Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-71

454 Az országgyűlés képviselőházának kezdést a bizottság szövegezésében fogadta el és a törlési inditványt elvetetté. A harmadik, negyedik és ötödik bekezdést senki meg nem támadta, azokat tehát elfoga­dottaknak jelentem ki. Következik a 61. §. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék azt felolvasni. Urbanics Kálmán jegyző (olvassa a 61. §-t.) — Gaal Gaston. Elnök: A képviselő ur nincs itt, töröltetik. Szólásra következik? Urbanics Kálmán jegyző: Györki Imre! Györki Imre: T. Ház! A betegség esetére való biztosítást szabályozó szakaszoknál rámu­tattunk arra, hogy a biztosítás felső határa, melyet a törvényjavaslat 3600 pengőben kivan megállapítani, sérelmes. Hangoztattam akkor, hogy azért sérelmes^ mert az 1907-es törvény rendelkezése szerint is 2400 korona volt a biz­tositás felső határa, később pedig a betegségi biztositásnál 1918 január 1-től 4800 koronában áilapittatott meg a felső határ. A törvényja­vaslat 61. §-a most 3600 pengőben kivánja meg­állapítani a balesetbiztosításnál figyelembe vehető legmagasabb javadalmazást. Ezt sérel­mesnek tartom azért, mert a fejlődés lehető­sége itt sincs megadva. Az 1907-ben megálla­pított 2400 koronával szemben megítélésem sze­rint és a korona vásárló erejének megfelelően a 3600 pengő már kevés. De különösnek kevés­nek kell ezt tartanom akkor, ha figyelembe veszem, hogy a lakásbérek felszabadítása ese­tén még fokozottabban emelkednek a megélhe­tési költségek, és ezek fokozatos emelkedésével a 3600 pengő egészen alacsony, bagatell összeg' lesz. Sajnos, én nem vagyok abban a kellemes helyzetben, hogy magamévá tegyem azt a teó­riát, melyet a betegségbiztosításnál a minis­ter úrtól hallottunk, aki visszanyúlt a 90 forin­tig, ennek vásárlóerejét vette figyelembe és vette zsinórmértékül. 90 forintról ma nem lehet beszélni; ma 3600 pengőről, illetőleg havi 300 pengőről kell beszélni s ennek vásárlóképessé­gét kell figyelembe venni (Vass József népjó­léti és munkaügyi minister: Azt vettem figye­lembe!) Ha pedig ezt vesszük figyelembe, akkor meg kell állapitanunk, hogy ez, nem ekviva­lens a 90 forinttal (Vass József népjóléti _és munkaügyi minister: De igen!) és a békeidőben megállapított 200 aranykoronával, melyet az 1907-es törvény is magában foglal. (Vass Jó­zsef népjóléti és munkaügyi minister: Töké letesen!) De méltóztassék figyelembe venni azt is, hogy a balesetbiztosításnál egészen más körül­ményekre kell tekintettel lenni, mint a beteg­ség esetére való biztositásnál. Mert a betegség esetére való biztosítás azt a célt szolgálja, hogyha valakinek az egészsége megrendül, akkor bizonyos időn át segélyben részesül és ennek alapján az átlagos napibérosztály 60%-át kapja az eddigi rendelkezés értelmében, a 29. naptól kezdve pedig 75%-át. A balesetnél azonban egészen máskép áll a helyzet. Bal­eseti kártalanításban az részesül, akinek mun­kaképessége csökken vagy — amint a törvény­javaslat^ mondja — akinek keresőképességében csökkenés áll be. Amig tehát időleges megbete­gedésről van szó, addig talán akceptálni lehet — bár fájdalommal — a 3600 pengőt. Mikor azonban a munkaképességben beálló végleges csökkenésről van szó, amelynek alapján az illető még a munkaképesség teljes elvesztése esetén sem kapja a 100%-os járadékot, hanem a törvényjavaslat rendelkezése értelmében csak 66 2 /3%-os járadékot, hanem a