Képviselőházi napló, 1927. V. kötet • 1927. május 31. - 1927. június 20.
Ülésnapok - 1927-60
Àz országgyűlés képviselőházának 60. lennének, ugy nézetem szerint a vármegyéket kellene ezeknek az utvonalaknak a kiépítésére kötelezni, annál is inkább, mivel az állam a vármegyéktől egyes törvényhatósági utakat úgyis át fog venni állami kezelésbe, amelyek lentartása alól tehát a törvényhatóságok szabadulni fognak és igy semmi akadályát nem látom, hogy ezek helyett az, átvett utak helyett ezen határmenti utak rendbehozását tekintsék a vármegyék első és legfontosabb hivatásuknak. De T. Ház! Ennek a kérdésnek- a megoldását nemcsak közlekedésügyi, hanem szociális szempontból is fontosnak tartom. A cseh-szlovák határmenti birtokviszonyok ugyanis ugy alakultak, — mint méltóztatnak tudni — hogy ott nagyobb uradalmak, nagyobb ipartelepek, amelyek a lakosságnak állandó munkaalkalmat adnának, igen kevés számban vannak. Itt tehát a lakosság állandó munkaalkalmat egyáltalában nem talál. Amennyiben azonban az utépitési munkálatok ezeken a vidékeken folyamatba tétetnének, ezeken a bajokon is egyszerre és gyökeresen segitve lenne. (Ugy van! Ugy van!) a lakosság az utépitésnél munkaalkalomhoz jutna, ami által különben is súlyos anyagi helyzetén lényegesen könnyitve lóim© T. Képviselőház! A másik kérdés, amelyet a határmenti vidékek gazdasági helyzetével kapcsolatban szóvá akarok tenni, a cseh-szlovák határmenti vidéken uralkodó hitelviszonyok kérdése. Közismert tény az, hogy a határmenti vidékek telekkönyvei nagyrészt megszállott területen maradtak. Tudomásom szerint illetékes helyekről már többizben történt intézkedés e telekönyvek kicserélésére vonatkozólag, sajnos, azonban a cseh-szlovák határmenti vidékek telekkönyveinek a kicserélése még mind a mai napig nem történt meg, minthogy ezideig a cseh-szlovák állam ezek kicserélésétől mereven elzárkózott. A telekkönyvek hiánya okozza azt, hogy ezeknek a vidékeknek földbirtokos és földmives lakossága hosszabb lejáratú törlesztéses kölcsönhöz nem képes jutni; jóllehet a mai viszonyok mellett 8 és Va—10%-os kölcsönöket bőven lehet kapni — és igy kénytelen drága 14%-os, sőt sokszor 20%-os uzsorakölcsönt igénybevenni, (Péntek Pál: De még azt sem kap!) De kérdezem, t. Ház, nem okozza-e math ein atikai biztossággal a magyar vidékeknek az összeomlását ez a körülmény, hogyha ilyen drága uzsorakölesönöket kell felvennie 1 ? Nem teszi-e ez lehetetlenné a termelést? Létezik-e egy olyan termelési ág, amely ezeket a drága kölcsönkamatokat elviselhetné? A határmenti vidékek nyugodt és zavartalan termelésének biztosítása céljából szükségesnek tartok mielőbbi kormányintézkedést, amely enyhitené a telekkönyvek hiánya folytán a hitel terén a határvidéki lakosságra nehezedő súlyos helyzetet. Azért tartottam szükségesnek ezt a kérdést a Ház előtt felvetni, hogy erről a pénzügy minister urat is tájékozhassam. Meg vagyok győződve arról, hogy ezen helyzet ismeretében a pénzügyminister ur bölcs belátása meg fogja találni azt a módot, esetleg az Okh. bevonásával, hogy ezen bájon segitsen, addig is, mig a telekkönyvek kicserélése a cseh-szlovák állammal megtörténik. Mai felszólalásomban más kérdést tulajdlonképen nem óhajtottam érinteni. Minthogy azonban az utóbbi napokban az ellenzék részéről olyan felszólalások történtek, amelyekét nem tartanám helyesnek, hogy válasz nélkül hagymásé 1Ù27 június 2-án, csütörtökön. 