Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-60

110 Az országgyűlés képviselőházának 60. ülése 1927 június 2-án, csütörtökön. Én a múltkor tettem egy kijelentést a pénzügyi bizottságban és — őszintén megvallva — nem azt vártam volna a sajtótól, hogy ezt jórészt kifigurázzák, mert rámutatok Olaszország példájára, ahol tulajdonképen belső propagandával tudják kiküszöbölni azt a nagy passzivitást. amely a kereskedelmi mérlegünkben jelentkezik. Hassunk az egész vonalon kivétel nélkül mindannyian a népre és győzzük meg arról, hogy nem áll az ország érdekében az, amit itt luxuscikkek elterjedése tekintetében mutatkozik. (Ugy van! Ugy van! Taps a jobb- és a baloldalon.) Ugyancsak igazat adok Beck Lajos t. képviselőtársamnak abban is, hogy végeredményben azt a hibát is szüntessük meg, hogy ott is, ahol megvan a magyar áru megszerzésének a lehetősége, minden áron külföldi árut szerezzünk be. Méltóztassanak csak megnézni, most ide s tova a nyár közepén vagyunk, igen szépen fejlődő virágkertészetünk van és mondhatom, megbotránkozva látom, hogy nem a magyar virágot veszik, hanem a külföldi virágot. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) így nem lehet gazdaságpolitikát csinálni. A nép igenis kell, hogy tudatára ébredjen annak, hogy neki is vannak ebben az irányban kötelezettségei és elsősorban a magyar árut kell fogyasztania, vásárolnia, (Élénk helyeslés és taps a jobb- és a baloldalon.) Ezzel kapcsolatban csak arra akarok rámutatni, hogy a kormány állandóan foglalkozik ezzel a kérdéssel, mert hiszen valamilyen megoldást keresni kell. A külkereskedelmi mérleg mai alakulásában mégsem látok aggodalmas jelenséget, hiszen összefüggésben vacn ez az ország gazdasági fejlődésével; de nem lehet álIán dóslitani a maii helyzetet. Ebből pedig az következik, hogy egyrészt, ahol csak lehet, a fogyasztást tényleg visszaszorítsuk. — ami nehezebb dolog — másrészt termelésünket fokozzuk. Mert végeredményben miből ered a mi passzivitásunk? Elsősorban, amint rámutattam, abból, hogy olya,n cikkekből kell hogy nagy behozatalunk legyen', amelyek azelőtt rendelkezésünkre állottak és amelyekben most teljesen rá vagyunk utalva a külföldre De származik abból is, hogy még mindig olyan árdifferencia van a mezőgazdasági és ipari cikkek között, (Ugy van! Ugy van! jobbfelől) amely tulaj donképen nincs kiegyenlítve (Ugy van! Ugy van! a

r jobb- és a baloldalon) és amely szintén magy tényezője aj mi kereskedelmi mérlegünk passzivitásának. Tessék csak azt a 30%-os árdifferenciát venni, amely a világgazdaságban ma mutatkozik, holott a háború előtt az ipari és a mezőgazdasági cikkek — azt lehet mondani — tulajdonképen együtthaladtak s akkor a mi passzivitásunk eltűnik. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) De vari egy harmadik ok is és pedig az, hogy nem tudjuk mezőgazdasági terményeinket kellő erővel a világpiacokra vinni épen az elzárkózó politika folytán. Én ezt nagyon fontos kérdésnek tartom. (Igaz! Ugy van!) Ez nemcsak a mi kérdésünk, hanem az Összes agrárállamok problémája. (Ugy vaïïi! Ugy van!) Hiszen látjuk az egyik oldalon az agrártermelés fejlesztése iránti kívánságot és a másik oldalon a rákényszeritést arra. hogy az agrárállamok maradjanak meg a régi színvonalon. Mi volna ennek al következménye'? Pásztorállam okká kellene lennünk, azok lenni pedig nem akarunk. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől!) Remélem, hogy a világgazdasági konferenciának előbb-utóbb talán meglesz a& a hatása;, hogy rámutasson arra, ho£y Európa ebben a tekintetben helytelen iránybtem halad. Mert ha én nem tudok agrárterményeimriiel érvényesülni aj világpiacon, ha engem elzárnák attól, hogy liszttel kimehessek, amikor itt van a gyökere az egész európai malomiparnak, akkor más módon kell eltüntetnem ezt a differenciát a kereskedelmi mérlegből. Mi következik tehát ebből? Erőszakkal kényszerítenek rá bennünket iparfejlesztésre, mert más megoldás nem jelentkezik. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) Nem mondom, hogy ez egészséges állapot, de végeredményben minden államnak alkalmazkodnia kell az adott viszonyokhoz, ki kell egyenlítenie az ilyen jelenségeket a gazdaságpolitikában, ha jelentkeznek. Magyarország mindig azon az állásponton volt: mi nem akarunk olyan gazdasági ágakat, amelyek nem a mi viszonyainkban gyökereznek, amelyek nem a mi viszonyainkhoz alkalmazkodnak, de mi is életet kérünk, (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) mert ha nem adják meg, mi is kénytelenek vagyunk olyan megoldást keresni, amely nem mondom, hogy minden tekintetben célszerű, de végeredményben mégis eredményre vezethet. Ebből egy kataklizma alakul ki egész Európában. Mert ha az ipari államok az egyik oldalon óriási agrárfejlesztést akarnak és elzár- ' nák az agrárállamoka*- a világniacori való elhelyezkedéstől, akkor bele fosnák ezeket szorítani továbbmenő iparfejlesztésbe, mint ahogy az indokolt volna és a baj nem az agrárállamokban fog jelentkezni, mert ezek meg fognak tudni élni. hanem az ipari államokbari. amelyek nem fosnák tudni felesiesreiket elhelyezni. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) Kénytelen voltam ezekre rámutatni, mert ezek olyan kérdések, amelyek igen mélyen járnak és amelyekkel igen intenziven kell foglalkoznunk. Nekünk elő kell vennünk a termelést összes vonatkozásaiban, összes részleteiben és én azt hiszem, hogy ezen az utón át kell a kibontakozást keresnünk- Mi téliesen bele akarunk illeszkedni a világgazdaságba, de ugy, hogy meg tudjunk élni. Azt hiszem, itt sok lehetőséé- mutatkozik, természetszerűleg a legkülönbözőbb módon, de a lényeg, hogy a passzivitást nekünk el kell tüntetnünk. Ennek egyik módja lehet a termelés fokozása. Ebben a tekintetben természetesen a hitelkérdés megoldása is óriási szerepet játszik. Amikor egy évvel ezelőtt arról beszéltem, hogy ezt az évet ugy tekintem, mint anielv meghozza a 6%-os tipust, ezt sokan nem vették komolyan. Azt íhitték, hogy lehetetlen ^ probléma előtt állunk. De ha. másra nem is nézünk, mint arra, hosy a székesfővárosnak most sikerült olyan kölcsönt felvennie, amely ennek a tipusnak megfelel, azt hiszem, általános közhiteli szempontból ezt nagy eredménynek kell minősíteni. (Ugy van! Ugy van!) Nem akarok most azzal foglalkozni, hogy kinek az érdeme volt az, kinek nem, csak két dologra hivom fel a figyelmet. Először rá kell mutatnom arra, hogy itt elsősorban feltétlenül a kormány pénzügyi politikája érvényesült, amely ennyire felkeltette a külföld bizalmát az ország iránt. (Ugy van! jobbfelől.) De nem volnék objektiv ebben az irányban, ha nem mondanám, hogy a főváros is megtette a maga kötelességét. Csak egyet akarok hozzátenni. Innen is kérem a fővárost, hogy ennek a kölcsönnek felhasználásiában a legszigorúbb elvek szerint járjon el, a takarékosságot a leg-