Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.

Ülésnapok - 1927-60

106 Az országgyűlés képviselőházának 60, zölhetünk. Nem akarok most az elmúlt több mint tiz év elmaradt beruházásairól beszélni, amelyeknek értékét legkisebb összegben is talán kétmilliárd aranykoronára kellene becsülnöm, de hogy ezeknek legalább kis töredékét pótolni tudtuk, ez tényleg arra vezetett, hogy mi ezt az országot gazdasági, kulturális és szociálpolitikai téren aíz ujjáépités útjára tudtuk terelni. Mert ha niem lettek volna ezek a beruházások, elhiszi-e valaki azit, hogy például az Államvasutakat rendbe lehetestt vpjlna jbozni annyira, hogy üzemképes legyen. Nyiltan megmondom, hogy az Államvasutaknál a kérdés ma sincs teljesen megoldva. Csak annyit értünk el, hogy a vasuí;ak üzemképességét fenn tudjuk tartani; de még további nagyon erős munkára van szükség, hogy a vasutak minden tekintetben meg tudjanak felelni azoknak a kötelezettségeknek, amelyek rájuk hárulnak. (Ugy van! Ugy van!) Csak néhány tételt fogok megemliteni, amelyek köztudomásúak. Kérdem, vájjon nem tudja-e mindenki, hogy vagonparkunk egyáltalán nem felel meg a mai követelményeknekl Ezért voltam kénytelen a- beruházási Urogramm ban is nagyobb összeget felvenni vagon épitésre. Ez csak egy részlete annak a szükségletnek, amely jelentkezik és amely még igen nagyaránya lesz a közeli jövőben. Mozdonyaink nem az egész \onalon olyanok, amelyek a mai technikának megfelelnének. Itt van azután az uj fékrendszer bevezetése egész Európában, amelyhez nekünk is alkalmazkodnunk kell Egyes vasuti vonalainkat a határ ugy vágja el, hogy azokat ki kell egésziteni, át kell épiteni. Ilyen körülmények között tehát nagy Programm van még hátra, de örülnünk kell, hogy eljutottunk már odáig, hogy a mai nehéz viszonyok között forgalmi zavarok és akadályok legalább emberi számitás szerint nem lehetségesek. (Helyeslés.) Ez is egy olyan kérdés lett volna, amellyel nagyon érdemlegesen lehetett volna foglalkozni, De ott van a vizitársulatok ügye. Elismerem, hogy lehetett volna olyan megoldásra is gondolni, hogy majd erre külön kölcsönt vegyünk fel, de kérdem, helyes ut lett volna-e ezU Nem azt jelentette volna-e ez, hogy hosszú időre ki akarjuk tolni a vizáradások veszélyének, terméseink veszélyeztetésének elháritását. Legyünk azzal tisztában, hogy itt sem oldottuk meg még az egész programmot. Aki az országot járja, látja, hogy tulaj donképen, a nagyobb vizitársulatok területein kivül óriási területek vannak még viz alatt (Ugy van! Ugy van!) s csak egy nagyobb zivatarnak kell jönnie és veszélyeztetve van a termés az egész vonalon. (Ugy van! Ugy van!) Nézzük meg, mit csinálnak e tekintetben a külföldön. Legutóbb láttam a francia kormánynak a r programmját ebben a kérdésben. Ebben e^y tény nagyon megkapta az én figyelmemet, amelyre igen egyszerű szavakban egyszer már Csontos Imre igen t. képviselőtársam is rámutatott. Ez az, hogy a vizitársulatok ügye, a vizrendészet nemcsak a vizek levezetésének kérdése, hanem a vizek megtartásának kérdése is. Épen akkor, amikor itt látjuk, milyen szárazságok fordulhatnak elo, milyen szikes területek alakulnak ki, tudnunk kell, hogy ebben a tekintetben további programmponttal állunk szemben, amelyet meg kell valósitani. Ehhez kapcsolódik az öntözés kérdése is. Ez is rendkivül fontos kérdés, amelyet szintén