Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.
Ülésnapok - 1927-69
358 Az országgyűlés képviselőházának 69. ülése 1927 június 17-én } pénteken. elképzelni, milyen aránytalan, igazságtalan és helytelen a kérdésnek ilyetén módon való megoldása. (Homonnay Tivadar: És milyen lehet az az orvosi kezelés!) Arról nem is beszélek mert hiszen időbelileg, fizikailag sem birja ezt a munkát az illető orvos. s I ' (Az elnöki széket Puky Endre foglalja el.) A szabad orvosválasztás tehát ezidőszerint, bármennyire is hivének vallom magamat, kivihetetlen a feltornyosuló etikai és politikai inimorájlis akadályok miatt, mert a jelen pillanatban nem tudunk olyan megoldást találni, amellyel ezt a kérdést helyesebb és jobb mederbe terelhetnők. Pedig ez volna az egyetlen módi az orvos és a pénztári tag, a páciens közt fenálló régi viszony kiméi yitésére és a kölcsönös bizalom fentartására. Náilunk Magyarországon először a kötött orvosi rendszer állott fenn, és ennek alapján az alkalmazott orvosok fizetéseit a Munkásbiztositó Közlöny 1911 április 1-én megjelent számában közzétett illetményszabályzat-tervezet és mellékletei szabályozták. Sajnos, a pénztár sohasem gondoskodott önmagától a folytonosan, de különösen a háború alatt emelkedő drágaság arányában a fizetések önkéntes, megfelelő rendezéséről, ezt mindig az Orvosszövetség, mint érdekképviseleti szerv intervenciója tette. Ez eredményezte azután az,t az áldatlan küzdelmet, amely a pénztáx vezetősége és az orvosok között fennállott. Ha a pénztár vezetősége a, Munkaügyi Szemléiben kiadott cikkben azt mondja, hogy (olvassa): »Hangsúlyozottan elismerjük a pénztárak részéről az orvosi munka rendkívüli értékéit; elismerjük azt is, hogy az orvosi működés épen azért mert megbecsülhetetlen értéknek, az emberi életnek éls egészségnek megmentéséért és védelméért küzd-, maga is megbecsülhetetlen és kellőképen fel nem értélkelhető,« ezáltal elismeri az orvosi társadalomnak jogos követeléseit. Hangsúlyozom, hogy jogos követeléseit, mert itt csiak azokért vagyok hajlandó magamat exponálni. De akkor egyenesen hibáztatnom kell a pénztárt, miért nem cselekedett annakidején igy, miért nem rendezte az orvosi honorárium kérdéséit maga is spontán, miért várta meg mindig, mig az érdekképviselet pressziót fejt ki ebben a kérdésben. Mert, hogy az Orszálgos Orvosszövetségnek ma ebben a kérdésben olyan nagy súlya van, ennek az az oka, hogy súlyát és hatalmát tisztán a pénztár vezetősége tette naggyá. De a sokat dicsért régi autonómia is felelős ezért, mert a szociális érzék e kérdésekben annakidején nem volt meg benne sem s itt ismét hivatkozom Györki képviselőtársamra, aki büszkén mondotta, hogy a szociáldemokrata párt szállott mindig sikra az orvosi érdekekért. Igaz, megtette ezt akkor, amikor ellenzéki álláspontot foglalt el, de amikor hatalmon volt, akkor sohasem képviselte ezeket az érdekeket. Bocsásson meg t. képviselőtársam, aki tagja volt az autonómiának, képviselőtársam is és önök valamennyien tagjai voltak az önkormányzat valamilyen formájának, önök jobban ismerik ezeket a kérdéseket, de az Orvosszövetség régi annalesei bizonyitják, hoigy igenis, az önkormányzat is nagyon gyakran szembefordult az orvossal és az orvos érdekeit nem védte meg, mert ha megvédte volna, akkor nem lettek volna abban az időben is nehézségek és kellemetlenségek az orvosi honoráriumok kérdésében. (Rothenstein