Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-70

392 Az országgyűlés képviselőházának 70. ülése 1927 június 18-án, szombaton. hessen. (igen!) A Ház; megadta az engedélyt, tehát a képviselő ur folytathatja beszédét. Gaal Gaston: Ilyen kisebb ipar, amelyre én ezt a szakaszt rá tudom húzni, van más is, ott vau például a tejipar. Kis gazdaságokban is látom, hogy van a tejeskannákon kivül hűtőgépe, köpülőgépe, Separatora a parasztgazdának. Ezek mind kisebb mezőgazdasági gépek, amelyeket vagy kézi erő vei vagy villamoserővel hajtanak, hogy a gazdia saját maga által termelt tejét szállitóiképes és eladható állapotba hozza. Ennek a szakasznak alapján az itt dolgozókat is be lehet vonni a biztosításba. Tudnék egész sereg ilyen esetet fölsorolni, de nem akarom a Ház türelmével visszaélni. Arra akarok rámutatni, ami ebben a szakaszban a legsúlyosabb, legsérelmesebb. A kisgazdaságokban vagy a gazda maga végzi ezt a munkát vagy egy alkalmazottja, cselédje. A nagyobb mezőgazdasági iparoknál, amilyenek a szeszgyárak, a mezőgazdasági cukorgyárak, -— mert ezeket kétségtelenül nagyobb iparnak kell minősiteni — a munkák legnagyobb részét konvenciós emberek végzik. Az a gépész, aki a gépeket kezeli, a gazdaságnak konvenció« gépésze, az a bognár, aki az erdei iparban dolgozik, konvenciós bognár. Ezeket az alkalmazottakat a gazda a cselédtörvény értelmében úgyis köteles gyógykezeltetni, sőt ; nemcsak őket magukat, de családjukat, feleségüket és gyermeküket annak 17 éves koráig, hat héten keresztül. Ugyanezekre a mezőgazdasági alkalmazottakra nézve fennáll az a kötelezettsége is a gazdának, hogy a gépek mellett dolgozván az illetők, megfelelőképen baleset ellen is biztosítva legyenek. Méltóztassanak meggondolni, micsoda veszekedések, micsoda ellentétek és félreértések fognak itt keletkezni, hogyha ezt a szakaszt fönn méltóztatnak tartani. Emlékeztetem a mélyen t. Házat arra, hogy a mezőgazdasági gépészek kérdésében, a Munkáspénztárral mennyi ideig kellett veszekedniük a gazdáknak, amig keresztül lehetett verekedniök azt az álláspontot, hogy a mezőgazdasági gépész konvenciós gazdasági alkalmazott lévén, nem a Munkáspénztárhoz, hanem a Mezőgazdasági Balesetbiztositó Vállalathoz tartozik. Újra ezeknek akarjuk kitenni még a legkisebb faluban is a mezőgazdaságot? Ennek az egész szakasznak itt semmi értelme nincs, miután a cselédtörvény, azután a mezőgazdasági balesetbiztosításról szóló törvény világosan intézkedik mindezekre az alkalmazottakra — és merem állítani jobban intézkedik, mint ez a törvény, mert^ nem négyheti, hanem legalább is hatheti gyógykezelésre kötelezi a gazdát, nemcsak a munkás, hanem minden családtagjának gyógykezelésére. Miután pedig ez a pont csak kontroverziákra ad alkalmat, magát a célt abszolúte nem szolgálja, mert hiszen az a cél. amelyet elérni akarunk, a mezőgazdasági törvény utján már szabályoztatott, tisztelettel kérem a mélyen t. Házat, hogy ezt a felesleges pontot, a 15. pontot méltóztassanak a törvényjavaslatból kihagyni. Inditványozom tehát, hogy a 15. pont töröltessék. Azután ugyanennek a szakasznak a 18. pont után következő bekezdése a következőképen szól (olvassa): »A ministerium felhatalmazást kap, hogy a betegségi biztosítási kötelezettséget az első bekezdés 1—18. pontjában felsoroltakon felül egyéb vállalatokra, üzemekre, hivatalokra és foglalkozásokra rendelettel kiterjessze.