Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-71

Az országgyűlés képviselöházánah 71. ülése 1927 június 20-án, hétfőn. 451 Esztergályos János jegyző (olvassa a 48. szakaszt.) — Gaal Gaston! Gaal Gaston: T. Képviselőház! A 48. §-ra vonatkozó észrevételeimet röviden megtettem már az általános vita során iß. Tekintettel azonban ennek a szakasznak nagy fontosságára, szükségesnek tartom, hogy hozzászóljak ennek intézkedéseihez annyival is inkább, mert a népjóléti minister ur válaszában, amelyet az általános vita során elhangzott felszólalásomra adott, abszolúte nem terjeszkedett ki kritikám és felszólalásom tárgyi részére. Ennek folytán ennél a paragrafusnál szükségesnek tartom rámutatni arra, hogy azt a gondoskodást, amelyet az a paragrafus a pénztárba utaltak egy részével szemben követ, a magam részéről elégségesnek sem tartom, helyesnek sem tartom és a mezőgazdasági betegsegélyezéssel szemben határozott visszaesést látok benne. Méltóztassanak elolvasni az 1907 :XLV. tcnek azokat a rendelkezéseit, amelyek a mezőgazdát kötelezik a gazdasági cseléddel szemben való gyógykezelés tekintetében. Ez a törvény világosan kimondja (olvassa): »Ha maga a cseléd vagy az éves, illetőleg az állandóan alkalmazott szegődményes cselédnek vele élő felesége, vagy vele egy háztartásban élő 12 éven aluli gyermeke a szolgálatba belépés 15. napja után a szolgálati idő alatt megbetegszik, az orvosi gyógykezelés és az orvosszerek költségét, legfeljebb 45 napig, a gazda sajátjából tartoziK fedezni és a szükséges fuvart is ő tartozik adni, kivéve, ha a betegséget nyilvánvalóan a cseléd hibája, illetve a cseléd tagjának hibája okozta stb.« Mélyen t. Képviselőház! Én itt sok beszédet hallottam a legkülönbözőbb padokról. A felszólalók mindannyian keveslik azt a gondoskodást amjelyben .gyógykezelés tekintetében a. mezőgazdasági cseléd a gazda részéről részesül és mind ugy állították oda a kérdést, mintha a mezőgazdasági cseléd nem kapná meg az ápolásnak azt a mértékét, amelyet ez a törvényjavaslat az ipari és egyéb alkalmazottakra nézve életbeléptet. Először is a mezőgazdasági betegsegélyezés tekintetében konstatálni kivánom a, következőket. A betegsegélyezésnek egész költségét a gazda viseli, egyetlen egy fillért le nem vonhat a cseléd fizetéséből gyógykezeltetés .címén. Második, ami ezzel a javaslattal szemben az emiitett törvény javára fennáll, az, hogy a gazda a betegség egész idejére is köteles a cseléd fizetését teljes egészében kiadni. A harmadik, ami fennáll, hogy a gazda köteles a cselédnek vagy hozzátartozójának betegségét mi- ! nimálisan 45 napig gyógykezelttetni. A gyakorlat ezzel szemben pedig az, hogy nem 45 napig gyógykezelteti, mert akármilyen hosszú ideig beteg is a cseléd, praxisomban legalább nem tudok esetet, hogy betegség címén 45 napon túl ; bármely gazda felmondott volna cselédjének, holott ezzel szemben az előttünk fekvő 48. § a , következő rendelkezéseket tartalmazza,. Az 1. pont megállapítja azt, hogy csak abban az esetben terheli a biztosító intézetet ápolási kpltség a kórháziban vagy valami hasonló in- : tézetben. ha a beteget az intézet utalta be. A 3, bekezdés pedig azt mondja, hogy »a családtag kórházi (klinikai) ápolási költsége a biztositó intézetet legfeljebb négy héten át és csak abban az esetben terheli, ha az intézet a bete- j get beutalta.