Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-60

Az országgyűlés képviselőházának 60. átgondolt és évekre terjedő beruházási Programm mellett ki lehetne küszöbölni. Nem fáj nekem az, hogy a pénzügyminister ur az én szerény kritikámra nem tért ki, mert ez azt jelenti, hogy nem tudja a helyességót meggyengíteni, de akkor legalább ne méltóztassék beszédének bevezetésében hangsúlyozni azt, hogy a beruházásokat egyáltalában senki sem kritizálta. Igen is kritizáltam ugy a fedezet, mint a programm tárgyköre szempontjából, megállapitva azt, hogy az helyes lenne felállitásában fedezet és kivitel tekintetében, meg lehetne oldani a valorizáció, valamint a közszolgálati alkalmazottak helyzetének orvoslását további adóleszállitáis mellett is. Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék beszédét befejezni, mert "beszédideje lejárt. Strausz István: Ezzel be is fejezem felszólalásomat. Az igen t. pénzügyminister ur, azt hiszem, megért engem, hogy én nem akartam okvetetlenkedni felszólalásommal. Csak azt szeretném tudni, hogyan vélekedik kritikám tekintetében. Elnök: Kérdem, kiván-e még valaki szólani? (Nem!) Ha senki szólni nem kivan, a vitát bezárom. A pénzügyminister ur kivan szólani. Bud János pénzügyminister: Őszintén megvallva, azt hittem, hogy beszédem, amelyet elmondottam, Strausz igen t. képviselőtársamra meggyőzően hatott. Sajnálattal állapitom meg, hogy ez nem következett be. Nem vagyok abban a helyzetben, hogy álláspontomat megváltoztassam, mert azt hiszem, hogy a költségvetésben az államadósságokat abban az értékben kell felvenni, amilyennel tényleg birnak. (Strausz István közbeszól.) T. képviselőtársam milyen értéket akar felvenni*? (Strausz István: Azt az értéket', amit képvisel, nem leszállitva!) Bocsánatot kérek, vannak egyes államadósságok, amelyek a külföldre való tekintettel valorizálandók.... (Strausz István közbeszól.) Elnök: Strausz István képviselő ur már befejezte beszédét, méltóztassék csendben maradni. Bud János pénzügyminister: ... és amelyek a pénzértékkel arányba hozandók. Azt hiszem, akkor jártam volna el helytelenül, ha ellenkezőkép cselekedtem volna. Ez az egyik észrevételem. Másik észrevételem igen t. képviselőtársamnak arra a felszólalására vonatkozik, hogy a beruházások fedezése a bevételi fölöslegekből történik. Nem tudom, az igen t. képviselőtársam mennyire foglalkozott a külföldi viszonyokkal, mennyire nem, de ha méltóztatik megnézni, akkor látni fogja, hogy ugyanez a. helyzet van mindenütt. Itt egy nagy kérdéssel állunk szemben, az állam szerepével gazdasági és egyéb vonatkozásokban. Az egyik oldalon áll az a tétel, hogy az állam szerepét a minimumra kell szoritani, másrészről azonban, sajnos, az ilyen nehéz és válságos idők kivétel nélkül nemcsak Európában, hanem Európán kivül is az államot sokkal fokozottabb tevékenységre szoritották. összefüggésben van ez azzal is, hogy ma egészen mások az állami funkciók is, minden szempontból, akár kulturális, akár gazdasági, akár szociális szempontból, mint voltaik azelőtt. Az igen t. képviselőtársam miért nem kifogásolja például azt, hogy az angol kormány kénytelen volt nehéz^ időkben vállalni a szénbányavállalatok segélyezését? Az igen t. képviselő ur ismeri Amerika költségvetéseit, ahol az állam óriási tételekkel siet a magángazdasági élet támogatására? (Strausz István: Ott