meg fog kelleni oldani, ha azt akarjuk, hogy termésünket fokozzuk. ütése 1927 június 2-án, csütörtökön. Tehát lett volna e téren is bőven mivel foglalkozni. T. Képviselőház! Ma már közhely, amit nem értettünk meg' talán egy évtizeden át, hogy jó utak nélkül fejlettebb gazdasági életet folytatni nem lehet. Én a magam részéről elmentem a legmesszebbmenőleg a kereskedelemügyi minister ur támogatásában ebben a kérdésben, teljes tudatában annak, hogy a reánk váró nagy programmnak csak egy kis részét tudjuk megvalósítani, de itt mindjárt hangsúlyozom, hogyha gazdasági életünket igazán belterjessé akarjuk tenni és helyesen akarunk belekapcsolódni a világversenybe, ezt rossz utakkal a mai időkben tenni nem lehet. (Általános helyeslés.) Ez is tehát olyan probléma, amelyet a közel jövőben meg kell oldani. Ott vannak a kulturkérdések. Én magam vallottam mindig itt a házban — méltóztassék csak a költségvetési beszédemben utánanézni — mindig azt mondottam és ma is azt mondom, hogy a nagy tömegek kultúrájára kell a fősúlyt helyezni, (Általános helyeslés.) legyen ez akár a népiskolák keretén belül, akár a nép gazdasági értelmiségének kialakulása terén. Itt is haladnunk kell, mert végeredményben lehetetlenség, hogy mikor oda vagyunk dobva az egész világ versenyének, a mi termelésünkben ne használjuk fel azt a kulturerőt, amelyre a nagy tömegeknek szükségük van, hogy okosan és racionálisan tudjanak versenyezni. Végig tudnék menni a problémák igen nagy tömegén. A kultuszminister ur elérte már, hogyha jól emlékszem, mintegy 3—4000 objektumot fel tud állitani programmjából, de tovább kell mélyiteni ezt az általános kultúrát is. Ezekből a szempontokból kellett volna a beruházásokat mérlegelni, nem pedig csak arra rámutatni, hogy itt ilyen összeget vagy olyan összeget használnak fel. Örvendenünk kell, hogy ez az oly sok katasztrófát megért ország mégis rá tudott lépni erre a térre, (Helyes.) amely máris ki tudta váltani hatását a gazdasági élet felé és ezt a túloldal sem tudja tagadásba yenni. Mert azt mondani, hogy nem volt hatásuk a beruházásoknak a gazdasági életre, már nagyon túlzott állitás volna, örülnünk kell annak is, hogy ezt főleg a bevételi többletek _ és a népszövetségi kölcsön maradványai utján lehetett elérni, mert hiszen más ut nem jelentkezett. Nem hiszem, hogy helyes lenne, hogy egyes urak kifogásolják a rendőrség és a pénzügyőrség részére épületek emelését, mert nem lehet egyik oldalon ezeknek az életmódját szóvátenni és a másik oldalon kifogásolni azon tételeket, amelyek ezen segiteni fognak. (Kabók Lajos: Nem ilyen vonatkozásban volt róla szó. Nem beruházás, ha vesznek egy házat!) Ez legritkább esetben történik, mert általában építkezéssel történik a megoldás. De fel kellett venni például a tatarozásra is nagyobb összegeket azért, mert 1914 óta az állami épületeket alig tatarozták. Ennek folytatása tudatos rombolása lenne az államvagyonnak. (Igaz! Ugy van! jobbfelől.) Erre tehát ki kellett hasítani egy nagyobb összeget, de azzal a tudattal, hogy ez a jövőben többé beruházást nem képezhet (Helyeslés jobbfelől.) és jövőben a rendes költségvetésen belül kell erről gondoskodni. (Helyeslés.) Ezek azok a problémák, amelyek jelentkeznek. A jövőben, sajnos, nem fogunk tudni ilyen nagy mértékben haladni e téren, de azt hiszem, nem is lesz szükséges, mert ha nagy