« Hát én szeretem, ha a törvény tiszta és világos, szeretem, ha mindenkinek a jogköre meg van állapítva és nem szeretem az olyan szakaszokat, amelyek a jövő veszekedések melegágyai és csirái. Ez pedig megint egy ' olyan intézkedés, mert ennek alapján, ha valaki mindenáron akarja, kiterjeszkedhetik olyan terekre is, amelyeket különben maga ez a törvény is tilt. Ha ezt a szakaszt ilyen szárazon veszem, amint van, akkor én ennek alapján a mezőgazdaságot is bevonhatom ismert és ismeretlen vonatkozásaiban a törvényjavaslat alá, holott a 2. § világosan megmondja, hogy ez a törvény nem vonatkozik a mezőgazdaságra. (Rothenstein Mór: Elég baj!) Talán azért, mert ott jobb a helyzet a biztosítás tekintetében képviselő ur? A mezőgazdasági cselédeknek a betegség ellen való bizto-, sitása sokkal jobb, mint amit ez a törvényjavaslat tartalmaz. (Pronper Sándor: Dehogy! — Felkiáltások jobb felől: De igen!) Mert a gazda ingyen tartozik gyógykezeltetni cselédjét, nem vonhat le a fizetéséből egy garast sem, holott itt a munkaadónak joga van a biztosítási járulék felét követelni a munkástól. A mezőgazdasági cseléd ugy maga, mint felesége és minden gyermeke 14 éves koráig ingyen gyógyitandó a cselédtörvény értelmében, — amelyet, ha nem ismer a t. képviselő ur, méltóztassék elolvasni — és a betegsége idejére a fizetését is köteles a gazda kiadni, (Ugy van! jobbfelől.) nem foghatja le annak fizetését azon a címen, hogy az illető beteg volt és nem teljesíthetett szolgálatot. Ha tehát a kisemberek jóléte, üdvössége az, ami a képviselő ur lelkét meghatja, akkor csak azt kívánhatja a képviselő ur, vajha tudnának itt is olyan juttatást biztosítani az alkalmazottaknak, mint amilyent a mezőgazdasági cselédek számára gazdasági cselédekről szóló törvény biztosit. T. Képviselőház! Miután én nem szeretném, hogy ez a rendelkezés félreértésekre adhasson alkalmat, ahhoz egy pótlást vagyok bátor indítvány ózni. Megmaradna tehát a bekezdés teljes egészében, de az a következő mondatttal egészíttetnék ki (olvassa): »feltéve,, hogy azok a 2. §-ban felsorolt tiltó rendelkezések hatálya alá nem tartoznak.« Ha ezt hozzávesszük, akkor hivatkozunk a 2. §-ra, amelyben megvan mondva, hogy mely foglalkozási körök nem vonhatók a törvény alá. Ily módon félreértés nem lehet, a törvény tiszta és világos lesz. Tisztelettel kérem indítványaim elfogadását. Egyébként a szakaszt ezekkel a módosításokkal elfogadom. Elnök: Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: Kétyly Anna! Kéthly Anna: T. Képviselőház! A betegségi és baleseti kötelező biztositásnak a kiterjesztése ellen és mellett is a legutóbbi néhány napban épen elég szó hangzott el a Házban. Én azt hiszem, hogy egyetlenegy mondattal lehetne megmagyarázni a mi álláspontunkat, akik a minél szélesebb kiterjesztés mellett vagyunk, és ez az, hogy az egész országnak érdeke, hogy a dolgozók egészségesek legyenek, és az, hogy egészség*esek legyenek, sajnos, csak a biztositási kötelezettséggel érhető el. Ma a dolgozók, akik bérért dolgoznak, olyan nyomorúságban élnek, a drágaság annyira fojtogatja őket, hogy eszükbe sem juthat, hogy a kenyerükből egy darabot letörjenek és annak az árán gyógyszert vegyenek vagy orvost fizessenek. Hiszen láttak a legutóbbi hónapok eseményeit, amikor már a pengőátszámitásnál megindult a drágaság, amikor egészen egyszerűen 1000 koronát 10 fillérre, 10.000 koronát 1 pengőre számítottak át, a nélkül, hogy ez ellen bármi-