ülése 192f június 2-án, csütörtökön. ll£ gazdagok a polgárok!) Méltóztassék megnézni a külföldi államokat kivétel nélkül, tessék elővenni a francia, német és egyéb költségvetéseket és azt méltóztatik találni, 'hogyha ezekben a nehéz időkben az állam közbe nem lép, akkor a gazdasági élet vérkeringését megindítani nem tudjuk. T. képviselőtársam kifogásolta az általunk rendelkezésre bocsátott kölcsönöket. El tudja-e képzelni t. képviselőtársam, hogy ezek nélkül a gazdasági élet, a hitelélet vérkeringését meg tudtuk volna inditani? T. képviselőtársam elfelejti azt, hogy ezelőtt két és félesztendővel 70—75%-os kamatokkal dolgoztunk és hogy épen ezek a kölcsönök voltak azok, amelyek a hiteléletet józanabb irányba terelték. Vájjon nem a gazdasági alanyoknak végzetes pusztulása következett volna-e be, ha ez nem történt volna meg? Mi ezért a felelősséget nem vállalhattuk. Hogy igen t. képviselőtársam kerületében senki se«n kapott volna kölcsönt, azt nem tudom megállapítani, hiszen a folyósitás nem részemről történik. Vagy nem voltak rászorulva az illetők, vagy talán nem eléggé élénken érdeklődtek, de azért nekem nem lehet szemrehányást tenni Azt kivánja tőlem igen t. képviselőtársain hogy én tiz évre szóló beruházási programmot adjak. Igazat adok t. képviselőtársamnak abban, hogy tényleg rendkivül kivánatos lett volna, hogyha a beruházásokat kölcsönökből fedezhettük volna. Ha az igen t. képviselőtársamnak az a meggyőződése, hogy könnyen lehet állami kölesönt felvenni, akikor jelentkezzék a pézügyministeri tárcára, de nem tudom, hogy elfogadják-e. Sajnos, ha valami dolgot nagyon nehéznek látok, akkor, a legnehezebbnek találom egy állami kölcsön felvételét. Másrészt egy tényt akarok leszögezni, azzal kapcsolatban, hogy nem lett-e volna előny ösebb az, ha a magyar állam több kölcsönt kapott volna. A népszövetségi kölcsön tehertétele 13 és 14% köpött mozog, pedig ma már eljutottunk a 6—7%-os tipusig is. Vájjon az állam érdeke lett, volna-e nagy kölcsön felvétele után törnie magát? Én az ellenkezőjét mondom. Mi szükséghelyzetben voltunk, szükségszerű intézkedésekre voltunk kényszeritve, úgyhogy az lett volna a hiba, ha nem igy jártunk volna el. De én már magam is leszögeztem, hogy ennek a rendszernek is vége kell hogy közeledjék, és pedig azért, amit t. képviselőtársam állit. T. képviselőtársam benne él a valorizációs gondolatban. Amint kifejtettem, bármennyire megértem is azokat akik ebben a gondolatkörben mozognak, de épen azért, mert ezek a bevételi többletek, amelyek ma tényleg — elismerem — a gazdasiáigi élet megterhelésével jelentkeznek, el fognak tűnni, — egyrészt spontán, mert csökkentettük a bevételeket, másrészt mert bizonyos feladatokat kell megoldanunk, úgyhogy mind szűkebb térre leszünk szoritva a beruházások tekintetében is, — egy tizéves beruházási programmot ma kidolgozni nem lehet. Ha nekem a világpiac támogatása biztosan rendelkezésemre állana, ha olyan volna az ország gazdasági tőkeereje, hogy arra biztosan lehetne számitani, semmi sem volna könnyebb, mint egy tizéves beruhá/zási programm megállapítása. Tessék megmutatni azt az európai államot amely erre képes. Ha egy tizéves programmot dolgoznak ki, akkor számot kell vetni az ország teherviselési képességével. Nyiltan megvallom, hogy a mi országunk teherviselési képességét nem tartom, olyannak, hogy mi egy