Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-68

Az országgyűlés képviselőházának fogásom szerint jogos. A munkásság jogosan aggályoskodik az önkormányzat meghamisítása miatt. A munkásságnak és a munkáltatókna.k mint teherviselőknek joguk van a munkás biztosításra vonatkozóan a Monroe-elvet felállítani és joguk van követelni, hogy a mmikásbiztositó a biztositóké és a biztositottakké. Joguk van felállítani azt a tételt, hogy a munKásbiztositásban az irányítson és intézkedjék« aki fizet. Joguk van tiltakozni az ellen, hogy az önkormányzatot osztályuralmi és politikai szempontokból meghamisítsák és ezzel a munkásbiztositás intézményét, jövőbeni működését veszélyeztessék és eddigi pályájából kilendítsék. A munkásságnak ehhez joga van. Azt látom, hogy ez a javaslat sem a nyugalmi állapotot nem hozza létre, mert nyitva hagyja ezeket a fájó sebeket, sem a függő kérdéseket nem oldja meg, csak visszafejleszti a munkásbiztositás; szolgáltatásait, (Hódossy Gedeon; Egész sereg uj intézményt létesített!) megállítja a munkásbiztositást a maga hivatásának teljesítésében, megállítja az egész szociálpolitikát a maga fejlődésében. Ez a javaslat nem azt fogja maga után vonni, hogy ezután egy termékeny szociálpolitikai alkotó korszak jön, mert tovább kell majd viaskodni a munkásbiztositás önkormányzatáért és ez igen értékes erőt fog elvonni. Mindezek a szempontok kötelességemmé és kötelességünkké teszik — bár tessék elhinni, fájdalommal tölt el, hogy nekünk egy szociális javaslatot lehetetlen elfogadnunk — hogy ezzel a javaslattal szemben merev elutasitó álláspontot foglaljunk el és fentartsuk az érdekeltek számára azt a jogot, hogy a maguk módja szerint tovább küzdhessenek és tovább dolgozhassanak a tiszta, hamisítatlan önkormányzatért. Ezek a szempontok diktálják nekem, hogy a törvényjavaslatot még a részletes tárgyalás alapjául se fogadjam el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik^ Fitz Arthur jegyző: Éhn Kálmán! Éhn Kálmán: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Tudom azt, hogy a hosszas, kimerítő, alapos bizottsági tárgyalás és az ott elért eredmények után nem sok reményem van azt illetőleg, hogy e tárgyalás alatt levő javaslaton lényegesebb változtatást lehessen eszközölni. Mégis kötelességem elmondani azokat az aggályaimat és megjegyzéseimet itt a plénumban is, amelyeket már a bizottsági tárgyalás folyamán megtettem. Teszem ezt abban a reményben, hogy az igen t. minister ur talán most még engedékenyebb lesz, mint akkor volt és látva azt, hogy az én kifogásaimat, megjegyzéseimet és ajánlásaimat talán mások is helyeslik, azokat, ha nem is egészükben, de nagy részben honorálni fogja. Nagyon természetes, hogyne felszólalásomban csak egy cél vezérelhet éspedig, az, hogy mentől jobbat, mennél tökéletesebbet alkossunk e törvényjavaslat kapcsán azok részére, akiknek számára ez készül. És mert a t. minister ur bevezető beszédében annak is kifejezést adott, hogy a tárgyalás folyamán előfordult és felvetődött gondolatokat mérlegelés tárgyává fogja tenni, ezen a réven .veszem magamnak a bátorságot azt illetőleg, hogy ezen gondolataimat itt elmondjam. T. Ház! Kétségtelen, hogy 1907:XIX. tcikk módosítása régi óhaj. Az időnként megjelent rendeletek csak a legsürgősebb és legszükségesebb intézkedéseket tartalmazták, amely sürgős intézkedésekre a lefolyt tiz esztendő alatt sajnos, sokszor volt szükség. Hogy mást ne em8. ülése 1927 június 15-én, szerdán. 