Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-68

Az országgyűlés Mpvisel&házánűj'k • tek sokan» elsősorban Alf öldy Bélt t. képviselőtársunk, aki azt mondotta, hogy korszakalkotó, uj, nagy és olyan javaslattal állunk szemben, atmely bennünket az egész világon vezető állammá tesz. Ugyanezt mondta különben Márffy-Mantuano követ is Genfben (Dréhr Imre: "ügy van!) a nemzetközi munkaügyi konferencián. Végtelenül sajnálom, hogy a követ ur olyan készületlenül állott ki és a helyzetnek meg nem felelő és helytelen információival látta el a külföldi közvéleményt. Beszédének csak a kivonata áll rendelkezésemre, de ebből is megállapíthatom, hogy amit felsorolt, mint olyat, ami megvan, abból sok nincs meg, viszont sok olyan van meg, amit nem sorolt fel, — úgyhogy teljesen helytelen képet adott a magyar szociálpolitika állásáról, ami szerintem meg nem engedett dolog. Ha mi a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal tagjai vagyunk—hiszen Magvarország tagállam — ha mi ott nagy költséggel képviseltetjük magunkat, ha mi oda delegátust küldünk, méltóztassék azt a delegátust megfelelő információkkal ellátni, hogy a magyar állam képviseletében ne egy tájékozatlan ur álljon ott ki. (Dréhr Imre: Ez nem tartozik ide! Interpellálja meg a külügy minister urat!) Ez idetartozik, hiszen a munkásbiztositás napirendjéhez történt felszólalásom, a külügyminister ur adminisztrálja ezt a dolgot. (Rothenstein Mór: Majd szól az elnök ur, ha eltér a tárgytól!) a szükséges információkat és adatokat a népjóléti ministerium köteles a követ urnák rendelkezésére bocsátani. Talán majd a részletes tárgyalás során sort kerítek arra, hogy a követ ur teljes beszédét felolvassam, most nem olvasom azt fel, mert csak kivonatok állnak rendelkezésemre, de már ezekből is megállapítom, hoerv Márffy-Mantuano követ ur — megengedem, jóhiszeműen — egész helytelen irányban informálta a külföldi közvéleményt a magyar szociálpolitika állásáról. A javaslat nem üti meg azt a mértéket, amelyre ma szükség van és különösen nem szolgált rá azokra a ditir am buszokra, amelyeket a túlsó oldalról feléje zengtek. A javaslatról, ha a mérleget igazságosan akarom felállítani azt kell mondanom, hogy az az 1907: XIX. tcikkkel összehasonlítva, a szolgáltatások terén meglehetős haladást mutat, a ma meglevő gyakorlattal szemben azonban már visszaesést ífclA-nt. Ezt maga az indokolás is elismeri, amit, azt hiszem, nem kell felolvasnom, hiszen állitásom at nem fogják tagadásba venni. Ez a javaslat tehát a meglévő és a ministeri rendeletekkel meghonosított gyakorlatokkal szemben még a szolgáltatások terén is meglehetős visszaesést mutat, amire később még rá fogok mutatni. Nem àz a helyzet tehát, hoey mi szociálpolitikai téren az élen haladunk, hanem — isren sajnálatosan — meglehetősen hátul kullogunk, a szolgáltatásokban nem, de a biztositás körét illetően és a nén?,tárak leendő kormányzatát illetően feltétlenül. Beszédem elején azt mondottam, hogy a biztosítás minőségét elsősorban a biztositás köre determinálja. Méltóztassanak megengedni, hogy ebből a szempontból néhány adattal szolgáljak. Nem igaz az, hogy mi úttörők voltunk, igaz azonban az, hogy Németországban már 1883-ban, 1884-ben, 1888-ban, 1889-ben hoztak a munkásbiztositásra vonatkozó, a betegségi és baleseti biztosításról szóló törvényeket és létesítettek intézményeket. 1909-ben már életbe lépett a kódex, a Reichsversicherungsordimng, a német munkasbiztositási törvénykönyv, amely magában foglalta a betegségi és baleseti biztosítást, az aggkori és rokkantbiztositást, az özvegyi és árva ellátást mind a három kategóKÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. y. I ülése 1927 június 15-én, szerdán. 