Mór: Mért az Állami Hivatal akadályokat görditett eléje.) Dehogy az Állami Hivatal! Az Állami Hivatalnak semmi szava nem volt. Képviselőtársaim közül közbeszólás alakjában sokan orvosi sztrájkról tettek itt emlitést. Ezzel szemben kénytelen vagyok megállapítani azt, hogy orvosi sztrájk sohasem volt ebben az értelemben, legfeljebb passzivitás a Pénztár vezetőségével szemben, de nem a betegekkel szemben, akiknek orvosi ellátása sohasem szenvedett csorbát. (Dréhr Imre: A táppénzutalványt nem adták le.) A; táppénzutalványozást a Pénztár végezte! (Dréhr Imre: Az orvosnak kell kiállitani a% utalványt! — Éhn Kálmán: Az más, mint a gyógyitás!) A betegek ellátása sohasem szenvedett csorbát, mert a betegeket minden alkalommal ellátták az orvosok. Passzivitás a Pénztárral szemben volt, és a Pénztárnak ezt a kérdést másként kellett volna eliminálnia. (Dréhr Imre: A munkások nem kapták, mert nem kaphatták meg a táppénzt! Ez csak nem szociális érzékre valló felfogás! — Éhn Kálmán: De a, gyógykezelést megkapták!) Az orvosok szociális helyzetéről való gondoskodás hiányának lett következménye azután az, hogy a folytonos elégedetlenkedő pénztári orvosi karnak élére állott az Orvosszövetság s azután 1924-ben áttért a kollektiv szerződési rendszerre, mert igy akar védekezni egyrészt a pénz devalvációja ellen, másrészt pedig a nehéz orvosi megélhetési viszonyok ellen is. Az 1924-ben kötött orvosi szerződésben, valamint az ezt megujitó szerződésekben is az Országos Orvosszövetség garantálta az orvosi ellátást, jóságát és megfelelő voltát. Az orvosok díjazására egy, a járulék-jövedelemhez igazodó és annak százalékában kifejezésre jutó tömeg fordíttatott ; ez legutóbb 12%-ra emelkedett fel. Az bizonyos, hogy ez sem igazságos, mert amikor csökken az, ipari munka, akkor csökken a járulékjövedelem és igy csökken természetesen az orvosi tömeg is. A gazdasági helyzet romlásával ez be is következett. Ez természetesen már fájdalmasan érintette az orvosi kart és teljesen igazat adok a pénztár vezetőségének, amikor erre felhivta az Országos Orvosszövetség figyelmét, amikor ezt a szerződést megkötötte.. Neki kellett volna tehát gondoskodnia a bekövetkező anomáliák eliminálásáról. Az Orvosszövetség akkor ugy kívánt erről gondoskodni, hogy egy országos alap létesítésével majd kiegyenlíti a túlnagy különbségeket. Mi okból, nem tudom, de ténylegesen ez nem következett be és ez eredményezte, hogy az orvosi honoráriumok kérdésében, a felosztás, tekintetében magával az oryostanácosal szemben is bizonyos animozitás állott be. A tömeg felosztását maguk az orvosok végezték az, orvosi tanácsok utján. Igazságtalanul ós olyan krassz ellentétek voltak, hogy míg egyesek tényelegesen magas 25—30 milliós dotációval rendelkeztek, addig a robotos kezelőorvos 6—800.000 koronáért dolgozott havonként. Senki sem ellenőrizte, sem a pénztár, sem a Szövetség. Épen a Magyar Orvosok Nemzeti Egyesülete — amelyet Propper képviselőtársam aposztrofált azzal, hogyha ez nem avatkozott volna be, a pénztár teljesen rendbe volna és az orvosok meg volnának elégedve — beavatkozására történt az, hogy azok az ellentétek, amelyek voltak, tulaj donképen kiegyenlitést nyertek és épen a budapesti Orvosszövetségnek az ő megbízásukból tartott választmányi ülésén csekélységem volt az, aki ugy a Szövetségben, mint a ministeriumban követeltem ezeknek az ügyeknek rendezését. Amikor a