305 litsek, 27 kormányrendelet és a legalább ugyanennyi ministeri rendelet gyártódott ezen tiz év alatt és el merem mondani azt is, hogy nincs az a legszakképzettebb ember, aki a rendeleteknek ebben a tömegében teljesen és tökéletesen kiismerné magát. (Jánossy Gábor: Ebben igaza van!) Ha már másért nem, ezen egy okból is szükség volt a törvényjavaslat tárgyalása azért, hogy ez a káosz — vagy amint Homonnay t. képviselőtársam emiitette, ez a dzsungel — bizonyos rendezésben részesüljön. Érthető, hogy ezekkel az időközi rendeletekkel a kérdést közmegnyugvásra hozni nem volt lehetséges, ép ezért örömmel üdvözlöm ezt a törvényjavaslatot, amely bár négy évvel ezelőtt fogantatott, de megszületni csak most fog. Hogy miért kellett a megszületéshez ilyen hosszú idő, azt nem keresem. A fődolog az, hogy ez a törvényjavaslat itt van, tárgyalás alatt áll és hogy ez a valóban szociális kérdés, mely sok gyűlölködésnek, elégedetlenségnek és kellemetlenkedéseknek volt kútforrása, végre-valahára békét fog eredményezni, (Graefl Jenő: Adja Isten!) azok kivételével, akik talán ebben is politikumot keresnek és azt a célt fogja szolgálni, hogy szeretettel, megértéssel istápolja és segélyezze azokat, akik erre a segítségre, erre az istápolási-a valóban rá vannak szorulva. T. Ház! Tény az, hogy már 1891 óta nagy ellentétek voltak az intézmények körül és a nyugodt együttműködést sok közbejött körülmény zavarta meg. Hogy mást ne említsek, — amint az imént hallottuk Propper t. képviselőtársunktól — 1891 óta örökös harc folyt az orvosok és a pénztárak között. Nagyon természetes, hogy ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalása jelenleg is a legnagyobb izgalmat az orvosi karból váltja ki és nem. alaptalanul, mert hiszen ha nézzük a törvényjavaslat indokolását, abban a legkevesebb rokonszenvvel találkozunk az orvosi kar iránt (Jánossy Gábor: Na, nem egészen!) és tapasztaljuk azt a fölényes kioktatási szándékot, amely az egész indokoláson keresztülmegy. No, de hát mi orvosok, ezt megszoktuk, mert mi mindig a második sorban szoktunk lenni és utoljára szoktunk következni, kivéve akkor, mikor szükség van ránk. Akkor egyszerre jó fiuk és szükséges tényezők leszünk, talán még a jogász urak szempontjából is, akik pedig, épen Alföldy Béla t. képviselőtársam beszéde kapcsán kritizálták és kifogásolták azt, hogy az orvosi karnak, illetőleg az orvosi tudománynak nagyobb befolyása legyen a közügyek vezetésére. S miután, t. Ház, ez a ; törvényjavaslat is a zöld asztalnál készült és az egészséges emberek készítették, nagyon természetes, hogy itt nincs a kellő súly megadva az orvosok részére, az a súly, amelyet joggal megvárhattak volna, mert az mégsem lehet megbeszélés tárgyává tenni, hogy ezen javaslatban és a balesetbiztosításnál a legfőbb tényező mégis csak az orvos. És ha én főleg ezzel a kérdéssel foglalkozom, ezt ne méltóztassék rossz néven venni tőlem, mert ezt az ellentétet szeretném elsősorban kiküszöbölni és azt szeretném, hogy sorsával megelégedett orvosi kar álljon az intézet szolgálatában, akik majd arra törekszenek, hogy szolgálatkészségük és takarékosságuk révén az intézetet ugy erkölcsileg, mint anyagilag, magasra emeljék. (Graefl Jenő: Ez nagyon helyes!) Mert szerintem és az általános felfogás szerint is azt hiszem kétségtelen, hogy ez az intézmény elsősorban egészségügyi intézmény lévén* feladata az, hogy a betegeknek az egészségét visszaadja és az egészségeseket a betegségektől megvédje és csak mint másodrangú feladat járul ehhez az, 45*