295 riára nézve; mégpedig az ipari, a kereskedelmi és a mezőgazdasági munkások javára és ezenkívül részben önkéntes, részben köteles biztosítás alapján a bérmunkások előbb emiitett három kategóriáján kívül igen nagy rétegekre terjesztette ki a munkásbiztositás hatásgörét, 1913-ban, az utolsó előtti békeévben a világ munkásbiztositás i statisztikája nagyjában a következő volt. Németországban 100 bérmunkásra esett 121 2% biztosított, ami azt jelenti, hogy a bérmunkások teljes egészükben biztosítva voltak s azonkívül még 21 2% maradt a munkásokon kivül eső rétegekre: az összlakossághoz viszonyítva 30 8% volt a biztositottak száma. Dániában 100 bérmunkásra esett 120 biztosított, az összlakosság 2] 4%-a. Nagybritanniában 100 bérmunkásra esett 100% biztosított, az összlakosság 32 5%-a. Norvégiában 100 bérmunkásra esett 100% biztosított, az összlakosság 16'7%-a. Svájcban 100 bérmunkásra esett 100 biztosított, ami az összlakosság 21'4%-a. Luxemburgban 100 bérmunkásra esett 69 biztosított az összlakosság 14%-a. Svédországban 60, illetőleg 10-9%, Romániában 60, illetőleg 19%, Franciaországban 44, illetőleg 11%, Oroszországban 385, illetőleg 17%, Ausztriában 334%, illetőleg 12%, Hollandiában 33 3%, illetőleg 8 5%, Magyarországban 32, illetőleg 5-3%, Belgiumban 23 8, illetőleg 6 8%, Olaszországban 9-5, illetőleg 2 91%, Finnországban 0 9, illetőleg 16-8% a 100 bérmunkásra, illetőleg a 100 lakosra eső biztositottak száma. (Homonnay Tivadar: 1913-as adatok?) Igen, az 1913-as adatok. Tessék megnézni, szívesen rendelkezésre bocsátom, az adatok a Reichsstatistische Amt hivatalos lapjából valók, A baleset esetére való biztositás adatai a következők: Németországban 100 bérmunkásra esett 146*7%, 100 lakosra esett 37-2 biztosított, Nagybritanniában 92-9, illetőleg 28-8%, Svájcban 87-5, illetőleg 18%, Romániában 72, illetőleg 2-3,%, Luxemburgban 69, illetőleg 14%, Ausztriában 371, illetőleg 13-3%, Oroszországban 36-9, illetőleg 1-6%, Norvégiában 25-5. illetőleg 4*2%, Svédországban 25, illetőleg 4'5%, Magyarországban 24-3, illetőleg 4%, Finnországban 19-6, illetőleg 3'2%, Olaszországban 71-1, illetőleg 5-2%. Méltóztatnak tehát látni, hogy a statisztika mérlege az, hogy Magyarország_1909-ben — az adatok erről az időről szólnak, a kimutatás csak később jelent meg — betegsegélyezés tekintetében a 13., illetőleg a 14. helyen, baleseti segélyezés tekintetében pedig a 10., illetőleg a 11. helyen volt, 1911-ben tehát mi a 13. helyen voltunk a munkásbiztositás terjedelme szempontjából, ami semmiesetre sem jelenti azt, hogy Magyarország bármikor az élén haladt volna a munkásbiztositásnak, hiszen ezen a téren meglehetősen hátul volt. Az az egy előny mindenesetre megvolt, hogy Magyarország azok közé az államok közé tartozott, ahol a biztositás kötelező volt. Akkor ugyanis nem minden államban volt kötelező munkásbiztositás. Igen jellemző tünet volt, hogy mig a latin államok többnyire önkéntes biztosításra rendezkedtek be, leginkább szindikalista alapon, addig a közép- és északeurópai államok a kötelező biztositás alapján, s ezek közt voltunk mi is. Magyarország tehát a 14. helyen állt 1911ben, de a többi biztosítási ág szempontjából sehol sem volt, hiszen már aggkori és rokkantbiztosítás volt abban az időben fakultative Németországban, Olaszországban, Franciaországban, Belgiumban, Angliában, Finnországban, Spanyolországban, kötelező volt Luxem44