Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-68

312 Az országgyűlés képviselőházának 68. ülése 1927 június 15-én, szerdán. Kifogásolnom kell azután a 154. %-t, amely az üzemi baleset bejelentésére vonatkozik. Itt a bürökráciának oly szép bokrétáját méltóztatnak megalkotni, hogy a bürokráciát különben is nagyon kedvelők lelke a gyönyörtől szabadon dagadozhat. A munkaadó minden üzemi balesetről, amely neki vagy megbizottjárnak tudomására jutott, huszonnégy órán belül az üzem helyére illetékes elsőfokú rendőrhatóságnál és az Országos Munkásbiztositó üzemhelyére illetékes kerületi pénztárnál, továbbá az illetékes kerületi iparfelügyelőnél jelentést tenni köteles. Három helyre kell tehát jelenteni egy és ugyanazt a dolgot oly embereknek, akiknek ennél okosabb dolguk van. Nem tehetek róla, akár az ipart nézem, akár a mezőgazdaságot, én ugy fogom fel, hogy az üzemvezető tulajdonosnak vagy megbízott alkalmazottjának nem az a dolga, hogy három különböző bürokrata intézménynél jelentgessen ilyen dolgokat. Nézetem szerint tökéletesen eleget tett a törvény intencióinak akkor, amikor a Munkásbiztositó Pénztárnak bejelentette. Ha azután szükséges, hogy erről egyéb hatóságok is tudomást vegyenek, tessék annak a pénztárnak, amelynek — később majd rá fogok térni — elég alkalmazottja lesz, a társhatóságokat, testvérhatóságokat értesiteni, nem pedig azt a nyomorult dolgozót, aki akár a kezével, akár az agyvelejével dolgozik, ilyen bürokratikus intézkedésekre rákényszeríteni. (Vass József népjóléti és munkaügyi minister: A bűnvádi eljárás megindítása okából!) Kifogásolnom kell a 153. §-nak a megindítandó vizsgálatra vonatkozó intézkedését. E szakasz szerint az előbb szabályszerüleg bejelentett balesetet, amelynél a balesetbiztositót előreláthatólag terhelő kártalanítási igény következik, rendszerint a baleset szinhelyén, lehetőleg sürgősen meg kell vizsgálni. A vizsgálat idejéről a sérültet,_ illetőleg a meghalt legközelebbi hozzátartozóját, a munkaadót s a kerületi iparfelügyelőt is értesiteni tartozik, mindezeket oly időben, hogy a vizsgálat foganatosításában részt vehessenek. Én nem képzelem és nem is kívánom, hogy nagyon sok ilyen baleset következzék be. De mégis: minek ilyen bürokrata intézkedést csinálni, ahol négy különféle egyén megcitálására van szükség azért, hogy a Munkásbiztositó Pénztár a maga felülvizsgáló feladatát elvégezhesse