« Azt a tiszteletteljes kérdést vagyok bátor a minister úrhoz és általában azokhoz intézni, ; akik ezt a javaslatot pártolják, hogy mi fog történni -a beteggel, s mi fog történni annak családtagjával, ha a négy hét letelt! Mi fog történni pl. egy tífuszos beteggel? (Rothenstein Mór: Akkor kiteszik a kórházból!) És ennek a képviselő ur örül? (Rothenstein Mór: Dehogy!) Ha nem örül, nagyon örvendek, mert ón is abban az irányban kívánok felszólalni, hogy ezt a paragrafust méltótassanak ugy átváltoztatni, hogy legalább is addig a mértékig legyen a beteg gyógykezelés alatt, mint amilyen mértékben az a mezőgazdasági cselédek hozzátartozóinál megvan, (Helyeslés a szélsóbaloldaIon.) Követelhetem ezt annál is inkább ennél a törvényjavaslatnál, mert a beteg pénze is bemegy ebben az esetben a pénztárba, az alkalmazott is fizet, hozzájárul ehhez, amennyiben gazdája levonja és a nagyipari vállalatok pausáléban levonják akkor, amikor napszámot fizetnek; miután van arra megfelelő könyvelőjük, egyszerűen beszámitják ezt az alkalmazottnak. Joguk is van hozzá. Annak ellenére tehát, hogy itt a munkaadó csak a fele díjat fizeti, csak a fele terhet viseli, sokkal kevesebb ápolást biztositanak a betegnek, mint amennyit egy másik hasonló törvény biztosit a beteg mezőgazdasági munkásnak, amely törvény szerint az Összes költségeket a munkaadó fizeti, aki a cseléd fizetését is tartozik megadni s amellett 45 napig tartozik azt gyógykezeltetni. Én ezt a javaslatot alapjában véve rossznak tartom. Nézetem szerint ennek a legnagyobb hibája az, hogy nem azt a célt szolgálja. amely cél zászlajára van tűzve, hanem inkább mellékcélok szolgálatában áll, amikor feleslegesen olyan bürokratikus szerveket teremt, amelyek nélkül is sokkal jobban meg lehetne oldani az egész betegápolás kérdését, mint ahogy ez a javaslat ezt szolgálja. Én ennek a szakasznak a rendelkezéseit az előbb emiitett okoknál fogva a magam részéről el nem fogadhatom, mert azt tartom, hogy mellékcéloktól és adminisztratív költségektől és egyebektől eltekintve, ennek a törvényjavaslatnak csak egyetlenegy célja lehet, kizárólag csak az lehet a célja, hogy legalább olyan mértékig biztositsa ezt az osztályt betegség ellen, mint amilyen mértékben biztosítva vannak a mezőgazdasági cselédek. Én tehát tiszteletteljesen beterjesztem következő indítványomat (olvassa): »Méltóztassék a 48. § 3. bekezdésének harmadik sorában ezt a két szót: »négy héten« törölni és ezen szavak helyett a »45 napon« szavakat néltóztassék beiktatni.« (Helyeslés a szélsőbaloldaIon.) Ebben az esetben ez a bekezdés igy szólna (olvassa): »...legfeljebb 45 napon át és csak abban az esetben... stb. stb.« Tisztelettel kérem inditványom elfogadását. Elnök: Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Györki Imre! Györki Imre: T. Képviselőház! Teljes egészében magamévá teszem azt az indítványt, amelyet Gaal Gaston t, képviselőtársam a 48. § harmadik bekezdéséhez előterjesztett. Magam is kevésnek találom azt az időt, amelyet a törvényjavaslat ebben a szakaszban a családtagok kórházi ápolására vonatkozólag megállapít. A gyakorlati életben ugyanis tényleg az a helyzet — amint Rothenstein képviselőtársam közbekiáltás formájában mondotta — hogy a négyheti idő letelte után, amennyiben a hozzátartozók a családtag után az ápolási költségeket fizetni nem tudják, a kórházak rendszerint kényszeritik a hozzátartozókat, hogy a még ápolásra szoruló beteget vigyék el a kórházból,