Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.
Ülésnapok - 1927-68
288 Az országgyűlés képviselőházának kapcsolatok és nincs meg a kölcsönösség, amelyek a mai társadalmi életben feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy szociálpolitikai téren eredményeket is érjünk el. ï Én tehát szívesen csatlakozom ahhoz a megállapításhoz, hogy a munkásügy nem tisztán munkásügy,* noha elsősorban természetesen a munkásságot érdekli, mert érdekli ezenfelül az egész társadalmat, az egész emberiséget. Merem állitani, — és itt egy keyés jóhiszeműséget kérek, illetve elismerését annak, hogy amit mondok vagy amit mondjunk, azt jóhiszeműen mondjuk — hogy mi a szociálpolitikát sohase tekintettünk másnak, mint annak, ami valóban, amit a német ugy fejez ki, hogy »Sozialpolitik an und für sich«, vagyis Tart pond l'art szociálpolitika, amely nem is tür meg a maga keretéiben sem politizálást,^ sem pártvillongásokat, sem világnézeti problémák összeütközését. Mi a magunk részéről ezt mindig igy tartottuk és csak félreértés vagy a dolgok félremagyarázása lehet, hogy mások máskép látták, máskép magyarázták és így félreértésből helytelen konzekvenciákat vontak lé. Mi a szociálpolitikát — hogy igy mondjam — semleges területnek minősítettük a múltban és semleges területnek minősítjük a jelenben, amire feltótlenül szükség van, ennek azonban kölcsönösnek, kétoldalúnak kell lennie mindkét részen, illetőleg mindenki, aki a munkásbiztositásban érdekelve van, köteles ezt a szempontot elfogadni és gyakorolni, köteles a munkásbiztositás területét semleges területnek elismerni és igy kezelni. Ha hasonlatot akarnék keresni, akkor azt mondanám, hogy a termelés harcában a szociálpolitika és a szociálpolitikának legjelentékenyebb és a termeléshez legközelebb álló része, a munkásbiztositás, a termelés harci területének egészségügyi intézménye, kötözőhelye, amely nélkül ma már termelést elképzelni — legalább is eredményes termelést — nem lehet, (Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Helyes!) Sajnálattal tapasztaltam, hogy a túlsó oldal nem egészen igy fogja fel a kérdést. Ismétlem, hajlandó vagyok ezt jóhiszemű tévedésnek, félreértésnek, félremagyarázásnak betudni némelyek részéről, akik csak ex abrupto nyúltak a kérdéshez, azonban tény, hogy ez a félreértés megvan és ezt az eredményes szociálpolitika érdekében igyekezni kell kiküszöbölni. A miniszter ur azt mondotta, hogy kapcsoljuk ki a szenvedelmeket és a politikát. Szivesen állok rendelkezésére a miniszter urnák, sajnálatomra azonban, meg kell állapitanom, hogy a javaslat nem tudta magát ez alól emancipálni. Már az indokolásban olvastuk, hogy az idevonatkozó reformot épen a pártpolitika túltengése inditotta el s a szociális biztosítás nemzeti egyetemes jelentősége parancsolja, hogy a pártpolitika túltengése minden irányban kerültessék. Ez utóbbi helyes, az előbbi azonban, mint kiindulási szempont, nem helyes, mert felállítja azt a tételt, amelyet én tagadásba veszek és amelyről szeretném, ha nem imputáltatnék nekünk, mert szeretném a szociálpolitika terét tisztán annak a semleges területnek látni és tudni, amelynek mi minősítettük és tartottuk. A bizottság jelentésének ez az okfejtése azt mondja, hogy (olvassa): »A szociális biztosítás eszméjének fogantatása és életrehozása nia már nem adhat az ipari munkásság egy részének vagy akár az ipari munkásság egészének a szociális biztosítás szervezetében több jogot, mint amennyi a biztositásban érdekeltek 68. ülése 1927 június 15-én, szerdán. egész tömegének létszámához és az érdekek súlyához képest őket arányosan megilleti.« — Nem is kérnek többet. A munkásság sohasem kért többet, mint a paritásos önkormányzatot, ami azt jelenti, hogy a maga súlyának és a maga érdekeinek megfelelő részt kapjon az intézményben. De az indokolás egy kicsit humorosan állapítja meg későbben, amikor azt mondja (olvassa); »...élénken tiltakoznánk az ellen, — tudniillik a munkások és szociáldemokraták — ha a régi magyar nemességnek a honfoglalás és a haza területének harcos megvédéséért a századok során tett szolgálatai fejében adott, de régen eltörölt politikai előjogait valaki visszaállítani kívánná.« Ez humoros, mert elhagyott történelmi állomásokra visszamenni nem lehet. Aki ezt megkíséreli, az megbotlik és elbukik. De viszont virulens intézményeket, virulens intézkedéseket összehasonlítani elhagyott történelmi és politikai állomásokkal nem lehet. Azokat a történelmi állomásokat, amelyekről én beszélek és amelyet az indokolás vetett bele a vitába, elhagytuk, oda visszatérni többé nem lehet; ezzel érvelni és ezzel megokolni, hogy most a munkásbiztositás területén is el akarnak hagyni virulens állomásokat, az én felfogásom szerint nem lehet. Épen ezért azt szeretném, ha az egész vonalon a túlsó részről is és a ministerium részéről is megvolna az a hajlandóság, hogy elfogadják a népjóléti minister urnák bevezető beszédében mondott tételeket és kikapcsolnak minden olyant ebből a biztositási javaslatból, amely alkalmas arra, hogy ebbe a tisztán gazdasági és szociális problémába politikai motívumokat vegyítsen. Én azt hiszem, hogy a jelentés eme részével a mélyen t. ministerium, illetve azok, akik a javaslatot és a hozzáfűzött indokolást szövegezték, letértek a tárgyilagosság álláspontjáról. Ez hiba volt, ennek nem lett volna szabad bekövetkeznie és ha még van rá mód és lehetőség, ezt is ki kell küszöbölni a vita anyagából és lehetőleg ki kell küszöbölni a javaslat intézkedéseiből. A javaslat egyébként is tele van politikai tendenciákkal, amelyekre majd később rá fogok mutatni. Hiszen az indokolásnak ez a része, amelyet bátor voltam felolvasni, érzékelteti azt, hogy a javaslat nem politikamentes. Mintegy rávezeti, illetve előkészíti az olvasót arra, hogy a javaslaton belül is lesznek később olyan tételek és részletek, amelyek nem tudják magukat emancipálni a politikai elfogultság alól. A békegalamb felröppentésének is minősíthetjük a minister urnák ezt a bevezető beszédét, amely szintén stílszerű, amely hozzávisz a szociálpolitikához, én azonban azt hiszem, hogy egy kicsit későn történt a békegalambnak ez a felröppentése. Valamivel előbb, amikor a munkásbiztositás válságos óráit élte; ammikor hozzá nem értő emberek nyúltak hozzá a munkásbiztositáshoz politikai okokból és politikai szempontokból, akkor kellett volna tisztábban látni a kérdést; akkor kellett volna sok olyan dolgot máskép elintézni, amely a munkásbiztositás sorsát megkimélte volna azoktól a rázkódtatásoktól, amelyeken ezek miatt a meggondolatlan cselekmények miatt később keresztül kellett esnie. De ha már elkéstünk a békegalambbal, legalább^ most kellene érvényt szerezni annak a felfogásnak, amely a minister ur beszédéből kicsendül. Azt hiszem, van még rá mód. Én a