Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-68

'Az országgyűlés képviselőházának ( hogy a szociáldemokrata párt volt többségben a munkásbiztositó pénztárakban — kidobtak azért, mert nem voltak a párt hivei. (Farkas István: Sehol sem!) Ez aligha történhetett meg, mert nem tudták volna pótolni őket, hiszen akkor közöttünk nem volt szociáldemo!krata, máskülönben pedig meglehetősen megértettük egymást. Azt azonban ki kell jelentenem, hogy nagyon sok jelét láttam már akkor is a pártpolitikai szempontoknak. A választott b Íróságnak évekemi át tagja voltam, és mint ilyet, sokszor behívtak a bírósághoz. A munkások, akik különféle panaszokkal jöttek oda, — hogy fürdőt nem kaptak, vagy valami pótszert, vagy f ogkészitést, ami miatt appelláltak — mind azt mondották, azért nem kaptam meg, mert nem vagyok tagja a szervezetnek. (Farkas István: Soha!) Annyiszor hallottam ezt, hogy végre is valami igazságnak kell lenni ebben a dologban. Nem tudom, a túloldali t. képviselőtársaim tudnak-e arról, hogy amikor 1914-ben a kereskedelmi tárca keretébe tartozott a munkásbiztositó pénztán és a költségvetés keretében tárgyalták a munkásbiztositó pénztár viszonyát, akkor is erős kifakadások voltak, hogy tulajdcmképen az egy párt befolyása alatt áll, Gróf Tisza István akkori miniszterelnököt meg is támadták itt a folyosón, hogy hogyan tűri azt, hogy ott ilyen viszonyok vannak? Azt mo|ndotta rá: hagyjatok békét, az az ő palamentjük, had beszéljék ki magukat, ide én nem ereszteni Őket. Most megfordult a kocka, most már belül vannak a parlamentben a szociáldemokrata képviselő urak, tehát itt kibeszélhetik magúikat, a munkásbiztositóban viszont, legyünk képviselve mindannyian, pártkülönbség nélkül. (Helyeslés.) Ott ugyanis nincs egyéb dolgunk nekünk, mint annak a nagyon fontos érdeknek ellátása,, hosrv a rászorulókat segítsük és talpraállitsuk. (Helyeslés.) Mi, orvosok, akárhogyan támadnak is bennünket, ebből a szociális érzésből nem tudunk kivetkőzni. Ezt nem tudjuk elfelejteni soha. mert mi látjuk azt a legnagyobb szerencsétlenséget, amely ott van, amikor megbetegedik valaki, aki szegény is. Mert ha szegény valaki, de egészséges és van munkás karja s dolgozhatik, az még nem szerencsétlen. Be amikor

1 nem is dolgozhatik és másnapra a betevő falatja sincs meg sem neki, sem a családfának, az már óriási szerencsétlenség. (Igaz! Upy van!) Mi, orvosok, ezt nagyon gyakran láttuk, ebből kifolyólag az 1907. évi XIX. törvénycikket örömmel üdvözöltük, amely segit azokon, akik, amikor betegek, nem kapják a fizetésüket. Sőt tovább mennék. Mi orvosok látjuk még azoikat az eseteket is, amikor a fizetést még megkapják, amikori betegek, de a fizetés csak annyi, hogy csupán a legszükségesebbet pótolta a betegségük alatt, a magasabb fizetéssel birok íizotoban, akik az orvost már meg tudják fizetni, fizessék meg, s ne vegyék tőlünk rossz néven, ha mi azt mondjuk, hogy ez már az orvosi kar létérdekébe vág és az orvosoknak életkérdése. Propper Sándor képviselőtársam ma délelőtt azt mondotta, hogy mi orvosok úgyszólván háborút folytattunk 1891-ben vagy mikor a biztosítás felemelése ellen. Ebben van valami, de nem a megfelelő felemelés ellen harcoltunk, hogy a szegények ne jussanak hozzá, csak az ellen, hogy olyanok ne vegyék igénybe, akik máskép is meg tudják az orvost fizetni. Végeredményben méltánytalanság az orívoSokkal szemben az, hölgy olyanokat vesznek be a biztosításra kötelezettek közé, akik az orvost meg 8. ülése 1927 június 15-én, szerdán. 