teljes keresetet 71. ülése 1927 június 20-án, hétfőn. először le kell szállítani 3600 pengőre s ennek a 66 2 /3%-át kell megállapítani. f Elismerem, hogy a törvényjavaslat 61. §-ának az a rendelkezése, amely 3600 pengőt állapit meg, mint a balesetbiztosításnál figye­lembe vehető legmagasabb összeget, haladás a mai állapottal szemben. Talán ez az egyetlen intézkedés, amelyre azt kell mondanom, hogy haladás. Ez azonban csak azt jelenti, hogy 1907 óta, illetőleg 1918 óta, amióta pénzünk vá­sárlóerejében olyan rohamos csökkenés állott be, a népjóléti minister ur elmulasztotta a pénz fokozatos romlásával egyidejűleg a baleset­biztosításnál figyelembe vehető összegeket állandóan emelni. Ha ezeket állandóan emelte volna, mint ahogy kellett volna emelnie, ak­kor ma nem lenne meg ez a diszparitás s ak­kor ma nem kellene megállapitanom, hogy ez haladást jelent. Éh tehát méltánytalannak és igazságtalan­nak tartom, hogy abból, hogy a népjóléti mi­nister ur a múltban a balesetbiztosítás kérdé­sének szabályozásánál bizonyos mulasztást kö­vetett el, mikor nem kisérte állandóan nyomon a korona értékcsökkenését, most azt a követ­keztetést vonják le, hogy 3600 pengőben kíván­ják megállapítani a balesetbiztosításnál figye­lembe vehető felső határt. Ezért azt a javaslatot terjesztem be, hogy a 3600 pengő helyett a biztosítás felső határa 4800 pengőben áliapittassék meg. Elnök: Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: Propper Sándor! Propper Sándor: T. Képviselőház! Györki t. képviselőtársunk javaslata mindenesetre kö­zelebb áll az igazsághoz és jobban szolgálja a társadalmi szolidarizmus elméletét, mint a ja­vaslat szövege, amely . nagyon szűkmarkúan 3600 pengőben állapítja meg a járadék alap­jául beszámitható keresetet. Helyesen állapí­totta meg Györki képviselőtársunk, hogy a be­tegség és balesetbiztosítás között az a nagy differencia mutatkozik, hogy a betegség, a vele járó kényelmetlenség és kellemetlenség s a be­tegsegélyezés is átmeneti jellegű. Akit vala­milyen betegség ér el és gyógykezelés alatt áll, az leküzdheti a betegséget, újra egészsé­ges, intakt emberré válhatik, újra egész em­berként jelenhet meg a termelésben és vissza­szerezheti mindazt a pozíciót, melyet beteg­sége alatt elveszített. Akit azonban olyan sú­lyos baleset ér, amely a munkaképességében tartós csökkenést okoz, azt valószínűleg az egész életen végigkíséri munkaképességének ez a csökkenése. Mármost tegyük fel, hogy az, akit baleset ér, évi 6000 pengő jövedelem felett rendelkezett, amely egyáltalában nem túlzott nagy szám, különösen ha a drágulás terén olyan lépésekkel haladunk tovább, mint eddig. Ha a lakásokat felszabadítják s a házbér­tőkét rászabadítják a lakókra, a bérlőkre, a drágaság oly mértékben fog előretörni, hogy a fizetések és bérek elmaradhatatlanul iga­zodni fognak a drágasághoz. A 6000 pengős vagy 4800 pengős évi kereset tehát a legközelebbi jövőben nem tartozik a lehetetlenségek közé, különösen egyes foglal­kozási ágaknál. Ha mármost az ilyen 4800 vagy 6000 pengős keresetű munkást vagy al­kalmazottat baleset éri, akkor a balesetbizto­sító intézet, csak 3600 pengőt vehet tudomásul és vehet alapul a járadék kiszámításnál. Ha azonban nem egészen tehetetlen, ha — mond­juk — 100%-os munkaképességcsökkenés érte, de nem tehetetlen, akkor is keresetének, ille­tőleg beszámitható javadalmazásának, a 3600

Next

/
Oldalképek
Tartalom