Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-58

24: Az országgyűlés képviselőházának megtörténik, akkor majd 1935 és 1940 között, amikor Európa történelme döntő fontosságú időponthoz jut, abban a helyzetben leszünk, hogy hallathassuk szavunkat és végre elismertessük jogainkat.« Én erre a hipertrofikus beszédre azzal felelek, hogy az az ország, amelynek feje ilyen harcias beszédet mond, háborúra készül és bennünket adandó alkalommal belehurcol a háborúba, amely háborúból pedig mi nem kérünk, mert a háborúból nekünk elég volt és mert jelszavunk az: soha többé háborút! Ennélfogva, mert Olaszország háborúra készül és adandó alkalommal hajlamos arra, hogy megtámadja szomszédai?, már ezért sem bízunk benne. (Bogya János: Majd ha meglesz az integer Magyarország, mi is elfoglaljuk ezt az álláspontot!) Én tárgyilagossággal kifejtettem azokat az okokat, amelyek miatt mi nem biznnk Olaszországban és nem bizunk abban a barátsági szerződésben, amelyet az urak olyan nagyszerű vívmányként állítanak az ország elé és mint olyant állítanak oda, amely hivatva van és alkalmas Magyarországot mai izolált helyzetéből kiemelni. Mi Mussolini kezében csak ütőkártya vagyunk, amellyel akkor üt oda, amikor neki jól esik. Hogy reánknézve ennek milyen konzekvenciái lesznek, ebben a tekintetben Mussolini — ahogy őt ismerem — nem csinál magának lelkiismeretfurdalást. Néhány szót kell még szólnom arról, amit Bogya t. képviselő ur mondott, amikor pár perc előtt dicshimnuszt zengett a fasizmusról. Mindenekelőtt egyet kívánok megállapítani. Olaszországban amikor Mussolini fellépett, nem volt szocialista kormányzat, sőt a szocialisták nem is voltak kormányon, sőt — hogy a történeti igazsághoz hű legyek — az egész fasizmus nem is a szocialisták ellen irányul. Egész higgadtan megmondom, mi ellen irányul. Az olasz kapitalizmus két hordozója, az ipari- és mezőgazdasági kapitalizmus, a nagybirtok volt érdekelve a fasizmusban. Nézzük meg mindenekelőtt a nagybirtok helyzetét. Méltóztatnak tudni, hogy már a háború előtt jóval Olaszországban igen erős szövetkezeti mozgalom virult. Ez a szövetkezeti mozgalom nemcsak abból állott, hogy boltokat nyitott és árukat bocsátott forgalomba, tehát nemcsak detail-szövetkezetü mozgalom volt, hanem erős termelőszövetkezeti mozgalom is volt. Méltóztatnak tudni, hogy a bérlőszövetkezetek menynyire kiterjedtek különösen az apuliai tartományban. Ezek a szövetkezetek megerősödtek és természetesen a háború után még inkább elszaporodtak és hovatovább veszélyeztették a nagybirtokosok érdekeit, mert hiszen szövetkezeti alapon mivelték a földet, szövetkezeti alapon értékesítették a terményeket s nem tették ki a börze játékának és így természetes, nagyban sértették a nagybirtokosok érdekeit. A nagybirtokosoknak tehát minden gazdásági érdeke azt parancsolta, hogy ezeket a szövetkezeteket valahogyan tönkrezuzzák. Ezek mellett a mezőgazdasági szövetkezetek mellett alakultak Olaszországban termelőszövetkezetek is éspedig — ami igen érdekes — a katholikus papság vezetése mellett. Építőmunkások álltak össze és a háború után minden országba mutatkozó lakáshiány enyhitésére építési szövetkezeteket csináltak. Ezekkel az építkezési szövetkezetekkel azután a városi képviselőtestületek révén meglehetősen munkához jutottak az émtőmesterek. tehát az építkezési vállalkozóknál lényegesebben olcsóbban vállaltak munkát iés