Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.
Ülésnapok - 1927-67
282 Az országgijülés képviselőházának 67. ülése 1927 június lá-én, kedden. hoztak. A Gyáriparosok Országos Szövetségének előterjesztéséből előttem szólott t. képviselőtársam csak azt az egy részt emelte ki, amelyben a munkaadó-társadalom a tiszta autonómia fentartása érdekében harcol. Tovább azonban nem ment és nem sorakoztatta fel azokat a kifogásokat, amelyeket a munkaadóérdekeltség a javaslattal szemben felvonultatott. Én nem a munkaadó-érdekeltségeknek akarok használni egynéhány adat felemlitésével, hanem meg akarom világitani, hogy ezzel a törvényjavaslattal szemben, amelyet & baloldalon olyan sok tekintetben kifogásoltak, a másik oldalon mekkora mértékű kifogásokat emelnek. Az előttünk levő kimutatásból és összehasonlitásból azt látjuk, hogy a törvényjavaslatok már a megelőző időkben is azokat a szolgáltatásokat, amelyeket a segélyezettek kapnak, a külföldi országokkal szemben meglehetősem előrevitték. Ezen két adat egymással szembehelyezéséből rögtön kiviláglik. A 20 hetes segélyezést 52 hétre emelték fel az egész vonalon, az anyaság tartamára — a családtagokat bekapcsolták a biztositásba s most ezt a haladást, ezt a távolságot, a munkaadó-érdekeltség a'maga szempontjából visszaszorítani kivánja. A munkaadó-érdekeltség most hivatkozik a külföld példájára, Csehországra és a többi külföldi állam példájára, ma átveszi a külföldnek ezt az elmaradását, a maga igazának, nagy érdekének védelmére, máskor azonban nem szokta átvenni azokat a külföldi példákat, amelyeket nekünk az országban követnünk kellene. A munkaadóérdekeltségnek sok egyéb kívánság mellett kardinális és fő kívánsága az, hogy a százalékos hozzájárulás arányában, amelyet részint a munkásságnak, részint neki kell a Munkásbiztositó Pénztárba befizetnie, joga legyen az ügyek intézésébe beleszólni. Nem vitatom el a jogát, hogy ennek az összegnek miként való felhasználásába beleszólhasson, de abban a tekintetben, hogy a segélyezés milyen módját vigyék bele az intézménybe, annakidején módja is lesz véleményét kifejteni; ezzel szemben nagyon röviden felemlítem azokat a kiváltságokat is, amelyeket viszont igen méltánytalanoknak találok és amelyeknek megvalósítása ha bekövetkezett volna, akkor erre a pártra rá lehetett volna mondani, hogy a munkaadók érdekeit szolgálja. De ennek a törvényjavaslatnak igen sok szakaszában ott látok egy kemény öklöt és erős akaratot, amely szembeszállott a munkaadói érdekeltségnek még azzal a fenyegető argumentumával is, hogy a magyar ipar hanyatlása lesz ennek az eredménye, hogy a külfölddel nem fogunk tudni versenyezni, szóval az egész ipar veszélyét állította oda, mint sötét hátteret. A munkaadó-érdekeltség többek között kivánja a betegségi természetbeni segély és táppénz kötelező időtartamát 26 hétben megállapítani a mai 52 héttel szemben; a táppénz kulcsát az átlagos napibér 50 százalékában visszaállítani; kimondatni, hogy a kórházi ápolás költségeit a pénztár négy hétig viseli, négy héten túl a pénztár csak a táppénzt fizeti; a biztosított nők anyasági készpénzsegélyét a táppénz összegében megállapítani; a családtagok kórházi ápolásának költségeitől a pénztárt mentesíteni, kimondani, hogy a gyógyszer árának 20 százalékát a beteg maga fizesse a gyógytárnak, hogy igy a gyógyszerek gazdaságosabb rendelése keresztülvihető legyen; végül, hogy a szanatóriumi ápolás a munkásbiztositásban ne legyen kötelező segélynem, hanem csupán kivételesen s mint túlmenő segélyezés legyen nyújtható, különös tekintettel arra, hogy a betegek egy része — ha a szanatóriumi segély »kötelező« — lebecsüli a kórházi ápolást s ahelyett az előkelőbb, szanatóriumi ápolásbavételt követeli, holott a pénztár feladata nem az »előkelőbb« intézetbe való utalás, hanem az, hogy a betegeket »megfelelő intézetben gyógykezeltesse.