Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-71

Az országgyűlés képviselőházának Elnök: Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: Györki Imre! Györki Imre: T. Képviselőház! Az általá­nos vita során tett felszólalásomban már rá­mutattam arra, hogy a munkásbiztositás terü­letén és annak tudományos irodalma területén mennyire vitatott kérdés a centralizáció és decentralizáció kérdése. Hangoztattam, hogy azok, akik a munkásbiztositás gyakorlati kér­déseivel foglalkoztak, rámutattak arra, hogy a pénztárak azért voltak életképtelenek, mert az alacsony szolgáltatás és alacsony, járulék mellett az egyes pénztárak teljesen függetle­nek lévén egymástól, csupa kis, életképtelen pénztár volt, amelyek nem tudták a tagok egészségügyi ellátását olyan nivóra emelni, mint amilyent a kor követelményei akkor már megkivántak. Ezért volt az, hogy akkor, ami­kor az 1907-es törvényt megalkották, már a oentralisztikus álláspont jutott érvényre, amely azt tartotta céljának, hogy ezeket a különféle kis kerületi, vállalati, magánegyesületi beteg­segélyző pénztárakat egyesitse az Országos Munkásbiztositó Pénztár égisze alatt és mind­egyik csak a helyi teendők ellátását végezze el, ellenben a közegészségügynek abban a vonat­kozásában, amely az Országos Pénztár és a munkásbiztositás jogterületére vonatkozik, az egységes irányítást, az egységes elvek leszöge­zásét, a segélyek egyöntetű módon való meg­állapítását, a járulékok megállapítását maga az Országos Munkásbiztositó Pénztár lássa el. Sokan, akik ezzel a kérdéssel foglalkoz­tunk, hibáztattuk a centralizációnak azt a mód­ját, ahogyan az 1907-es törvényben megvolt, mert arra az álláspontra helyezkedtünk, hogyha az országos intézmény helyes, célszerű és jogos is, akkor sem szükséges odáig elmenni, hogy az egyes kerületi pénztárakból teljesen kiölje az önállóságot és azokat a helyi teendő­ket, amelyeket ott kellene ellátni, különösen ílgyelembevéve a takarékosság szempontjait, csak az általános szempontok szerint Ítéljék meg. Akik ezzel a kérdéssel foglalkoztunk, na­gyon jól tudjuk, hogy azt szokták mondani: az 1907-es törvény alapján a kerületi pénztárak nem egyebek, mint deficitgyüjtő állomásai az Országos Munkásbiztositó Pénztárnak. Ezért sokan voltak akkor, akik arra az álláspontra helyezkedtek, hogy bizonyos vagyonjogi, pénz­ügyi önállóságot és nagyobb függetlenséget kellene adni a kerületi pénztáraknak. Mégis he­lyes szempont volt az, ahogyan a törvény meg­csinálta, hogy ezeket összesitette, bár bizonyos mértékben tűimen t a centralizációnak azon a fogalmán, melyet mi a magunk részéről szük­ségesnek tartottunk. Ez a törvényjavaslat még tovább megy, nem a centralizáció felé, hanem, ellenkezőleg, most megint a decentralizációra törekszik és ez a törvényjavaslat ugyamazt igyekszik meg­valósitani, amit kárhoztattunk az 1891­es tör­vénynél, akkor, amikor különféle kategóriákra, különféle foglalkozási ágakra vonatozólag ki­vieszi a biztosítást az Országos Pénztár hatás­köréből és külön önálló biztositó intézet felál­lítását veszi tervbe. Ha megnézzük azt a taxá­ciót, amely a 93. $-ba;n megvan, akkor azt lát­juk, hogy a 2. pontban felsorolt M. kir. Állam­vasutak Betegségi Biztositó Intézete, a 3. pont­ban a közforgalmú magánvasutak betegségi biztosító intézetei, továbbá a 6., 7. pontban fel­sorolt intézmények az 1907-es törvény elgondo­lása és rendelkezése szerint az Országos Pénz­tár helyi szervei voltak. Ezen törvényes ren­delkezés értelmében azonban ezek külön önálló biztositó intézetek lesznek, ami annyit jelent, '.. ülése 1927 június 20-án, hétfőn. 