1

? Hiszen miről lehet szó? Csak arról, hogy ugy a biztositó fél, mint az eljáró orvos bejelentik a pénztárnál, hogy baleset történt. Bocsánatot kérek, hogy valósággal baleset történt, azt nézetem szerint az itt felsoroltaknak minden külön megcitál ása nélkül maga a pénztár is konstatálhatja. Kiküldi egy hivatalnokát, aki megnézi, hogy tényleg történt-e baleset. Csak azután olyan esetekben, amikor a baleset kétségessé válik, amikor a munkaadó és az orvos összejátszik a beteggel, a sérülttel, tehát hárman játszanak össze és ez gyanús, kellene ilyen komplikáltabb komissziót kiküldeni, amely mindig napidíjakkal és kiszállási díjakkal végezi el munkáját, egyrészt a pénztár terhére, másrészt az iparfelügyelő a kereskedelemügyi ministerium terhére. Csak ilyen indokolt esetben kellene nagyobb kommissziónak ki mennie, de nem egyszerű ellenőrzésre, mert a bejelentett balesetek legnagyobb részénél nézetem szerint tökéletesen elég, ha az illető kerületi pénztár illetékes tisztviselője kimegy és a baleset megtörténtéről meggyőződik. Kifogásolnom kell még a 163. §-nak azt az intézkedését, amely a következőképen hangzik (olvassa); »Az óvórendszabályok, bizonyos berendezések és készülékek alkalmazását is elrendelhetik.« (Malasits Géza: Nagyon okosan!) Mit jelent ez? Nagyon jól tudom, hogy okos dodolog, de emlékezem arra az időre, amikor például Somogy vármegye törvényhatósági bizottsága ukázt kapott a belügyministeriumtól a ministerium felügyeleti joga alapján, hogy Somogy vármegye összes járásai részére — tehát tizenegy járás részére — meg kell rendelni a kolerajárványok idejére szóló fertőtlenítő masinát. Egy ilyen masina, ha nem csalódom, abban az időben 30—35 ezer aranykoronába került darabonként, tehát 11 járás lévén, ez körülbelül 300.000 korona kiadást jelentett a vármegyének. S akkor is csak a járás központjában lett volna egy-egy kolerajárvány idején használható fertőtlenitő masina, pedig minden járásban 60—70 község van. A gyakorlati életben hogy néz ki a dolog? Ha a járási központban tör ki a kolera, akkor a kolerabetegek fehérneműjét beviszik oda fertőtlenítés végett, feltéve, hogy valaki be tudja fűteni a masinát, mert az olyan komplikált gépezet, hogy külön ki kell valakit tanítani erre, feltéve, hogy van ilyen ember. Ha a járás székhelyén történik a megbetegedés, akkor beviszik a fehérneműt és fertőtlenítik, ha azonban a járás különböző pontján, kéthárom részen tör ki egyidőben a kolera, (Énn Kálmán: Elviszik oda is a masinát!) akkor több községből hordják be a fehérneműt a járás székhelyére, a fertőzött ruha tehát végigmegy az egész járáson. Egyébként is lehetetlen a vármegyének ilyen berendezések megrendelése. (Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Miért?) Rikitó példáit volt alkalmam látni annak, hogy hogyan történnek az ilyen megrendelések. Láttam azt is, hogy bizonyos befolyásos részvénytársaságoknak nagyon sok alkalmuk és módjuk van arra, hogy a centrális hatóságokat megnyerjék egy ilyen megrendelésre, amelyből csak nekik van hasznuk. Meg kell rendelni a gépet, ami nagy anyagi kiadást jelent, azonban a köz ebből vajmi kevés előnyt élvez. Épen ezért abszolúte bizonytalan és alkalmatlan rendelkezés, amely ilyen berendezések és készülékek alkalmazását elrendeli. Ezt a magam részéről megszavazni soha semmi körülmények között nem tudnám. Kifogásolnom kell a büntetőrendelkezések drákói voltát is. Egy egyszerű mulasztás is elég arra, bár a rosszhiszeműség esetleg ki sem mutatható, hogy a gyár vagy a kisebb ipari telep tulajdonosát, aki gondokkal terhelten járkel. akinek nincs pénze, hogy külön embert tartson, abban az esetben, ha egy-két hetet mulaszt vagy téved, vagy a felhivásnak azonnal nem tesz eleget, mindjárt három havi elzárással és ezer pengő pénzbüntetéssel sújtsák. Aki a választásokat látta, az tudja, hogy a hatóságok miképen szoktak beavatkozni a polgárok szabadságába. (Kun Béla: Például Zalaegerszegen!) Zalaegerszegen és másutt is kipróbálták ezt a módszert. A pénzügyministeriumból kiment a rendelet, amely a pénzügyigazgatóság és az adóhivatal tisztviselőinek minden néven nevezendő nyomását és korteskedését eltiltja; a rendelet Írásban kiment, hogy nyoma legyen, ugyanakkor azonban az összes adóhivatali és pénzügyigazgatósági tisztviselők és a forgalmiadó-ellenőrök sorba járták Zalaegerszeg üzleteit, iparosait stb. és azzal fenyegették meg őket: ha pedig nem igy szavaznak, meglátják, hogy mi lesz! (Kun Béla: Véletlenül sem szavaztak Farkas Tiborra!) Egyéni akciókra nem szeretek alkalmat szolgáltatni és épen ezért a törvényjavaslatnakeze-