azt 58. ülése 1927 május 31-én, kedden. nagyszerűen elvégezték. Az építési vállalkozók tehát nem valami jó szemmel nézték ezeknek a szövetkezeteknek a működését. Adva volt tehát a fasisztaellenes csoportnak másik komponense: az építkezési vállalkozók. A hangulat tehát ugy a kereskedők körében, a fogyasztási szövetkezetek nagy elterjedése miatt, mint a nagybirtokosok körében a bérlő és termelő szövetkezetek miatt, valamint a vállalkozók körében az ipari termelési szövetkezetek miatt épen elég erős volt, ezen szövetkezetek ellen. (Huszár Károly: Egy kis kommunizálás is volt közben !) Erre is rátérek és pedig teljes tárgyilagossággal, amint azt emiitettem. Marad vissza a gyáripari munkásság. Mondottam, hogy Olaszországban a háború után egy meglehetősen szélsőséges — mint egész Európában — lendület volt tapasztalható. Ennek a lendületnek a hatása alatt a munkások szervezkedtek, s miután az állítólagosán liberális olasz állam semmiféle szociálpolitikai intézkedést nem tett a munkások érdekében, — minthogy a háborúból hazatértek kellő elhelyezéséről nem gondoskodott, hanem magukra hagyta őket — természetes, hogy ezek magukra maradván, odavetették magukat, ahoanan segítséget véltek kapni. így azután kialakult ott is egy erős kommunista-párt, amely hiveit direkt akcióra buzdította az állítólagos forradalom továbbvitelére, így történt azután, hogy Turinban és Milanóban egyes gyárakat elfoglaltak a munkások, mint ahogy az nálunk 1918-ban, rögtön az összeomlás után történt. Ameddig az ipari tőke nem volt megtámadva, ameddig a nemzetközi kapitalizmus nem érezte ellenfeleinek nyomását, addig nem. mozdult. Amint azonban érezte, azonnal lábraállt, és miután nekiállt a legtöbb pénz rendelkezésére, természetesen a pénzével alátámasztotta azt a mozgalmat, amelyet a nagybirtokosok, a kereskedők és az iparosok — akik a szövetkezetekre haragudtak — tápláltak, s a kapitalizmus pénzével megindult a Marcia su Koma, amelynek eredménye volt a fasiszta állam létrehozatala. Nem szabad azonban elfelejteni egy körülményt és beszélni kell erről, mert erről kötetek beszélnek. Nem én, hanem egy teljesen semleges testület, a nemzetközi szövetkezeti szövetség vizsgálta meg ezeket a dolgokat s állapította meg, hogy a fasiszták a munkásotthonok ezreit pusztították el, és pedig nemcsak a nemzetközi szocialista munkásmozgalom által alapitott intézményeket, hanem a popolarik, a katholikusok által alapított intézményeket is elpusztították és felperzselték. Az olasz^ földmivelők termelőszövetkezeteinek virágzó telepeit tönkretették; teherautóval menve faluról-falura, mindent elpusztítottak. S amikor már mindent tönkretetteli, mindent kiéltek s amikor fegyveres erővel letörték azt a mozgalmat, amely hivatva lett volna, Olaszország szegény népét feljebb emelni, akkor ráfeküdtek az államra és .lehetetlenné tették minden más pártnak exiszteneiáját és működését. Ameddig Olaszországban rombolni kellett, ameddig a meglevő javakat pusztitani kellett, — s mindazt el kellett pusztitani, amit a munkásmozgalom évtizedek munkájával kitermelt — a fasiszták nagyszerűt produkáltak, — az ő szempontjukból. De amikor teremteni kell, akkor már nehezebb az ügy. Senkit se tévesszen meg az urak közül a Carta di Labora. Mert azt csak olvasni kell és praktikus embernek kell lenni, hogy lássa az ember, hogy az micsoda hatalmas blöff, hogy azt valósággal átültetni