469 hogy az Országos Pénztárnak összevont és együttvéve nagy erőt reprezentáló tömegéből ezeket kivonva, életképtelen lesz az Országos Munkásbiztositó Intézet isi, illetőleg erejében meg lesz csonkítva, ezek ia kisebb intézetek pe­dig egyenesen arra lesznek kárhoztatva, hogy csak minimális segélyszolgáltatásokat adjar nak, később pedig előreláthatólag semmit sem fognak adni. A közös intézmények felállítása bár tervbe van véve, ezen rendelkezés értelmé­ben is azonban ilyen életképtelen különálló in­tézményeknél ilyen közös intézményeket felál­lítani nem lehet. Ezért arra kérem a minister urat, hogy az üzemek olyan alkalmazottai részére, akiknek foglalkozása nem különbözik azok foglalkozá­sától, akik az Országos Munkásbiztositó Pénz­tárnak továbbra is tagjai maradnak, ne mél­tóztassék egy külön biztositó intézetet felállí­tani, hanem ezek is legyenek a Munkásbiztositó Pénztár tagjai vagy pedig ez az intézmény le­gyen az Országos Pénztár helyi szerve és igy önállóan láthassa el azokat a feladatokat, ame­lyeket a törvény értelmében el kell látnia. Visszaemlékezem arra az időre, amikor 1907-ben a Máv., továbbá az áliamvasuti gép­gyárak, a dohányjövedék és a hajózási egye­sületek alkalmazottainak biztosítási teendőit nagyon jól el tudták látni ezek a vállalati be­tegsegélyezési pénztárak. Nem látom tehát szükségét annak, hogy miért kell ezek részére külön biztositó intézetet felállitani és miért nem lehet megtartani azt a rendszert, amelyet az 1907. évi törvény megállapított"? Miért kell továbbra is megtartani azt a rendszert, ame­lyet az utóbbi években láttunk, hogy majdnem minden évben egy darabka húst szakítottak le az Országos Pénztár testéből és mint életkép­telen intézeteket, az Országos Pénztár hatás­köréből kivéve, akarja a népjóléti minister ur meghagyni őket. A 6. ponban van szabályozva, amit én leg­inkább hibáztatok, a bányatárspénztárak kér­dése. Teljesen érthetetlen, hogy miért kívánja a minister ur ezt a kérdést igy szabályozni. A bizottság elé került első javaslatban még olyan rendelkezés foglaltatott, hogy a bánya­társpénztárak nem lesznek külön biztositó in­tézetek, hanem azok az Országos Pénztár helyi szervei maradnak és ezt természetesnek is ta­lálom. Jelenleg azonban hogy fog alakulni a hely­zet? A bányavállalatnál alkalmazott munkások balestbiztositási szempontból az Országos Mun­kásbiztositó Pénztárnál lesznek biztosítva, a nyugbért az Országos Munkásbiztositó Pénz­tárból kapják, mig a legprimitívebb segélyszol­gáltatásokra vonatkozólag, a betegsegélybizto­sitás tekintetében ezeket a munkásokat az ön­álló biztositó intézetnél hagyja meg. Ez olyan épület lesz, amelynek alapépítménye nem lesz, mert e szerint az elgondolás szerint mindjárt a tetőnél kezdik az épületet emelni. Az alap min­dig a betegség elleni biztosításra épül fel és csak ezután következik a baleset-, a rokkant­ság- és aggkor esetére szóló biztositás, vala­mint a nyugbérbiztositás. A felépítmény az Országos Pénztár jogkörébe kerül, az alapépít­mény azonban . attól teljesen függetlenül a bányatárspénztárak hatáskörébe marad, ugyanis • itt kivánja a minister ur ezt a kérdést meg­oldani. Hosszadalmas volna a részletes vita során rámutatni arra, hogy mit jelent ez. Nagyon jól tudjuk, hogy mikép volt a bányák alkalmazot­tainak betegségi szempontból való ellátása biz­tosítva. Ez csapnivalóan rossz volt, a járulékok

Next

/
Oldalképek
Tartalom