekkel szemben a tisztviselő nem mint a Munkásbiztositó tisztviselője, nem mint a két érdekelt fél által fizetett tisztviselő áll, hanem mint egy magas ministeriumi tisztviselő, aki, ha akarja, hányaveti módon fogja kezelni a dolgokat. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Az a munkás, aki hozzá van szokva ahhoz, — és nem csak hozzá van szokva, de akinek szüksége is van arra — hogy a maga dolgát a Munkásbiztositó Pénztárnál gyorsan és közvetlenül intézze el, kénytelen lesz ott hajbókolni, kénytelen lesz a különböző címeket és rangokat megtanulni és mindenkinek megadni, ha például bemegy egy osztályvezetőhöz, aki ministeri tanácsos, azt méltóságos urazni. (Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Hát elvtársnak nem fogja nevezhetni, az bizonyos! — Zaj. — Ugy van!) Eddig sem nevezhette elvtársnak. Viszont legyen szabad hivatkoznom arra, hogy 1919 március 21-étől 1919 augusztus 5-éíg igen sokan olyanok címeztek bennünket elvtársaknak, (Felkiáltások a középen: Persze, mert akkor muszáj volt!) akiktől mi nem szivesen vettük és akik a minister úrhoz sokkal közelebb állnak, mint mihozzánk, (Vass józsef népjóléti és munkaügyi minister: Nem tudom, hogy kik azok!) Nem arról van szó, hogy elvtársnak címezzék; arról van szó, hogy jól kiszolgálják azt a munkást, amikor elmegy a maga igazát, jogát és igényeit keresni a pénztárhoz, hogy ne legyen kénytelen címeket és rangokat keresgélni és osztogatni és hogy ebből semmi hátránya ne származzék. (Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Ez nem komoly argumentáció!) Arról van szó, hogy baja ne legyen abból, ha nem a kijáró címen szólítja meg az illető tisztviselőt. (Hódossy Gedeon: Eddig is titkár urnák szólította!) Hogy mennyire igaz ez a tétel, bizonyltja az, hogy ez részben ma is megvan és igen nagy mértékben megvolt akkor, amikor a pénztár vezetését az önkormányzattól megfosztották és bevonult oda az uj rezsim. Azt megelőzőleg az önkormányzat korszakában mindenkit meghallgattak és kielégítettek, ha joga volt hozzá, ha pedig nem volt jogcíme, akkor emberségesen megmagyarázták neki, hogy nem lehetséges az, amit kér. Ekkor bevonult oda a bürokrácia, a fennhéjázás és ennek maradványai ma is megvannak. Ma a munkás nem mehet ugy be a Munkásbiztositó Pénztárba, mint a saját szociális intézményébe. (Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Még van maradvány, de azt majd kipucováljuk onnan!) Minister ur, én a röpülés és pucoválás teóriáját nem szivesen látom a szociális biztositással kapcsolatban. Sokkal szivesebben látok biztosítékokat nyújtó törvényes és rendszeres intézkedéseket, amelyek lehetetlenné teszik a bürokrácia túltengését és szükségtelenné teszik azt, hogy ott röpíteni és pucoválni kelljen. Nagyon jó, ha különösen ilyen kényes kérdésekre vonatkozó törvényeket ugy alkotunk, hogy ott se röpíteni, se pucoválni ne kelljen, hogy ott maga a törvény és a törvényes rendelkezés nyújtson megfelelő erkölcsi garanciát, biztosítékot arra, hogy ott megkapja mindenki a maga jogait, hogy ott mindenkinek kielégitik a maga igényeit, hogy ott senkivel sérelem nem történik, hogy ott sen••••m^M 72. ülése 1927 június 21-én, kedden. 499 kitől többet nem kivannak és kevesebbet nem adnak neki, mint amennyit a szabály előir. (Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Ezt akarjuk!) A másik kérdés, a fából vaskarika című elmélet már el van csépelve ebben a vitában, (Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Sőt meg is van cáfolva!) ahhoz tehát nem folyamodom. Meg kell állapitanom azonban, hogy lehetetlen állapot az, hogy közalkalmazottaknak minősitik a státust és az önkormányzattól igen messzefekvő kezekbe teszik le a kinevezési, kiválogatási jogot, viszont megfizettetik az önkormányzattal a tisztviselőt. Nagyon igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy jó, államosítsanak, hiszen ez a mai hatalmi helyzetből folyik, ezt ma meg tudják csinálni, mi ebben a pillanatban ezt visszaverni nem tudjuk, — reméljük azonban, hogy nem sok idő mulva szerencsésebb körülmények között, több megértéssel tárgyalhatunk majd szociális javaslatokat — de ha már államosítják a tisztviselőket és közalkalmazottaknak minősitik őket, akkor méltóztassanak átvenni a terheket is, akjíor tessék kimondani, hogy a tisztviselők közalkalmazottak, kinevezésük az államfőtől és a kormánytól függ, fizetésük pedig az állampénztárt terheli. Ebben van legalább is valami kis maradék logika, ha az intézményt magát el is rontja, ha az intézményt a maga határozott jellegéből ki is vetkőzteti, de logika van benne. T. i. aki parancsolni akar, az fizet is. Aki a tisztviselőket dirigálni, kinevezni és ide-oda tologatni akarja, az vállalja ennek anyagi terheit és konzekvenciáit is. Elnök: A képviselő ur beszédideje lejárt, kérem, szíveskedjék beszédét befejezni. Propper Sándor: Ebben az esetben ez nem áll fenn, igen t. minister ur és t. Képviselőházi Nekem az a nézetem, hogy ezt mégis jól kell valamennyire megváltoztatni és a szociális politikában és szociális intézményekben a szükséges megnyugvást létrehozni azáltal, hogy nem dobunk bele ilyen nagytömegű izgató anyagot a jövendő intézet működésébe, ezzel lehetetlenné téve az intézmény működését. Ezek az okok azok, amelyek arra késztetnek, hogy Györki Imre képviselőtársam javaslataihoz hozzájáruljak, kérve, hogy a képviselőház is tegye azokat magáévá. Elnök: Kivan valaki szólani? (Nem!) Ha szólni senki nem kivan, a vitát bezárom. A minister ur kivan nyilatkozni. Vass József népjóléti és munkaügyi minister: T. Ház! Az a vita, amely most e szakasz körül fejlődött, tulajdtnképen érdemben a korábbi szakaszoknál el volt már intézve és meg volt a csata viva. Ép azért rendkívül csodálkozom, hogy a szakasz ellen felszólalók méltóztattak kevésbé lovagias módon ugy beállítani a dolgot, mintha annak a ténynek, hogy a tisztviselők államosítása javasoltatik, semmi néven nevezendő, elfogadható oka nem adatott volna a kormány részéről. Nagyon világosan, őszintén beszéltem erről a kérdésről, amikor visszanyúlva pragmatikusan a multakba, megállapitottam, hogy az autonómiának a régebbi időkben, az autonómia életében egyetlen mérgező anyaga, egyetlen kérdése volt, amely körül folytonos harcok dúltak és ez a tisztviselők választásának kérdése. Párthatalmi kérdésekké tétetett minden egyes alkalommal a tisztviselőválasztás és mivel őszintén és becsületesen akarjuk, (Rothenstein Mór: Most is lesznek harcok, csak más természetűek!) hogy az autonómia nyugodtan végezhesse a reábizott