« Amikor ezt átolvassuk, akkor legyen szabad azt a szerény megjegyzést tennem, hogy ezekben a rövid kívánságokban, amelyekben össze van foglalva a munkaadók óhajtása, igen nagy kegyetlenséget fedezek fel a munkásbiztositási intézettel szemben. Hogy az anyaság állapotában redukálják a táppénzt, az ellátást, hogy a munkásnak ne nyissák meg a lehetőséget, hogy azoikban az intézményekben kapja meg a maga egészségének helyreállítását, melyeket az orvos megállapít és kívánatosnak tart. ezek mind oly kívánságok, amelyek a már meglévő munkásbiztositást tényleg mélyen lesületének memoranduma, amely kifogásolja azt, lelkiállapotába valóságos mérget oltottak volna be. Nagyon helyesen tette a népjóléti minister ur, amikor eme kívánságokat figyelmen kivül hagyta és ment a maga egyenes utján akkor, amikor a munikásbiztositási javaslatban akceptálta azokat a kívánságokat, amelyeket csak akceptálni leheteti. T. Ház! A munkaadók mellett részletmunkaadók, vagy a munkaadóknak imás testül 3t3i is felvonulták a maguk memorandummal és kifejtették kivánágaikat a minister ur javaslatával szemben. Itt van fezemben a Tébé-nek, a Takarékpénztárak és Bankok Országos Egyesületének memoranduma, amely kifogásolja azt, hogy a törvényjavaslat nem engedi meg vállalati pénztárak alakulását. Ö a. maga szempontjából a maga intézetének és intézményének gazdasági ere je vél és súlyával argumentál, hogy t. i. ha a minister ur megengedné a Tébé-nek a vállalati pénztár felállítását, akkor ők ennél a munkásbiztositási javaslatnál tökéletesebbet produkálnak s akkor ők olyanná teremtenék azt az intézményt, ahol a munkások és tisztviselők ellátása a legteljesebb mértékben kielégítést nyerne. Nagyon helyesnek tartom a szociális intézmények &zervezése és tökéletesítése szempontjából hogy a minister ur eeiiti\xlizál.ia a pénztárakat, egy kézbe akarja fogni és azt akarja keresztülvinni, hogy ami jól érvényesül a munkásbiztositás központjában, az átterjedjen magára a munkásbiztositásnak minden intézményére is. Nagy szociáis alkotásokat csak nagy létszámmal és meglehetős hozzájárulással lehet létesíteni. Nagyon helyes, hogy ezeket a kicsiny kategóriákat ési kisebb iparvállalatokat a munkásbiztosiitás különálló intézményének szervezetéből kizárja és belekapcsolja a hatalmas országos szövetségbe. A különállás fentartását azzal indokoljak, hogy igy a tisztviselői érdekek és az egymásra utaltság valami testvéries viszonyt fog teremteni ebben az intézményben. Mi. akik ismerjük a munkaadók és munkások közötti viszonyt és az ilyen úgynevezett házi intézményt, nagyon jó tudjuk, hogy maga az alkalmazott tisztviselő vagy munkás nagyon nagy függőségbe kerül a munkaadóval szemben. Sokkal jobban ki tudja fejleszteni és érvényesíteni a kívánságait egy olyan törvényjavaslatnál, amely jogot ad az ő kívánságainak teljesítésére, ahol az intézményt vezetőkkel szemben nincs hivatali lekö telezettségben s ahol nem lehet szó az előmenetel esetleges megakadályozásáról.