325 tudják fizetni. Szerintünk 3000 pengő volna ez a határ, a javaslat szerint pedig 3600. Mi már ezt is sokiniak tartjuk, meirjt az orvosok megélhetése ezzel már meg van támadva. Az orvosok érdeke ez és ez ellen, ha nem is tiltakozom, legalább is nem vettük rossz néven, amikor azt mojndotta. hogy a bizottság a 4800 pengőt akarta megállapitani, mint határt, azonban az orvos, aki a szervezeti mozgalmakban^ a biztositás szociális szempontjai iránt nem tanúsít mindenesetre a saját jól felfogott érdekét képviselő megértést, mesterségesen^ nagyranevelt hangulatokkal a biztositás iránti ellenséges érzület árjába sodortatott. Ez azt jelentené, hogy miután az orvosi kaimesterségesen fel volt ez ellen izgatva, a bizottság azért nem javasolta a 4800 pengőt és azért állapította meg a határt csak 3600 pengőben. Mi a 3600 pengőt is sokalljuk:, természetesen a 4800 pengőt még inkább sokalltuk volna, de azt mégsem lehet mondani, hogy mesterséges izgatással lehet ilyeneket elérni. Másutt is vannak azonban olyan kijelentések, hogy a méltányos megoldás szembetalálta magát az orvosi körök egy részének már emiitett izgalmával. Ez nem felel meg a tényeknek. Délelőtt Éhn Kálmán t. képviselőtársam kifejtette, hogy az orvosi kar mégis sokkal intelligensebb testület, amely annyi tapasztalaton ment keresztül és annyira megedződött az élet viharaiban, hogy nem ül fel könnyen holmi bujtogatásnak, hanem nagyon alaposan meggondolja, hogy mit tegyen és mit ne tegyen. Amikor az orvosok százai összegyűltek itt Budapesten kongresszusra, nem kiméivé fáradságot, időt és költséget, hogy ebben a kérdésben határozzanak, az nem egyszerű izgatásra történt, hanem történt azért, mert érzik, hogy itt az orvosok létérdeke forog kockán. Amikor határoztak ebben a kérdésben és amikor kérték a képviselőház minden egyes tagját memorandumukban, akkor ezt ne méltóztassék ngy venni, hjgy ez izgatás eredménye, hanem hogy ez igenis, jól megfontolt önvédelmi harc, amellyel számolni kell. Az orvosok érdekében el kell mondanom még azt a veszedelmet, hogy ma a biztositás terén valóságos láz uralkodik. Példának hozom fel az Ügyvédi Kamarát. 1926 október 28-ikán gyűlést tartott az Ügyvédi Kamara, amely ülésen a következő határozati javaslatot fogadták el (olvassa): „... a kötelező betegsegélyzés kérdését általános kari érdeknek tartja, és felkéri a Kamara elnökségét, állapítsa meg azokat a feltételeket, amelyek mellett az ügyvédi kar, valamint az irodai személyzet és az ügyvédi háztartási alkalmazottak részére megalakítható lenne egy betegsegélyző intézet, amely az ügyvédi kar igényeinek és teljesítőképességének megfelelne". Ebben az érdekes az, hogy az ügyvéd urak nem tudják, hogy a háztartási alkalmazottak már tagjai a betegsegélyző pénztárnak, és ők a maguk részére meg akarják ezt a pénztárt alakítani. Járványszerü tünet az, amikor már egy olyan önálló keresettel bíró testület is, ^mint az ügyvéd urak testülete, ilyen betegsegélyzőt akar alakítani. Miért ne keltené fel ez az orvosok aggályát és az ellenállást, ha már ilyen testület is ilyen kérdésekkel foglalkozik? Más dologban, a gyógyszerek, vagy a kórházi költségek, vagy az önvédelmi eszközök tekintetében, vagy a fűtést és étkezést illetőleg nem kívánják a betegsegélyző tagok, hogy olcsóbban kapják az anyagot és