89 jak, kérem még rövid időre szives türelmüket. (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Kabók Lajos képviselő ur pár nap előtti felszólalásában a kormány beruházási programmját egyszerűen szemfényvesztésnek nevezte. (Zaj a jobboldalon. — Madarassy Gábor: A túloldalról azt keresik, hogy hol vagyunk, mikor komoly dolgokat tárgyalunk. Most ők sincsenek itt! Egyetlen ellenzéki képviselő sincs jelen! — Propper Sándor: Egyszerre két kormánypárti beszól? — Zaj.) Ezen felszólalása során támadásban részesitette elsősorban is a f'Öldmivelési tárca javára történő beruházásokat, amelyeknek nagyrészét improduktívnak nevezte (Egy hang a középen: Jó vicc!) és azt állította, hogy azok egyrésze nem a földmivesosztály, hanem a nagybirtok érdekében történtek. Bár teljesen tudatában vagyok annak, hogy a képviselőtársammal való polemizálás céltalan^ mert meggyőzni őt úgysem lehet, (Farkasfalvi Farkas Géza: Maga sincs róla meggyőződve!) azonban mégis szükségesnek tartom a földmivelésügyi tárca javára történő beruházásokat védelembe venni. Előre bocsátom, hogy nem tartozom azon egyének közé, akik azt áilitják, hogy Magyarország mai megcsonkított helyzetében teljesen agrárjellegű állam lévén, kereskedelemre és iparra egyáltalában szükség nincs. (Rothenstein Mór: Vannak olyanok is, akik ezt áilitják?) Magam is tudatában vagyok annak, hogyha egy ország virágzó és gazdag akar lenni, annak épugy van szüksége fejlett iparra, mint kereskedelemre. Azonban méltóztassék megengedni, hogy ennek dacára is, mégis a földmivelést, helyesebben a mezőgazdaságot minősitsem annak a termelési ágnak, amely az ország mai helyzetében legnagyobb jelentőségű (Farkasfalví Farkas Géza: Ha ennek nem megy, nem megy senkinek!) és pedig annak minősitsem már nemzetpolitikai szempontból is. A földmiveléssel foglalkozó lakosság, ezenkivül természetesen nemzeti iparunk is, amely alatt leginkább a kisipart értem, mindig a legnemzetibb volt, ez a lakosság mindig legközelebb állt az anyaföldhöz, (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) ez a lakosság — lehet mondani — volt az a minden viharral dacoló alap, amely az anyafölddel való összeforrottságánál fogva is mindig magyar volt, magyar lesz s amelyre ez országnak ujabb ezeréves fennállását és jövőjét épithetjük. (Helyeslés jobbfelől és a középen. — Forster Elek: Kissé erősebb agrárirányt szeretnénk! — Farkasfalvi Farkas Géza: Nem kell egyik ágnak sem uralmon lenni, azért agrárország lehetünk!) Nem képezheti tehát vita tárgyát, hogy az államnak elsőrendű feladata, hogy a mezőgazdaságot és a mezőgazdasággal foglalkozó földbirtokos, földmíves lakosságot erősitse. Szükségesnek tartom ezt azért is, mert a mezőgazdaság ma nincs olyan rózsás viszonyok között, mint ahogy azt egyes tájékozatlan urak elképzelik. (Erdélyi Aladár: A rózsának csak a tüskéi vannak meg!) A világháború után látjuk, hogy minden állam teljes erővel veti magát mezőgazdaságának fejlesztésére és mindent megtesz, hogy minél többet termeljen és minél kevsebb behozatalra szoruljon. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a világpiacon most olyan uj államok jelennek meg a mezőgazdasági termelés terén, amelyek eddig egyáltalában nem szerepeltek, ennek következtében természetesen olyan verseny indul meg a mezőgazdasági termelés terén, amelyre ezideig még példa nem 13*
